A környezetvédelmi termékdíjmentesség, a termékdíj visszaigénylésének és átvállalásának, valamint a használt gumiabroncs behozatalának feltételeiről szóló 53/2003. (IV. 11.) Kormányrendelet (továbbiakban: Korm. rend.) 5. § (6) bekezdésének d) pontja mondja ki, hogy a vállalt újrahasználati aránytól elmaradás esetében, az elmaradással arányos termékdíjat kell megfizetni. A Korm. rend. 5. § (7) bekezdésének értelmében a fenti fizetési kötelezettséget a tárgyévet követő hó 20. napjáig kell teljesíteni.
Figyelemmel fentiekre, valamint arra, hogy a 2008-as év vonatkozásában a kötelezett érvényes mentességi engedéllyel rendelkezett, ezért a 2008-ra vonatkozó bevallásokat - az ismert elmaradás miatt - önellenőrizni nem kell, hanem az év utolsó tárgyidőszakára vonatkozó bevallásban (havi bevallók esetében a december hónapra vonatkozó bevallásban, negyedéves bevallók esetében a IV. negyedévre vonatkozó bevallásban) kell szerepeltetni az elmaradást. Ez azt jelenti, hogy a bevallásban a későbbiekben részletezett módon egyrészt szerepeltetni kell az utolsó tárgyidőszakban a forgalmazásból, illetve a saját célú felhasználásból eredő termékdíj fizetési kötelezettséget, és emellett fel kell tüntetni a teljes 2008-as évre vonatkozó elmaradást.
Abban az esetben, ha a kötelezett az elmaradástól függetlenül észlelte, hogy benyújtott bevallásai hibásak, vagy hiányosak, és emiatt önellenőrzésre kerül sor, úgy azt úgy kell elvégezni, hogy az elmaradás csak az utolsó havi / negyedéves bevallásban szerepeljen.
Amennyiben önellenőrzésre kerül(t) sor és ezáltal valamennyi tárgyidőszaki bevallásban szereplő adatok módosításra kerültek, úgy ez azt eredményezi, hogy a kötelezettnek az elmaradáson alapuló önellenőrzési pótlékot kell fizetnie, míg a Korm. rendelet alapján a befizetés esedékessége 2009. január 20-a. Ez esetben az önellenőrzési pótlékra vonatkozóan méltányossági kérelemmel kell fordulni a regionális ellenőrzési központhoz, melyben kérni kell a pótlék elengedését. Természetesen a 2009. január 20-át követő teljesítések esetében a késedelmi pótlékot meg kell fizetni, akár önellenőrzés, akár pótbevallás benyújtására került sor. A késedelmi pótlékot 2009. január 20-tól kell számítani.
A tárgyév utolsó tárgyidőszakára vonatkozó bevallásban az elmaradással megegyező termékdíjat kell megfizetni, melynek kiszámolására a következő módon kerülhet sor. A teljes évi forgalmazás adatok és a mentességi engedélyben szereplő arányszám figyelembe vételével meg kell határozni az újratöltendő mennyiséget az italtermék fajtája és a csomagolás típusától, és térfogatától függően külön-külön. Ezt követően fajtánként külön-külön meg kell határozni a realizálódott és az újratöltendő mennyiség arányát. A teljes éves forgalmazás, az elmaradás arányszáma és a teljes fizetésre vonatkozó díjtétel szorzataként állapítható meg a befizetendő kötelezettség. (Ugyanerre az eredményre vezet, ha az elmaradás arányával megegyező darabszámot szorozzuk meg a teljes díjtétellel.)
A bevallás benyújtásának módja, a formanyomtatvány kitöltése:
A bevallásában külön KT-kóddal (a teljes fizetésre vonatkozó KT-kód) kell szerepeltetnie azt a mennyiséget, amely után befizetési kötelezettség keletkezik. A KT-kód első három jegyének meg kell felelnie az elmaradásban érintett italtermék fajtájának, a csomagolás típusának és térfogatának. A KT-kód 4-5 jegyében a teljes díjfizetésre vonatkozó számjegyet kell alkalmazni. Abban az esetben, ha a kötelezettnek mind "Ú", mind "k" díjtétel vonatkozásában van kötelezettség, és elmaradása úgy értelemszerűen külön kell meghatározni az egyes díjtételekre vonatkozó elmaradást, és külön kell azokat a bevallásban is szerepeltetni.
A mennyiségi adatokra vonatkozó rovatot az elmaradás aránya és a teljes éves forgalmazási adatok szorzataként kiszámolt darab adatot kell feltüntetni, és ebben az esetben nem kell megadni a súlyra vonatkozó adatokat.