Tájékoztatom, hogy a környezetvédelmi termékdíj jogi szabályozásában 2008. január 1-től a hűtőberendezések termékkör termékkategória szerinti besorolása megváltozott, ezért a bevallás és a visszaigénylés esetén az alábbiakat szükséges figyelembe venni:
A környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló 1995. évi LVI. törvény (a továbbiakban: Kt.) 2. § (3) bekezdése tartalmazza a környezetvédelmi termékdíj (a továbbiakban: termékdíj) köteles termékköröket. A hivatkozott jogszabályhely értelmében – a korábbi szabályoktól eltérően – a „hűtőberendezés” átkerült a „hűtőközeg” mellől „az elektromos és elektronikai berendezés” termékkörbe. A módosítás során teljes mértékben tömegalapú termékdíjtétel alkalmazás valósult meg, azaz a belföldön forgalomba hozott vagy saját célra felhasznált, valamint importált hűtőberendezés után a termékdíj alapja a hűtőberendezés tömege lett.
A Kt. végrehajtásáról szóló 10/1995. (IX. 28.) KTM rendelet (továbbiakban: KTM rendelet) 4. számú melléklete határozza meg a „Termékdíj-köteles termékek és anyagok köré”-t, s ezen belül a 8418 vámtarifaszám alá tartozó hűtőgép, fagyasztógép és egyéb hűtő- vagy fagyasztókészülék besorolását. A mellékletben a hűtőberendezések a törvényi szabályozásnak megfelelően, az „Elektromos és elektronikai berendezések” termékkörnél, ezen belül a „Háztartási nagygépek”-nél kerültek meghatározásra. Ezzel egy időben azonban elmaradt a KTM rendelet 7. számú mellékletének Elektromos és elektronikai berendezés környezetvédelmi termékdíj kódjai közül a 101 KT-kód szövegének javítása. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium állásfoglalása értelmében a 101 KT-kód, vagyis a háztartási nagygépek kategóriája magába foglalja a hűtőberendezéseket, a helytelen szövegezés ellenére is.
A KTM rendelet 7. számú mellékletének I. részében a „Termékdíj-köteles termékek környezetvédelmi termékdíj kódjai (KT-kód)” találhatóak meg. Ebben a mellékletben a „Hűtőberendezés, hűtőközeg környezetvédelmi termékdíj kódjai” csoportban szerepelnek ugyan a hűtőberendezés környezetvédelmi termékdíj kódjai „3”-as kezdetű kóddal, azonban ezek a kódok – melyekhez a Kt. 3. számú mellékletében termékdíjtétel nem került meghatározásra – csak a 2007. évben (hűtőberendezés után) megfizetett termékdíj visszaigénylése esetén kerülhetnek alkalmazásra. Tekintettel arra, hogy a környezetvédelmi termékdíjmentesség, a termékdíj visszaigénylésének és átvállalásának, valamint a használt gumiabroncs behozatalának feltételeiről szóló 53/2003.(IV. 11.) Kormányrendelet a visszaigénylési kérelem benyújtásának lehetőségét a jogosultság keletkezésétől számított egy évben állapította meg, ezért a hűtőberendezéseket érintő visszaigénylés során a „3”-as kezdetű KT kódok alkalmazhatóak a KT08-B03 lapján, ha a hűtőberendezés termékdíjának megfizetése a 2007. december 31-ig keletkezett kötelezettségről benyújtott bevallással együtt megtörtént. A 2008. január 1-től keletkezett termékdíj fizetési kötelezettség és az azt követő visszaigénylési jogosultság keletkezése esetén történő visszaigényléseket a KT08 nyomtatványcsomag B07-es részletező lapján kell, illetve szükséges feltüntetni.
Amennyiben 2008. évben keletkezik termékdíjfizetési kötelezettség belföldi forgalomba hozatal vagy saját célú felhasználás, valamint import és közösségen belüli beszerzés során, abban az esetben a KtMr. 7. számú mellékletében az „Elektromos és elektronikai berendezés” környezetvédelmi termékdíj kódjai közül a „Háztartási nagygépek, kivéve a hűtőberendezés” termékkört és a 101 KT-kódot kell alkalmazni, annak ellenére, hogy a KT kód szövegezése nem változott.
A Kt. IV. fejezetének rendelkezései, és ezzel összefüggésben a 3. számú melléklet csak a „Hűtőközeg” termékdíjának meghatározására vonatkozik. A hűtőközeg termékdíjának meghatározása az új szabályok értelmében nem függ a hűtőberendezés hűtőtérfogatától. A számításnál a hűtőközeg mennyiségét kell alapul venni, melyet a Kt. 3. számú mellékletében megadott termékdíjtétellel kell megszorozni, és a bevallásnál ezt kell feltüntetni a hűtőközeg típusától függően „8” kezdetű KT-kóddal. Amennyiben a hűtőberendezés (a Kt. egyik alapelve szerint, mint termékdíj-köteles termék részeként) hűtőközeget is tartalmaz, abban az esetben a hűtőközeg termékdíját is figyelembe kell venni a hűtőberendezés fentiekben meghatározottak szerinti termékdíjának meghatározása és megfizetése. Természetesen amennyiben a hűtőberendezés, és a hűtőközeg után is külön-külön megfizetésre kerül a termékdíj, úgy az elektromos berendezések után megfizetendő termékdíj kimunkálásakor a hűtőközeg tömege a hűtőberendezés tömegéből levonható.
A vámhatóság az eljárásai, valamint az ellenőrzései során fentieket figyelembe véve fog eljárni.
Jelen tájékoztató 2008. május 1-jén lép hatályba.
Budapest, 2008. április 08.
Dr. Mózs Elek vezérőrnagy s.k.
országos parancsnok-helyettes
Forrás: http://vam.gov.hu