Alap-megállapítások a feltett kérdések alapján:
A javításra, szétszerelésre érkező készülékek és tartozékok többsége nem megy át tulajdonos váltáson, ez alól kivételt képeznek az import vámeljárás keretében kezelt szállítmányok.
Minden Magyarországra bejövő szállítmány – különböző időpontokban – el fogja hagyni az ország területét a javítási, szerelési munkálatok után, azok vagy a Közösség egy másik tagállamába, vagy 3. országba kerülnek kiszállításra.
Csomagolási tevékenység is történik Magyarországon: az országba behozott javításra szánt termék, vagy alkatrész kicsomagolása során keletkezik csomagolási hulladék, mely vonatkozásában Cégük koordináló szervezethez csatlakozott, így jogszerűen igénybe vehetik a koordináló szervezet mentességén keresztül a termékdíj fizetési kötelezettség alóli mentesülést.
A beérkező szállítmányokat tartalmazó készülékek 3 feldolgozási munkálaton mehetnek keresztül – mely munkálatok nagyban befolyásolják a környezetvédelmi termékdíj-fizetés keletkezését – annak függvényében, hogy
- a készülék hozzáadott alkatrész nélkül javítható,
- hozzáadott alkatrésszel javítható, illetve
- nem javítható (alkatrészekre történő szétszerelés).
A használhatatlanná vált, kicserélt és Magyarországon visszamaradt alkatrészek koordináló szervezet/begyűjtő részére átadásra kerülnek.
A továbbiakban a forgalom irányának és a végrehajtott műveletnek megfelelő bontásban taglalom az esetleges termékdíjfizetési kötelezettséget.
I. Közösségből érkező termék
1. javítható készülék– hozzáadott alkatrészt nem tartalmazó javítás esetén, a termékek Magyarországra történő behozatala kapcsán értékesítés és tulajdonosváltás nem megy végbe. A Kt. 2. § (1) bekezdés b) pontja szerinti Európai Közösségen belüli, termékdíjköteles termék behozatala kapcsán, a Kt. 20. § ny) pontja szerinti bérgyártás esetén a bérgyártató válik termékdíj-fizetésre kötelezetté. Ez abban az esetben állja meg a helyét, amennyiben a felek között erre vonatkozó szerződés megkötésére került sor. A Kt. szerint bérgyártásnak minősül, ha a megrendelő vagy megbízottja (bérgyártató) által a Magyar Köztársaságban letelepedett személy (bérgyártó) részére ellenszolgáltatás nélkül rendelkezésre bocsátott anyagokból, félkész termékekből ellenszolgáltatás ellenében történik a termékdíjköteles termék előállítása. A bérgyártást végző munkáján kívül mást nem ad a termékhez. Bérgyártás megvalósulása esetén a megrendelőt (bérgyártatót) terheli a fizetési kötelezettség, mely jelen esetben nem belföldi személy, így a kötelezettség nem merül fel.
2. javítható készülék – hozzáadott alkatrészt tartalmazó javítás esetén a nem csak kizárólag a megrendelő által biztosított anyagok felhasználása miatt nem minősülhet a tevékenység Kt. szerinti bérgyártásnak. Így a javítási folyamat kapcsán Cégük a Kt. 2. § (1) bekezdés (b) pontja szerinti saját célú felhasználóként válik környezetvédelmi termékdíj-fizetésre kötelezetté a hozzáadott termékdíjköteles termékek tekintetében. Termékdíj-fizetési kötelezettség a Kt. 4. § (1) bekezdése alapján – a Kt. 4. § (2)-(4) bekezdésben foglalt eltéréssel – a belföldi előállítású, valamint a Közösségen belül behozott termékdíjköteles termék esetén a 2. § (1) bekezdés a) és b) pontja szerinti kötelezettnek az első belföldi értékesítésekor kiállított számlán feltüntetett teljesítés napján vagy a saját célú felhasználás költségként történő elszámolásának napján keletkezik.
Tekintettel arra, hogy a javításra érkező termékek eltérő időpontokban kerülnek kiszállításra, a bevallás szempontjából fontos, hogy ez tárgyidőszakon belül megtörténik-e, vagy csak tárgyidőszakon túl. Azon szállítmányok tekintetében, amelyek érkezése és kiszállítása tárgyidőszakon belül megtörténik, úgy bevallásában azt levonásként szerepeltetheti. Azon szállítmányok esetén, melyek esetében az országból történő kiszállítás időpontja eltér a bevallás tárgyidőszakától, a bevallásában a levonás lehetőségével nem lehet élni. Ez esetben a kiszállítás tényét megfelelően igazoló bizonylattal visszaigényelhető a befizetett termékdíj összege.
3. nem javítható készülék – a megrendelő előírásai szerint a javításra alkalmatlan készülékek alkatrészekre történő szétszerelése esetén: a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériummal korábban egyeztetett álláspont szerint, a Közösségen belüli behozatal esetében, mivel a termék belföldön nem kerül értékesítésre, és nem kerül saját célú felhasználásra, ezért a Kt. 2. § (1) bekezdés b) pontja szerinti kötelezetté válás feltételei nem valósulnak meg. Fentiek értelmében termékdíj-fizetési kötelezettség jelen munkafolyamat kapcsán nem keletkezik.
II. Harmadik országból érkező termék
1. aktív feldolgozás felfüggesztő vámeljárás – ha ismert a kiszállítási ország és az 3. országban van
A Közösségi Vámkódex Létrehozásáról szóló a Tanács 1992. október 12-i 2913/92/EGK rendelete (továbbiakban: Vámkódex) 114. cikke szerinti aktív feldolgozás felfüggesztő vámeljárás alkalmazásával a 3. országból behozott árut – a feldolgozási műveleteket követően, késztermékként történő kiszállítása után – nem terheli vám, nem közösségi adó és díj.
Az aktív feldolgozás vámeljárás megengedi az újrakivitelre szánt nem közösségi áru
- megmunkálását (összeállítás, összeszerelés, más áruhoz történő hozzáillesztés)
- feldolgozását
- javítását (helyreállítás és beszabályozás is)
és egyben e termékek nem tartoznak kereskedelem-politikai intézkedés hatálya alá sem.
A Kt. 5/C. § (4) bekezdés a) pontja értelmében a termékdíjköteles termék termékdíját nem kell megfizetni az importált termékre, amennyiben a termék változatlan formában és állapotban épül be az aktív feldolgozás esetén végleges rendeltetéssel külföldre – ideértve más közösségi tagállam területét is – kiszállított késztermékbe.
2. szabad forgalomba bocsátás vámeljárás – kivitel szempontjából nem ismert 3. országos célország, vagy Közösségi tagállam esetén alkalmazzák.
Import vámeljárás alkalmával a vámeljárást lefolytató Vám- és Pénzügyőri Hivatal határozatban szabja ki a vámot, valamint a nem közösségi adókat és díjakat. Amennyiben ÁFA önadózói engedéllyel rendelkezik, úgy import vámeljáráskor nem kerül kiszabásra a környezetvédelmi termékdíj, melyet később a bevallásában kell szerepeltetnie.
- javítható készülék – hozzáadott alkatrészt nem tartalmazó javítás
A Kt. 5/C. § (1) bekezdése értelmében „nem keletkezik a kötelezettnek termékdíj-fizetési kötelezettsége a 2. § (3) bekezdés szerinti termék exportja, valamint a Közösségen belüli értékesítése esetén. A befizetett termékdíj igazolt export, valamint közösségen belüli értékesítés esetén visszaigényelhető.” Tehát a szabad forgalomba bocsátás vámeljárás határozata alapján kiszabott, vagy önbevallás okán befizetett termékdíj a közösségen belüli értékesítés vagy az export megfelelő igazolásával visszaigényelhető.
- javítható készülék – hozzáadott alkatrészt tartalmazó javítás
Két fázisban keletkezhet környezetvédelmi termékdíj-fizetési kötelezettség:
- korábban importált termékdíjköteles termék vonatkozásában a környezetvédelmi termékdíj korábban a vámhatóság által meghozott határozat alapján, vagy önbevallás útján már megfizetésre került, valamint- a hozzáadott termékdíjköteles alkatrész vonatkozásában, melyet a javítási munkálatok során építenek be a termékbe.Meg kell különböztetni a korábban beszerzett termékdíjköteles alkatrészeket abból a szempontból, hogy belföldről, vagy a Közösség más tagállamából, vagy 3. országos import során került beszerzésre. Amennyiben a beszerelni kívánt alkatrész belföldről került beszerzésre, az első belföldi forgalomba hozó már megfizette az arra vonatkozó termékdíjat. Ha közösségi behozatal útján kerül beszerzésre, akkor Cégük a Kt. 2. § (1) bekezdés b) pontja szerinti saját célú felhasználó címén válik termékdíj-fizetésre kötelezetté. Abban az esetben, ha 3. országból kerülnek importálásra a termékdíjköteles alkatrészek, akkor a szabad forgalomba bocsátás vámeljárás szabályai szerint – illetve önbevallás alapján – kerül kiszabásra, megfizetésre a környezetvédelmi termékdíj.A befizetett termékdíj a Kt. 5/C. § (1) bekezdés szerint a befizetett termékdíj igazolt export, vagy közösségen belüli értékesítés esetén visszaigényelhető.
A megrendelő előírásai szerint a javításra alkalmatlan készülékek alkatrészekre történő szétszerelése esetén a Kt. 2. § (1) bekezdés c) pontja szerint válik termékdíj-fizetésre kötelezetté, mellyel kapcsolatban a környezetvédelmi termékdíj fenti hivatkozás értelmében az importált termékdíjköteles termék vonatkozásában a vámhatóság által meghozott határozat alapján (kivetés), vagy önbevallás útján kerül megfizetésre.
A még használható és működőképes alkatrészek kiszállításra kerülnek az országból, míg a használhatatlan alkatrészek hasznosítást koordináló szervezet/begyűjtő részére kerülnek átadásra.Szétszerelési munkálatokat követő 3. országos és közösségi tagállam célországaiba történő kiszállítás kapcsán nyíló termékdíj-visszaigényléssel kapcsolatosan több akadály is felmerül, legfőképp, hogy a termék nem változatlan formában kerül kiszállításra. A termékek feldolgozási művelet előtti vámtarifaszáma és Kt-kódja az alkatrészekre történő szétszerelés következtében megváltozik. (Például egy mobiltelefon vonatkozásában: mobiltelefon érkezik az országba, termékdíj-fizetésre kötelezetté válik Cégük, de a munkálatok befejeztével nem mobiltelefon kerül kiszállításra, hanem panel, akkumulátor, lcd kijelző, hangszóró, mikrofon stb.). Így termékdíj-visszaigénylésre a Kt. hatályos rendelkezései szerint nincs mód.
III. Nyilvántartással kapcsolatos álláspontom:
Célszerű – és egyben törvényi előírás – olyan nyilvántartást vezetni, melyből pontosan megállapítható az adott tárgyidőszakban behozott és kiszállított termékdíjköteles termékek mennyisége fajtánkként.
Ez abban az esetben lényeges, ahol a behozatal és javítási munkálatokhoz szükséges alkatrészek révén környezetvédelmi termékdíj megállapítására/bevallására/befizetésére kerül sor, valamint kiszállítás után megnyílik a befizetett termékdíj visszaigénylésére (vagy adott tárgyidőszakban a levonásra) a lehetőség.
Mivel rossz gyakorlat szerint import vámeljárás alkalmával (áfa önadózói engedély birtokában későbbi bevallás), a szállítmány teljes súlyára megfizetik a termékdíjköteles termék hatályos díjtételét, viszont a szállítmány nem csak e készülékeket tartalmazza – hanem azok más díjtételű termékdíjköteles és nem termékdíjköteles tartozékait is –, így a jogszerű eljárásra való tekintettel a bevallásban külön kell bontani a szállítmányt, az egyes termékdíjköteles termékek vonatkozásában.
A leírtak szerint az egységcsomagok tartalmazhatják a javításra érkező rádiótelefonon kívül, azok egyes tartozékait, például töltőt, akkumulátort, head setet, használati útmutatót, telepítő cd-t stb. Így szabad forgalomba bocsátást követően e termékeknek megfelelő súly alapú termékdíjtételét kell bevallani és megfizetni, és ennek során a nem termékdíjköteles termékek súlyát figyelmen kívül kell hagyni.
Az így bevallott és megfizetett termékdíj – még ha a termékek a javítást követően más időpontokban is kerülnek kiszállításra, vagy exportra – megfelelően igazolt kiszállítást követően teljes mértékben visszaigényelhető (kivéve az alkatrészekre szétszerelt készülékeket illetően).
Tájékoztatom továbbá, hogy az Alkotmánybíróság által hozott 60/1992. (XI. 17.) AB határozat értelmében a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény garanciális szabályainak mellőzésével hozott minisztériumi és egyéb központi szervektől származó, jogi iránymutatást tartalmazó leiratok, körlevelek, útmutatók, iránymutatások, állásfoglalások és egyéb informális jogértelmezések kiadása és az ezekkel való irányítás gyakorlata alkotmányellenes. A fentiek alapján jelen intézkedésem tájékoztatásnak minősül, melynek jogi kötelező ereje bíróság vagy más hatóság előtt nincsen.