Egy belföldi illetőségű kötelezett tehergépjárművek Közösségen belüli beszerzésével és belföldi értékesítésével foglalkozik. E tevékenységével összefüggésben egyéb kőolajtermék, gumiabroncs, hűtőközeg és akkumulátor után termékdíj-fizetési kötelezettsége keletkezik. Amennyiben az értékesítés pénzügyi lízingcég részére történik – a pénzügyi lízing konstrukciójának jellegzetességéből adódóan – kérdésként merül fel, hogy terheli-e a kötelezettet ezen értékesítéssel összefüggésben a környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló 1995. évi LVI. törvény végrehajtásáról szóló 10/1995. (IX. 28.) KTM rendelet (a továbbiakban: Ktr.) 14.§-ában meghatározott kötelezettség (a továbbiakban: termékdíj-feltüntetési kötelezettség). A pénzügyi lízing ugyanis nem minden esetben eredményez tulajdonjog átszállást a lízingbe adó és a lízingbe vevő között.
A fent írt tényállás mellett a kiskereskedelmi értékesítés környezetvédelmi termékdíj szempontú megítélésével kapcsolatban az egységes alkalmazás érdekében az alábbi állásfoglalást adom ki:
A pénzügyi lízinget a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) szabályozza. A pénzügyi lízingnél tulajdonképpen a lízingbeadó a lízing tárgyának beszerzéséhez nyújt fedezetet, gyakorlatilag közötte és a lízingbevevő között egy hitelezési jogviszony keletkezik. A lízingbeadó az általa nyújtott hitelből megvásárolt dolgot adja bérbe a lízingbevevőnek a szerződésben kikötött feltételek mellett oly módon, hogy a bérleti idő lejártával lehetőséget ad a bérbe vett dolog maradványértéken történő megvásárlására. Ha a futamidő leteltével a lízingbe vevő minden további jognyilatkozat megtétele nélkül tulajdonjogot szerez, zárt végű pénzügyi lízingről van szó. Ezzel ellentétben a nyílt végű pénzügyi lízing esetében a lízingbe vevő a futamidő végén dönthet arról, hogy a lízingtárgyat megvásárolja-e vagy sem.
A környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló 1995. évi LVI. törvény (a továbbiakban: Kt.) 23.§-a szerint „a számlán a teljesítés dátumát, továbbá a számlán vagy annak mellékletén a termékdíj mértékét, valamint összegét tételenként és összesen fel kell tüntetni”. Ehhez kapcsolódóan a Ktr. 14.§ (1) bekezdése részletesen meghatározza a termékdíj-feltüntetési kötelezettség teljesítésére szolgáló záradék szövegét, míg a (2) bekezdés arról rendelkezik, hogy „kiskereskedelmi értékesítés esetén az (1) bekezdés szerinti szöveget a számlán nem kell feltüntetni”.
A kiskereskedelmi értékesítés definícióját a Kt. 2009. december 31-ig és azt követően eltérően határozta/határozza meg a 20.§-ban. Kiskereskedelmi értékesítés alatt:
- 2009. december 31-ig termékek és kereskedelmi szolgáltatások nem továbbforgalmazó vevő részére történő közvetlen értékesítését, illetve nyújtását;
- 2010. január elsejétől a kereskedelemről szóló külön törvény szerinti kiskereskedelmi tevékenységet
kell érteni.
A kereskedelemről szóló 2005. évi CXLVI. törvény (a továbbiakban: Ker. tv.) 2.§ 13. pontja szerint „kiskereskedelmi tevékenység: üzletszerű gazdasági tevékenység keretében termékek forgalmazása, vagyoni értékű jog értékesítése és az ezzel közvetlenül összefüggő szolgáltatások nyújtása a végső felhasználó részére, ideértve a vendéglátást is”.
A Kt. megfogalmazásából következően nem azt kell vizsgálni, hogy a számlán szereplő termék ténylegesen továbbértékesítésre került-e a vevő által. A vizsgálandó szempont az, hogy a vevő, aki felé a kötelezett a számlát kiállítja, nem továbbforgalmazó vevőnek, vagy – 2010. január elsejétől kezdődően – végső fogyasztónak minősül-e. Ehhez azt szükséges tisztázni, hogy mit kell végső fogyasztó, illetve nem továbbforgalmazó alatt érteni.
Bár a kiskereskedelmi értékesítés jogszabályi definíciója megfogalmazását tekintve megváltozott, tartalmában és értelmében ugyanaz maradt. Kiskereskedelmi értékesítésről akkor lehet beszélni, ha az értékesítés nem továbbforgalmazó vevő, hanem tulajdonképpen végső felhasználó számára történik.
A kiskereskedelmi értékesítés és az egyéb értékesítési formák elhatárolása a Ker. tv. alapján lehetséges. Amíg a kiskereskedelmi tevékenység a végső felhasználók felé történő üzletszerű értékesítést jelenti, addig a Ker. tv. 2.§ 18. pontja szerint a nagykereskedelem fogalomkörébe tartozik az „üzletszerű gazdasági tevékenység keretében termékek átalakítás (feldolgozás) nélküli továbbforgalmazása és az ezzel közvetlenül összefüggő raktározási, szállítási és egyéb kapcsolódó szolgáltatások nyújtása kereskedő, feldolgozó részére, ideértve a nagybani piaci tevékenységet, valamint a felvásárló tevékenységet is.” A Ker. tv. 2.§ 9. és 11. pontja szerint kereskedő az, aki kereskedelmi tevékenységet folytat, azaz, a nagykereskedő, a kiskereskedő és a kereskedelmi ügynök.
A kereskedelmi tevékenység tehát üzletszerű gazdasági tevékenységet feltételez, azaz rendszeres, bevételszerzésre irányuló tevékenységet. Üzletszerű gazdasági tevékenység bizonyos szervezeti formákban, illetve minőségben végezhető. Ilyenek – a teljesség igénye nélkül, de a tipikus esetek megemlítésével – a gazdasági társaságok, a szövetkezetek, az egyéni vállalkozók, az egyéni cégek, mezőgazdasági őstermelők. Az előbb említettek e minőségükben nem tekinthetők végső fogyasztónak, ugyanis maguk is gazdasági tevékenységet folytatnak.
Ebből következik, hogy amíg a kötelezett az előző körbe tartozó személy vagy szervezet számára állít ki számlát, vélelmezni kell, hogy nem kiskereskedelmi, azaz végső fogyasztó felé történő értékesítésről van szó, így a termékdíj (számlán történő) feltüntetési kötelezettség fennáll.