Előző, Újrahasználható csomagolás bejelentése egy gyakorlati példán keresztül című cikkemben bemutattam az újrahasználható csomagolás bejelentésével és a nyilvántartás vezetésével, továbbá az éves nyitókészlet bejelentésével kapcsolatos tudnivalókat, ebben a cikkben pedig – a példát folytatva – az évközi feladatokat és az éves bevallás benyújtását mutatom be.
1. A termékdíj megfizetésének számlán történő feltüntetése
Az újrahasználható termékdíjköteles termékre, csomagolás esetén annak újrahasználható összetevőjére a termékdíjat egyszer, az első forgalomba hozatalt, illetve az első saját célú felhasználást követően kell – az éves bevallás keretében, a vonatkozó kedvezmények, mentességi és levonási lehetőségek érvényesítésével – megfizetni. A készletre vétellel történő fizetési kötelezettség keletkezését jogszerűen választók esetében – az általános szabályoktól eltérően – az újrahasználható csomagolási összetevők után az egyszeri fizetési kötelezettség a készletre vétel napján keletkezik és a készletre vételt követő 15 napon belül kell a bejelentést is megtegyék a BJ2 részletező lapon, majd a megfizetést szintén az éves bevallás keretében – a vonatkozó kedvezmények, mentességi és levonási lehetőségek érvényesítésével –- kell megtenni.
A – kiskereskedelmi értékesítés kivételével – a termékdíjköteles termék termékdíjának mértékét és összegét tételenként és összesen fel kell tüntetni a – Kt. 23.§-ának rendelkezése alapján – a számlán vagy mellékletén. A KtMr. 14. § (1) bekezdése határozza meg a szövegek mintáját, míg a (3) bekezdés a kézzel kiállított számlák esetében ad lehetőséget a szöveg egyszerűsített formában történő feltüntetésére (jogszabályi hely, KT-kód első három számjegye, termékdíj összege). A (4) bekezdés rendelkezik arról, hogy miként kell az áfa alapját képező termékdíjat az áru nettó árába beszámítani oly módon, hogy az ne képezze másnak az alapját, mint az általános forgalmi adónak. (Itt jegyzem meg, hogy a termékdíj megfizetésének számlán történő fel nem tüntetése vagy helytelen adatokkal történő feltüntetése kihathat az áfa összegére is, melynek eredményeként a felszámított áfa összege is helytelen lehet.)
a) a termékdíj számlán való feltüntetése az újrahasználható csomagolás első forgalomba hozata során
A – kiskereskedelmi értékesítés kivételével – az újrahasználható csomagolási összetevő csomagolásra történő első felhasználása és első belföldi forgalomba hozatala során, a számlán vagy mellékletén fel kell tüntetni az egyszeres termékdíj mértékét és összegét tételenként és összesen, a kötelezettre vonatkozó KtMr.14.§ (1) bekezdés a), b) vagy c) pontja szerinti szöveggel.
Példánkat folytatva: A szörpüzem 2009. február 16-án értékesített újrahasználható csomagolással elsőkén
· 10 raklapon, raklaponként 1 kg fém pántoló szalaggal rögzített (szállítási csomagolás),
· 180 darab, egyenként 1 kg tömegű kartondobozba, dobozonként 10 gramm műanyag ragasztószalaggal lezárt és dobozonként 4 db 3 grammos papírcímkével ellátott (gyűjtő csomagolás)
· 2160 darab 1 literes, egyenként 0,2 kg tömegű egyutas műanyag palackba (fogyasztói csomagolás,) palackonként 2 grammos papírcímkével és 12 grammos csavaros műanyag kupakkal csomagolt
színezett gyümölcsszörpöt (vtsz. 2106 90 30) a továbbforgalmazó megrendelője rézére.
A szörpüzem teljes termékdíjjal fizeti meg kötelezettségét és 2009-ben negyedéves bevalló volt. Sem egyéni teljesítőként, sem hasznosítást koordináló szervezeten keresztül nincs termékdíj mentessége. A csomagolásra felhasznált összetevők egyike sem rendelkezik környezetbarát jelzéssel. Mindezek tükrében a továbbforgalmazó vevő részére kiállított - 2009. február 16-án kelt és ezzel a dátummal, mint teljesítés napjával ellátott - számlán a következő záradékszövegek találhatók: (bármely variációt választhatja a kötelezett)
A) variáció:
„a fa (16,-Ft/kg) csomagolás környezetvédelmi termékdíj összege a bruttó árból 2400,-Ft
a fém (13,-Ft/kg) csomagolás környezetvédelmi termékdíj összege a bruttó árból 130,-Ft
a papír (16,-Ft/kg) csomagolás környezetvédelmi termékdíj összege a bruttó árból 2984,-Ft
a műanyag (36,-Ft/kg) csomagolás környezetvédelmi termékdíj összege a bruttó árból 1581,-Ft
a műanyag 1,5 literig (H=11,-Ft/db, E1=1,80 Ft/db) kereskedelmi csomagolás környezetvédelmi termékdíj összege a bruttó árból 27648,-Ft összesen: 34743,-Ft”
B) variáció:
„a fa (16,-Ft/kg), fém (13,-Ft/kg), papír (16,-Ft/kg), műanyag (36,-Ft/kg) műanyag 1,5 literig (H=11,-Ft/db, E1=1,80 Ft/db) csomagolás környezetvédelmi termékdíj összege a bruttó árból 2400,-Ft+130,-Ft+2984,-Ft+1581,-Ft+27648,-Ft: összesen: 34743,-Ft”
C) variáció:
„a fa (16,-Ft/kg) 2400,-Ft, fém (13,-Ft/kg) 130,-Ft, papír (16,-Ft/kg) 2984,-Ft, műanyag (36,-Ft/kg) 1581,-Ft, műanyag 1,5 literig (H=11,-Ft/db, E1=1,80 Ft/db) 27648,-Ft csomagolás környezetvédelmi termékdíj összege a bruttó árból: 34743,-Ft”
Számítási adatok a szörpüzem KtMr.14.§ (5) bekezdése alapján vezetett nyilvántartásából, amely tartalmazza a vevők nevét, adószámát és címét, valamint a számla sorszámát és kiállításának dátumát:
|
ssz. |
megnevezés |
kg/db |
darab |
össz.tömeg |
díjtétel |
össz.kvtdíj |
KT-kód |
|
1. |
fa EUR raklap |
15 |
10 |
150,00 |
16 |
2400,00 |
459 |
|
2. |
fém p.szalag |
1 |
10 |
10,00 |
13 |
130,00 |
448 |
|
3. |
kartondoboz |
1 |
180 |
180,00 |
16 |
2880,00 |
439 |
|
4. |
műanyag r.szalag |
0,01 |
180 |
18,00 |
36 |
648,00 |
419 |
|
5. |
doboz papírcímke |
0,003 |
720 |
2,16 |
16 |
34,56 |
439 |
|
6. |
palack papírcímke |
0,002 |
2160 |
4,32 |
16 |
69,12 |
439 |
|
6. |
műanyag kupak |
0,012 |
2160 |
25,92 |
36 |
933,12 |
419 |
|
7. |
1 L műa. palack |
0,2 |
2160 |
432,00 |
11 |
23760,00 |
4A9 |
|
1,80 |
3888,00 |
|
|
összesen |
34742,80 |
|
(a táblázat összesen rovatában lévő szám és a számlazáradékok összesen száma az anyagáramok szerinti kerekítések miatt tér el)
A fentiek közül újrahasználható csomagolásként bejelentésre került a fa EUR raklap, ezért annak egyszeres termékdíját (2400,-Ft) a 2010. február 25-ig benyújtásra kerülő újrahasználható csomagolás éves bevallás B01.1 lapján a 2. hónap oszlopban fogja a szörpüzem bevallani és megfizetni. A nem újrahasználható tömeg alapú csomagolások, továbbá a kereskedelmi csomagolás alól kivételként megnevezett kupak és címke termékdíját (4695.-Ft) és a nem újrahasználható kereskedelmi csomagolás termékdíját (27648,-Ft) a 2009. évi I. negyedéves bevallásával együtt a szörpüzem már megfizette.
A szörpüzem valamennyi újrahasználhatóként bejelentett fa EUR raklapjának első csomagolásra történő felhasználása során a fentiek szerint járt el, vagyis az egyszeres termékdíjat tüntette fel a számlák a záradékszövegben. Példánk kedvéért valamennyi korábban beszerzett raklapjából (100 db) a szörpüzem - februártól kezdve - havonta elsőként forgalomba hozott 10-10 db raklapot novemberrel bezárólag. Az időközben visszafogadott raklapokat nyilvántartása szerint az év folyamán több alkalommal használta fel ismételten csomagolásra. Összegezve tehát valamennyi a tulajdonában lévő raklapot felhasználta az év folyamán többször is csomagolásra.
Az előző cikkben leírt példa szerint a szörpüzem 2009. április 28-án beszerzett 100 darab 12x1 literes többször használható műanyag rekeszt, és 1200 darab többször használható 1 literes golyvás üveg palackot. Ezekből elsőként 2009. április 30-án hozott forgalomba és a bejelentést ennek megfelelőn május 4-én is meg is tette a szörpüzem. Az szörpöt az újrahasználható műanyag rekeszekbe és üveg palackokba csomagolva törzsvásárlói részére értékesíti a szörpüzem, akikkel a göngyölegek visszagyűjtését meg tudta szervezni. Az április 30-án forgalomba hozott áru adatai a következők voltak:
· 2 raklapon, (amelyek már a visszafogadásukat követően kerültek ismételten felhasználásra) /szállítási csomagolás/,
· 36 darab, egyenként 2 kg tömegű 12x1 literes újrahasználható műanyag rekeszbe (gyűjtő csomagolás)
· 432 darab 1 literes, egyenként 0,65 kg tömegű újrahasználható golyvás üveg palackba (fogyasztói csomagolás,) palackonként 2 grammos papírcímkével és 12 grammos csavaros műanyag kupakkal csomagolt
színezett gyümölcsszörpöt (vtsz. 2106 90 30) a értékesített továbbforgalmazó vevője rézére.
Az újrahasználható műanyag rekeszek és a bennük lévő szintén újrahasználható 1 literes üvegek első forgalomba hozatala során a következő számlazáradékot tüntette fel a számlán a szörpüzem:
„a fa (16,-Ft/kg) csomagolás környezetvédelmi termékdíj az első forgalomba hozatalkor megfizetésre került
a papír (16,-Ft/kg) csomagolás környezetvédelmi termékdíj összege a bruttó árból 14,-Ft
a műanyag (36,-Ft/kg) csomagolás környezetvédelmi termékdíj összege a bruttó árból 2779,-Ft
a üveg 1 literig (H=6,-Ft/db, E1=1,80 Ft/db) kereskedelmi csomagolás környezetvédelmi termékdíj összege a bruttó árból 3370,-Ft összesen: 6163,-Ft”
Számítási adatok a szörpüzem KtMr.14. § (5) bekezdése alapján vezetett nyilvántartásából, amely tartalmazza a vevők nevét, adószámát és címét, valamint a számla sorszámát és kiállításának dátumát:
|
ssz. |
megnevezés |
kg/db |
darab |
össz.tömeg |
díjtétel |
össz.kvtdíj |
KT-kód |
|
1. |
fa EUR raklap |
15 |
2 |
15,00 |
16 |
- |
459 |
|
2. |
12x1 literes műa.rekesz |
2 |
36 |
72,00 |
36 |
2592,00 |
419 |
|
6. |
palack papírcímke |
0,002 |
432 |
0,864 |
16 |
13,82 |
439 |
|
6. |
műanyag kupak |
0,012 |
432 |
5,184 |
36 |
186,62 |
419 |
|
7. |
1 L üveg palack |
0,65 |
432 |
280,80 |
6 |
2592,00 |
4F9 |
|
1,80 |
777,60 |
|
|
összesen |
6162,04 |
|
(a táblázat összesen rovatában lévő szám és a számlazáradékok összesen száma az anyagáramok szerinti kerekítések miatt tér el)
A fentiek közül újrahasználható csomagolásként bejelentésre került
· a fa EUR raklap, és ez alkalommal a raklapok már nem elsőként kerültek forgalomba hozatalra, ezért azok után már fizetési kötelezettség nem merül fel;
· a 12x1 literes műanyag rekesz, ezért annak egyszeres termékdíját az éves bevallás B01.2 lapján az 1. hónap oszlopban fogja a kötelezett bevallani;
· az 1 literes golyvás üveg, ezért annak egyszeres termékdíját az éves bevallás B02.2 lapján az 1. hónap oszlopban fogja bevallani.
A kereskedelmi csomagolás alól kivételként megnevezett kupak és címke termékdíját (200.-Ft) a 2009. évi II. negyedéves bevallásával együtt a szörpüzem már megfizette.
a) a termékdíj számlán való megjelenítése az újrahasználható csomagolás 2. és további felhasználásai során
A - kiskereskedelmi értékesítés kivételével - az újrahasználható csomagolási összetevő csomagolásra történő 2. és további alkalommal történő felhasználása és első belföldi forgalomba hozatala során, a számlán vagy mellékletén fel kell tüntetni az újrahasználható csomagolásokra vonatozó, a KtMr.14.§ (1) bekezdés d) pontjában meghatározott szöveget.
Az előző cikkben leírt példa szerint a szörpüzem 2009. április 28-án beszerzett 100 darab 12x1 literes többször használható műanyag rekeszt, és 1200 darab többször használható 1 literes golyvás üveg palackot. Ezekből elsőként 2009. április 30-án hozott forgalomba és a bejelentést ennek megfelelőn május 4-én is meg is tette a szörpüzem. A szörpöt az újrahasználható műanyag rekeszekbe és üveg palackokba csomagolva törzsvásárlói részére értékesíti a szörpüzem, akikkel a göngyölegek visszagyűjtését meg tudta szervezni.
A visszagyűjtés után megtisztított, majd újratöltött újrahasználható csomagolásokkal május 4-én forgalomba hozott áru adatai a következők voltak:
· 2 raklapon, (amelyek már a visszafogadásukat követően kerültek ismételten felhasználásra) /szállítási csomagolás/,
· 36 darab, egyenként 2 kg tömegű 12x1 literes újrahasználható műanyag rekeszbe (amelyek már a visszafogadásukat követően kerültek ismételten felhasználásra) /gyűjtő csomagolás/
· 432 darab 1 literes, egyenként 0,65 kg tömegű újrahasználható golyvás üveg palackba (amelyek már a visszafogadásukat követően kerültek ismételten felhasználásra) /fogyasztói csomagolás/, palackonként 2 grammos papírcímkével és 12 grammos csavaros műanyag kupakkal csomagolt
színezett gyümölcsszörpöt (vtsz. 2106 90 30) adott el továbbforgalmazó vevője részére a szörpüzem.
Az újrahasználható műanyag rekeszek és a bennük lévő szintén újrahasználható 1 literes üvegek - már nem az első - forgalomba hozatala során a következő számlazáradékot tüntette fel a számlán a szörpüzem:
„a fa (16,-Ft/kg) csomagolás környezetvédelmi termékdíj az első forgalomba hozatalkor megfizetésre került
„a műanyag (36,-Ft/kg) csomagolás környezetvédelmi termékdíj az első forgalomba hozatalkor megfizetésre került
„az üveg 1 literig (H=6,-Ft, E1=1,80 Ft) kereskedelmi csomagolás környezetvédelmi termékdíj az első forgalomba hozatalkor megfizetésre került
a papír (16,-Ft/kg) csomagolás környezetvédelmi termékdíj összege a bruttó árból 14,-Ft
a műanyag (36,-Ft/kg) csomagolás környezetvédelmi termékdíj összege a bruttó árból 187,-Ft
összesen: 201,-Ft”
Számítási adatok a szörpüzem KtMr.14.§ (5) bekezdése alapján vezetett nyilvántartásából, amely tartalmazza a vevők nevét, adószámát és címét, valamint a számla sorszámát és kiállításának dátumát:
|
ssz. |
megnevezés |
kg/db |
darab |
össz.tömeg |
díjtétel |
össz.kvtdíj |
KT-kód |
|
1. |
fa EUR raklap |
15 |
2 |
15,00 |
16 |
- |
459 |
|
2. |
12x1 literes műa.rekesz |
2 |
36 |
72,00 |
36 |
- |
419 |
|
6. |
palack papírcímke |
0,002 |
432 |
0,864 |
16 |
13,82 |
439 |
|
6. |
műanyag kupak |
0,012 |
432 |
5,184 |
36 |
186,62 |
419 |
|
7. |
1 L üveg palack |
0,65 |
432 |
280,80 |
6 |
- |
4F9 |
|
1,80 |
- |
|
|
összesen |
200,44 |
|
(a táblázat összesen rovatában lévő szám és a számlazáradékok összesen száma az anyagáramok szerinti kerekítések miatt tér el)
A fentiek közül az újrahasználható csomagolásként bejelentésre került raklapok, műanyag rekeszek és üveg palackok után az első forgalomba hozatalkor egyszer felmerült termékdíj már felszámításra került. A kereskedelmi csomagolás alól kivételként megnevezett kupak és címke termékdíját (200.-Ft) a 2009. évi II. negyedéves bevallásával együtt a szörpüzem már megfizette.
2. Az újrahasználható csomagolás bevallása
2009. január 1-jétől a bejelentett újrahasználható csomagolásra vonatkozó bevallási kötelezettségét évente kell teljesítenie a kötelezettnek, a tárgyévet követő év február 25-éig az éves bevallásra rendszeresített KT09-BEVEV nyomtatványcsomag elektronikus úton történő benyújtásával. Ezzel együtt a Kt.3.§ (15) bekezdése, továbbá a KtMr.8.§ (5) bekezdése alapján az újrahasználható termékek - 2009 évben történt - első forgalomba hozatalát vagy saját célú felhasználását követő egyszer megfizetendő termékdíj – mentességi szabályok alkalmazása, kedvezmények érvényesítése, továbbá a Kt. 5/E. § (1)-(2) bekezdéseiben biztosított és a KtKr. 7/C. § (2) bekezdésben meghatározott levonás után fennmaradó – nettó összegét meg is kell fizetni az újrahasználható csomagolások bevallására meghatározott 2010. február 25-i határidőig.
a) B01 részletező lap:
A B01 részletező lapon kell bevallani a tárgyévben elsőként forgalomba hozott vagy saját célra felhasznált újrahasználható nem kereskedelmi csomagolások (2009-ben ezek voltak az ún. tömeg alapú csomagolások) után fizetendő egyszeres termékdíjat; Ugyancsak ezen a lapon kell feltüntetni az újbóli felhasználással forgalomba hozott újrahasználható csomagolás adatait, amelyeknél a termékdíj-fizetési kötelezettség már korábban vagy egy másik tételsorban teljesítésre került.
Példánkban a 2009. évben elsőként forgalomba hozott
· 100 db fa EUR raklap és
· 100 db 12x1 literes műanyag rekesz
után fennálló egyszeri termékdíj-fizetési kötelezettséget kell ezen a lapon bevallania a szörpüzemnek. A raklapokból (100 db) a szörpüzem - februártól kezdve - havonta elsőként forgalomba hozott 10-10 db raklapot novemberrel bezárólag, míg a műanyag rekeszekből, áprilisban 36 db-ot, májusban 36 db-ot és júniusban 28 db-ot hozott először forgalomba. Mindezek alapján a fizetési kötelezettség keletkezésének hónapja szerinti oszlopban tünteti fel a termékdíj alapját képező mennyiségi adatokat (kg) a szörpüzem.
B01.1 lap (I. negyedév)
2009. februárban és márciusban 10-10 db raklapot (150-150 kg) hozott elsőként forgalomba a szörpüzem.
B01.2 lap (II. negyedév)

2009. áprilisban 10 db raklapot (150 kg) és 36 db műanyag rekeszt (72 kg), májusban 10 db raklapot (150 kg) és szintén 36 db műanyag rekeszt (72 kg), majd júniusban 10 db raklapot (150 kg) és 18 db műanyag rekeszt (56 kg) hozott elsőként forgalomba a szörpüzem. A szörpüzem a korábban beszerzett 100 db műanyag rekeszt a bevallásból is láthatóan maradéktalanul elsőként forgalomba hozta a 2009 év során. Az 56-os kódon az adott hónapban nem termékdíjköteles újrahasználat került bevallásra.
B01.3 lap (III. negyedév)
2009. júliusban 10 db raklapot (150 kg), augusztusban 10 db raklapot (150 kg) és szeptemberben szintén 10 db raklapot (150 kg) hozott elsőként forgalomba a szörpüzem. Az 56-os kódon az adott hónapban nem termékdíjköteles újrahasználat került bevallásra.
B01.4 lap (IV. negyedév)
2009. októberben 10 db raklapot (150 kg), novemberben 10 db raklapot (150 kg) hozott elsőként forgalomba a szörpüzem és így valamennyi a korábban beszerzett raklapját (100 db) elsőként forgalomba hozta a 2009 év során. Az 56-os kódon az adott hónapban nem termékdíjköteles újrahasználat került bevallásra.
b) B02 részletező lap:
A B02 részletező lapon kell bevallani a tárgyévben elsőként forgalomba hozott vagy saját célra felhasznált újrahasználható kereskedelmi csomagolások után fizetendő egyszeres termékdíjat; Ugyancsak ezen a lapon kell feltüntetni az újbóli felhasználással forgalomba hozott újrahasználható kereskedelmi csomagolás adatait, amelyeknél a termékdíj-fizetési kötelezettség már korábban vagy egy másik tételsorban teljesítésre került.
Példánkban a 2009. évben elsőként forgalomba hozott 1200 db 1 literes golyvás üveg palack után felmerült fizetési kötelezettséget a szörpüzem az alábbiak szerint vallotta be. A szörpüzem a Kt.12.§ (7) bekezdése által biztosított ún. de minimis kedvezményt nem tudta igénybe venni, mivel a 2009-ben kibocsátott kereskedelmi csomagolások mennyisége meghaladta a 75 000 darabot. (Az egyutas kereskedelmi csomagolások mennyisége + az újrahasználható termékdíjköteles kereskedelmi csomagolások egyszer figyelembe vett mennyisége több volt, mint 75 000 darab 2009 évben.)
B02.1 lap (I. negyedév)
A szörpüzem a B02.1 lapot is kitöltötte a technikai kóddal és 0-s mennyiségi adatokkal, mivel a BJ1 lapon már az előző évben (2008-ban) bejelentette a kereskedelmi csomagolás termékkörben való kötelezettségét, csak akkor még egyutas műanyag palackokban értékesítette a színezett gyümölcsszörpöt.
B02.2 lap (II. negyedév)
Az üvegekből a szörpüzem nyilvántartása szerint április és május hónapokban 432-432 darabot, míg júniusban 336 darabot hoztak elsőként forgalomba. Az 56-os kódon az adott hónapban nem termékdíjköteles újrahasználat került bevallásra.
B02.3 lap (III. negyedév)
Az 56-os kódon az adott hónapban nem termékdíjköteles újrahasználat került bevallásra.
B02.4 lap (IV. negyedév)
Az 56-os kódon az adott hónapban nem termékdíjköteles újrahasználat került bevallásra.
c) VIS részletező lap:
A VIS részletező lapon lehet levonásba helyezni az újrahasználható kereskedelmi csomagolások után szóba jöhető termékdíj levonásokat és visszaigényléseket;
A termékdíjas szabályozás 2009. évi rendelkezéseit, - vagyis a kötelezettség keletkezésének időpontjában érvényes szabályokat - kell figyelembe venni a bevallásban feltüntetett termékdíj alapjának és mértékének a megállapítása során. A termékdíj nettó összegét havonta kell megállapítani, viszont a szóba jöhető levonásoknál vagy visszaigényléseknél figyelemmel kell lenni a részletszabályokat megállapító jogszabályok rendelkezéseire is. A kötelezetteknek, mind a gyártóknak, mind az első továbbforgalmazó vevőknek az újrahasználható kereskedelmi csomagolások esetében a Kt. - tárgyidőszakban hatályos - 5/E. § (1) bekezdése lehetővé teszi a visszavett és újrahasznált kereskedelmi csomagolások termékdíjából az E díjtételek 100%-os levonását a KtKr. 7/E.§ (1)-(2) bekezdéseiben meghatározott részletszabályok szerint. (A nem újrahasználható kereskedelmi csomagolás hulladékának anyagában történő hasznosítása után is igénybe vehető az E díjtételek 85%-os mértékű levonása, de jelen cikkben az újrahasználható csomagolások bevallását és a lehetséges levonások alkalmazását mutatom be.)
A KtKr. 7/E. § (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az E díjtételek levonását a bevallásban, a tárgyévre megállapított egyszeres E termékdíjakból lehet levonni, ha a kötelezett vezeti a levonás alátámasztására szolgáló, meghatározott adattartamú nyilvántartást. A KtKr. 7/E.§ (4) bekezdés
— a) pontja az újrahasználható kereskedelmi csomagolás E1díjtételének, míg
— b) pontja az újrahasználható kereskedelmi csomagolás E2 díjtételének
levonása érdekében vezetni rendelt nyilvántartás adatait írja le.
Példánkban a szörpüzem az újrahasználható kereskedelmi csomagolás gyártója, ezért az E1 díjtétel levonása jöhet nála szóba fizetési kötelezettségei (H+E1 díjtételek) közül . A szörpüzem közvetlenül végfelhasználóknak nem értékesíti a gyümölcsszörpöt, így az E2 díjtétel megfizetése első továbbforgalmazó vevőit terheli. Az újrahasználható kereskedelmi csomagolás E1 díjtételének levonhatósága érdekében GTIN számonként:
- elkülönítve tartja nyilván a tárgyév január 1-jei nyitókészletét (mely 0 db, mivel 2009. áprilisban hozott elsőként forgalomba kereskedelmi csomagolást), az új és használt újrahasználható csomagolóeszközöket,
- elkülönítve tartja nyilván az első és már nem az első alkalommal használt újrahasználható csomagolóeszközöket,
- tartja nyilván a leselejtezett újrahasználható csomagolások mennyiségét,
A fent nyilvántartás alapján a szörpüzem az általa a tárgyévben első alkalommal kibocsátott 1200 darab újrahasználható üveg palack kereskedelmi csomagolás után felmerülő E1 termékdíjból az éves forgalomba hozott újrahasználható kereskedelmi csomagolás mennyiségének az éves visszavett újrahasználható kereskedelmi csomagolás mennyiségéhez viszonyított aránya szerinti E1 termékdíjtételből származó termékdíjat vonhatja le.
Az 1 literes golyvás üveg palack nettó tömege 0,65 kg a GTIN Katalógus szerint.
Az összes évi kibocsátott újrahasználható kereskedelmi csomagolás = 1200 db első alkalommal + 2688 db nem első alkalommal, azaz 3888 db
Az összes évi visszavett újrahasználható kereskedelmi csomagolás = 3576 db
A kibocsátáshoz viszonyított visszavétel arányszáma: 3576 db / 3888 db = 91,975%, tehát az E1 díjtétel 91,975%-a (1,655 Ft x 1200 db = 1986,- Ft) vonható le az első alkalommal történt forgalomba hozatalt terhelő E1 díjtételből származó (1200x1,80 Ft = 2160,- Ft) termékdíjból.
Ténylegesen fizetendő E1 termékdíj az 1200 db újrahasználható üveg palack után 174,- Ft.
VIS.2 részletező lap
A VIS.2 lapon került levonásba helyezésre a KT-kód 4-5=66-os kóddal az adott hónapokban elsőként kibocsátott újrahasználható kereskedelmi csomagolás után szóba jöhető levonás összege, mivel a kötelezettségek (az egyszeres díjak megfizetése) is ezekben a hónapokban keletkeztek. Az arányszám viszont az éves adatokból következik és annak eredményeként az f) rovatban feltüntetett levonható díjtétel egységnyi része (1,80,-Ft/db E1 egységes díjtétel visszavételi arányszámának (példánkban 91,975%) megfelelően levonható díjtétele (példánkban 1,656,-Ft/db).
d) UHA részletező lap:
Az UHA részletező lapon kell az újrahasználható csomagolások felhasználási (forgási) tömeg adatait megadni a BJ2 részletező lapon bejelentett sorszámokkal azonos sorszámok alatt;
A raklapok újrahasználati (forgási) adatai havi összesítésben a következők voltak:
(A fa EUR raklapok nettó tömege 15 kg a GTIN Katalógus szerint.)
A raklapokból februártól novemberig 10-10 darabot hozott elsőként forgalomba a szörpüzem majd a visszavételek után a raklapokat ismételten többször is forgalomba hozták. Összegezve az első forgalomba hozatalt és a további alkalommal történő forgalomba hozatalokat, 1500+1650 kg forgalomba hozatal és 2100 kg visszafogadás történt a raklapoknál, mely 66,66%-os újrahasználati arányt mutat.
A 100 darab műanyag rekeszből 2009. május - szeptember hónapokban hozott elsőként forgalomba kötelezett a benne lévő újrahasználható 1 literes üvegekkel együtt, majd az év további hónapjaiban a már visszagyűjtött rekeszeket és üvegeket használta fel többször törzsvásárlói részére történő csomagolásra a szörpüzem az alábbi táblázat szerinti havi összesítést mutató felhasználási adatokkal:

(A műanyag rekeszek nettó tömege a GTIN Katalógus szerint 2 kg/db.)
A műanyag rekeszekből április, május és június hónapokban hozott elsőként forgalomba a szörpüzem (36+36+28=100 darabot, 7272+56=200 kg tömeggel), majd a visszavételek után a műanyag rekeszeket ismételten többször is forgalomba hozták. Összegezve az első forgalomba hozatalt és a további alkalommal történő forgalomba hozatalokat, 200+592=792 kg forgalomba hozatal és 596 kg visszafogadás történt a műanyag rekeszeknél, mely 75,25%-os újrahasználati arányt mutat.
Az 1 literes golyvás üveg palackok újrahasználati (forgási) adatai havi összesítésben a következők voltak:
(Az 1 literes golyvás üveg palack nettó tömege a GTIN Katalógus szerint 0,65 kg/db.)
Az üveg palackokból április, május és június hónapokban hozott elsőként forgalomba a szörpüzem (432+432+336=1200 darabot, 280,80+280,80+218,40=780,00 kg tömeggel), majd a visszavételek után az üveg palackokat ismételten többször is forgalomba hozták. Összegezve az első forgalomba hozatalt és a további alkalommal történő forgalomba hozatalokat, 780+1742,20=2522,00 kg forgalomba hozatal és 2324,40 kg visszafogadás történt az üveg palackoknál, mely 92,16%-os újrahasználati arányt mutat.
Fentiek alapján a bevallás UHA lapján az 1. sorban a fa raklap, a 2. sorban a műanyag rekeszekre vonatkozó, a 3. sorban az üveg palackokra vonatkozó (mivel a bejelentés során a BJ2 lapon is ezekben a sorokban kerültek bejelentésre) a következő adatokat adja meg a szörpüzem:
Mindezeket az adatokat részletesen a fenti kivonatok alapját képező nyilvántartások tartalmazzák.
e) UHB részletező lap:
Az UHB részletező lapon kell az újrahasználható kereskedelmi csomagolások felhasználási (forgási) adatait darabban megadni.
A VIS lapnál bemutatott összesítésből az alábbi adatokat tüntette fel ezen a lapon a szörpüzem:
A szörpüzemnek csak üveg anyagú újrahasználható kereskedelmi csomagolása volt 2009-ben, ezért
1. az első táblázatba (Csomagolás anyagfajtája), nem tüntetett fel adatot a szörpüzem, amely az egyutas csomagolások hulladékának anyagában történő hasznosításánál szóba jöhető 85%-os levonás részletezésére szolgál.
2. a második táblázatba (Összes újrahasználható csomagolás) a
· c) rovatába a tárgyévben forgalomba hozott összes újrahasználható kereskedelmi csomagolás mennyiségeként szintén 3888-at írt be, míg a
· d) rovatába a tárgyévben visszagyűjtött és újrahasznált összes újrahasználható kereskedelmi csomagolás mennyiségeként 3576-ot tüntett fel, az
· e) rovatában az újrahasználat arányaként (%) 91,975-öt tüntetett fel. (3576/3888=91,975)
Összegzés
A fentiek után nem maradt más hátra a szörpüzem részére, mint az összesítő lapon lévő 39eFt nettó fizetési kötelezettségét teljesítse az összeg átutalásával a Vám- és Pénzügyőrség által vezetett 10032000-01037454-00000000 számú VPOP környezetvédelmi termékdíj adóbevételi számlára.
Célszerű elküldés előtt az adatokat ellenőrizni a fejlécen található
nyomógomb segítségével, és ha az ellenőrzés során üres hibalistát kapunk, akkor bevallásunk számszakilag, alakilag és formailag hibátlan.

Tájékoztató
a 2009. évre vonatkozó újrahasználható csomagolás környezetvédelmi
termékdíjával kapcsolatos bejelentések és bevallások teljesítéséről
Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy az újrahasználható csomagolásokkal kapcsolatban számos értelmezési probléma merült fel, melyeknek kezelése érdekében az alábbiakat közöljük.
Az újrahasználható csomagolásra vonatkozó bevallás teljesítése
A 2009. évben az egyéb adónemek szerint havi és negyedéves bevallónak minősülő kötelezett is a Kt. 3. § (8) bekezdése alapján évente teljesíti az újrahasználható csomagolásra vonatkozó bevallási kötelezettségét. A 2009. évben megjelentetett KT09-BEV nyomtatvány kitöltési útmutatója szerint az újonnan beszerzett egyébként újrahasználatra alkalmas csomagolóeszköz első belföldi forgalomba hozatalára nem az éves gyakoriság vonatkozik figyelemmel arra, hogy az újrahasználat ebben az esetben még nem igazolt. Az a kötelezett, aki ennek megfelelően teljesítette a bevallási kötelezettségét, és nem kíván a kereskedelmi csomagolás tekintetében levonást érvényesíteni, az újrahasználható csomagolásról szóló, február 25-ig esedékes éves bevallásában csak a nem első belföldi forgalomba hozatalra vonatkozó adatokat kell, hogy szerepeltesse a B0-ás bevallási lapokon, de emellett az UHA és UHB lapokat is ki kell tölteni a kitöltési útmutató szerint. Ez esetben nem kell a korábban teljesített bevallásokat önellenőrizni.
A vámhatóság – a jogszabály nem egyértelmű megfogalmazása miatt – a fentiektől eltérően azonban azt is elfogadja, ha a kötelezett valamennyi már forgalomba hozott, illetve új beszerzésként jelentkező kötelezettségéről az éves bevallásban szolgáltat adatokat.
Az éves bevallónak minősülő kötelezett valamennyi termékdíj köteles termékről évi bevallási gyakorisággal vall be, ennek megfelelően ezen bevallásban kell szerepeltetnie az újrahasználható csomagolásra vonatkozó adatokat is.
Lényeges, hogy az újrahasználható csomagolások esetében a környezetvédelmi termékdíjmentesség, a termékdíj visszaigénylésének és átvállalásának, valamint a használt gumiabroncs behozatalának feltételeiről szóló 53/2003. (IV. 11.) Korm. rendelet 1. számú melléklete I. bb) pontjában foglalt korrekciós számítással kell a hasznosítási kötelezettség alapját meghatározni. Ez a tényleges hasznosítandó (hulladékká vált) mennyiséget jelenti, azonban a bevallásban nem a korrigált adatokat kell szerepeltetni, hanem a valós forgalomba hozatali és visszagyűjtési adatokat.
Az újrahasználható csomagolóeszközök bejelentése
A környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló 1995. évi LVI. törvény végrehajtásáról szóló 10/1995. (IX. 28.) KTM rendelet 8. § (8) bekezdése alapján a tárgyévi első bevallásához csatolnia kell az újrahasználható csomagolóeszközökre vonatkozó nyitókészletet. Természetesen ez csak akkor szükséges, ha a kötelezett az újrahasználhatósághoz főzött valamennyi pozitív joghatást, „kedvezményt” igénybe kívánja venni.
Fentiek alapján a nyitókészlet bejelentését 2010-ben az első tárgyévi bevallás benyújtásának határidejéig, azaz 2010. április 20-áig kell teljesíteni. Ezt követően – a később kötelezetté váló gazdálkodót kivéve – csak pótbejelentésről lehet szó, mely esetben a mulasztási bírság kiszabása indokolt.
Számos alkalommal előfordul, hogy a KTM rendelet 8. § (9) bekezdésében foglaltak szerinti levonással kíván élni a kötelezett (külföldi származási helyre visszaküldött csomagolóeszközök esetében), azonban a bejelentését nem teljesítette, így a levonás nem lehet jogszerű. Fontos, hogy az újrahasználható csomagolóeszközök nyitókészletét legfeljebb 2008. január 1-re visszamenőleg is lehet teljesíteni, amennyiben a kötelezett nyilvántartásokkal tudja alátámasztani az újrahasználatot.
Értelemszerűen a 2009-ben éves bevallónak minősülő, vagy kizárólag újrahasználható csomagolás miatt kötelezetté váló gazdálkodónak az újrahasználható csomagolásra vonatkozó 2009. évi bejelentésére vonatkozó határideje 2010. február 25-e.
A Vámhatóság a bejelentések és bevallások feldolgozása során a fentieknek megfelelően jár el.
Budapest, 2010. február 22. VPOP Vámigazgatóság