Nap, mint nap felmerül a kérdés, hogy „milyen konkrét árukat/termékeket érint a termékdíjas szabályozáson belül a reklámhordozó papír termékkör”?
A kérdés feltevői általában egy nagyon gyors „igen – nem” választ várnak és kétkedve fogadják, ha a válasz helyett viszontkérdéseket kapnak, melyekre az első kérdést feltevő nem minden esetben tud egyértelmű választ, illetve információt adni. A mindennapi életből, gyakorlatból kerültek kiválogatásra azok az áruk, melyeket igyekszik a szakcikk ismertetni, abból a szempontból, hogy egy csokorba gyűjtve röviden, tömören és mindenki számára hasznos információkkal szolgáljon.
Az egyik legfontosabb célja az itt található információknak, hogy felhívja arra a figyelmet, hogy ezen termékkör vonatkozásában is nagyon sok gazdálkodó érintett, amennyiben a tevékenységét valamilyen papír alapanyagú terméken kívánja „bemutatni” a fogyasztóknak, partnereknek. Fontos lehet az is, hogy a gazdálkodók a legtöbb esetben az ún. céglogókkal ellátott „szóróanyagokat” vizsgálják a termékdíj-fizetési kötelezettség szempontjából, ami a legtöbb esetben nem elégséges a reklámhordozó papír megállapításakor.
Milyen rendelkezések vonatkoznak a reklámhordozó papírra?
A Kt. tárgyi hatálya alapján a reklámhordozó papír termékdíj-köteles terméknek minősül, illetve a Kt. záró rendelkezéseinél a reklámhordozó papír fogalma is meghatározásra került. Ezt a fogalmat érdemes részletesen, szinte szóról-szóra elemezni, annak érdekében, hogy pontos képet kapjunk a reklámhordozó papírról:
2010.12.31-ig:„20. reklámhordozó papír: a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló törvényben meghatározott gazdasági reklámot tartalmazó, a sajtóról szóló külön törvény által meghatározott sajtótermékek közül az időszaki lap egyes lapszámai, a röplap és az egyéb szöveges kiadvány, a grafikát, rajzot vagy fotót tartalmazó kiadvány, továbbá a térkép, ide nem értve a bankjegyet, az értékpapírt, az ISSN számmal rendelkező kiadványokat, továbbá a könyvet és tankönyvet;”.
2011.01.01-től:"20. reklámhordozó papír: a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló törvényben meghatározott gazdasági reklámot tartalmazó, a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény és a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény által meghatározott nyomtatott sajtótermékek, valamint a röplap és az egyéb szöveges kiadvány, a grafikát, rajzot vagy fotót tartalmazó kiadvány, továbbá a térkép, ide nem értve a bankjegyet, az értékpapírt, az ISSN számmal rendelkező kiadványokat, továbbá a könyvet és tankönyvet;
A Kt. szerinti reklámhordozó papír definíció kivételként említi az ISSN számmal rendelkező kiadványokat, továbbá a könyvet és tankönyvet. Az ISSN (International Standard Serial Number) nem más, mint az időszaki kiadványok – melyek folyóiratok vagy sorozatok – 8 számjegyű nemzetközi azonosítója száma.
Nézzük meg a fogalomban lévő egyes sajtótermékeket:
- időszaki lap egyes lapszámai:
- 2010.12.31-ig: sajtóról szóló 1986. évi II. törvény 20. § f) pontja szerint „az a napilap, folyóirat és egyéb lap, valamint ezek melléklete, amely egy naptári évben legalább egyszer megjelenik, azonos címmel és tárgykörrel kerül kiadásra, évfolyamszámmal, sorszámmal, keltezéssel van ellátva, és akár eredeti szerzői alkotásként, akár átvett fordításként az újságírói, az írói vagy a tudományos műfaj körébe tartozó írásművet (hírt, tudósítást, cikket, riportot, tanulmányt, verset, elbeszélést stb.), fényképet, grafikát, karikatúrát vagy rejtvényt közöl.”
- 2011.01.01-től: a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CLXXXV. törvény 203.§ 60. pontja szerint: "Sajtótermék: a napilap és más időszaki lap egyes számai, valamint .... , amelyet gazdasági szolgáltatásként nyújtanak, ... és amelynek elsődleges célja szövegből, illetve képekből álló tartalmaknak a nyiévánossághoz való eljuttatása taájékoztatás, szórakoztatás vagy oktatás céljából, noymtatott formátumban vagy ... .
- röplap és az egyéb szöveges kiadvány: jellemzően kis terjedelmű nyomtatvány, amelynek elsődleges célja a hírközlés. Leggyakrabban szöveggel, de egyes esetekben képpel, illetve különféle ábrával, rajzzal ellátva (is) jelentetik meg. Terjedelme az 1 lapos kiviteltől egészen akár a 15-25 laposig terjedhet.
- grafikát, rajzot vagy fotót tartalmazó kiadvány: olyan közzétett sajtótermék, amelyik jellemzően valamilyen ábrával, rajzzal és/vagy képpel jeleníti meg azt az információt, melynek elsődleges célja a hírközlés.
- térkép: azok, amelyek valamilyen hirdetési céllal készülnek és gazdasági reklámot tartalmaznak.
A felsorolt négy fogalomból jól látható, hogy olyan újságokról, folyóiratokról es időszakos kiadványokról; illetve hirdetési célt szolgáló nyomtatványokról (pl: plakátok, kereskedelmi katalógusok, propaganda nyomtatványok), és kiadványokról van itt szó, amelyek kereskedelmi, értékesítési célt betölthetnek. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy a termékeknek meg kell felelniük a Kt. végrehajtásáról szóló 10/1995. (IX. 28.) KTM rendelet (továbbiakban: KTM) 4. számú mellékletében lévő előírásoknak is, ami nem más mint:
- Papír és karton; papíripari rostanyagból, papírból vagy kartonból készült áruk: ex 48 Árucsoportba; illetve
- Könyvek, újságok, képek és más nyomdaipari termékek: ex 49 Árucsoportba
kell tartozniuk.
Hogyan értelmezendő a gazdasági reklám és kik a termékdíj-fizetésre kötelezettek?
A „gazdasági reklám” mint fogalom a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény (továbbiakban: Grtv.) 3.§ d) pontja szerint értelmezendő, vagyis: „…olyan közlés, tájékoztatás, illetve megjelenítési mód, amely valamely birtokba vehető forgalomképes ingó dolog - ideértve a pénzt, az értékpapírt és a pénzügyi eszközt, valamint a dolog módjára hasznosítható természeti erőket - (a továbbiakban együtt: termék), szolgáltatás, ingatlan, vagyoni értékű jog (a továbbiakban mindezek együtt: áru) értékesítésének vagy más módon történő igénybevételének előmozdítására, vagy e céllal összefüggésben a vállalkozás neve, megjelölése, tevékenysége népszerűsítésére vagy áru, árujelző ismertségének növelésére irányul”.
Fontos szempont, hogy a tájékoztatás céljainál vagylagosság került megfogalmazásra, tehát ha bármelyik irányultság esetében megvalósul a tájékoztatás, közlés, akkor az már a gazdasági reklám fogalmát kimeríti. Tehát nem csak egy áru értékesítésekor, hanem egyéb más igénybevételre történő felhíváskor, továbbá az adott cég nevének, működésének a bemutatásakor, az általa forgalmazott áruk ismertségének növelését szolgáló stb. esetben is gazdasági reklámról beszélünk. Vagyis a vállalkozás által értékesített vagy felhasznált reklámhordozó – a fenti paramétereken túl – akkor tartalmaz gazdasági reklámot, ha az összefügg a vállalkozás áruinak/szolgáltatásainak értékesítésével, népszerűsítésével, ismertségének stb. előmozdításával.
A gazdasági reklám a vállalkozás formájától függetlenül azt a vállalkozást érinti – a Grtv. 3. § r) pontja szerint – „aki önálló foglalkozásával vagy gazdasági tevékenységével összefüggő célok érdekében jár el.”
A belföldi előállítású reklámhordozó papír esetében a termékdíj-fizetésére kötelezett személy az első belföldi forgalomba hozó első vevője, aki a gyakorlatban nem más mint a nyomtatványt, kiadványt készítő nyomda első vevője. Az első vevő termékdíj fizetési kötelezettsége belföldi értékesítés esetében az általa kiállított számlán feltüntetett teljesítés napján vagy saját célú felhasználás (pl: ingyenes szétosztás) esetén a költségként történő elszámolás napján keletkezik. Külföldről történő behozatal esetében ez annyiban változik, hogy a behozó a kötelezett, és a kötelezettsége belföldi értékesítés esetén az általa kiállított számlán feltüntetett teljesítés napján vagy saját célú felhasználás (pl: ingyenes szétosztás) esetén a költségként történő elszámolás napján keletkezik.
Néhány illusztratív példa – a teljesség igénye nélkül – a reklámhordozó papírokra!
|
igen |
nem |
|
irattartók, dossziék céges emblémával |
|
x |
|
prospektus, többoldalas nyomtatvány termékértékesítés, bemutatás céljából |
x |
|
|
levélpapír és boríték (céglogóval ellátott) |
|
x |
|
szórólap egyoldalas, termékértékesítés, bemutatás céljából |
x |
|
|
plakát rendezvény időpontjának, helyszínének megadásával |
x |
|
|
használati utasítás (cégemblémával ellátva) |
|
x |
|
kizárólag lakossági tájékoztatást szolgáló kiadvány (leggyakoribb ügyféli kérdéseket és a hozzá tartozó hatósági/intézményi válaszokat tartalmazó) |
|
x |
|
asztali-, fali és plakátnaptár egyedi fényképek, cégek adataival |
x |
|
|
névjegykártya céglogóval |
|
x |
|
esélyegyenlőségi hónapról szóló kiadvány |
|
x |
|
magazin (hirdetéseket tartalmazó) |
x |
|
|
utazási katalógus, programfüzet |
x |
|
|
terméket bemutató öntapadó műanyag matrica |
|
x |
|
esküvői meghívó |
|
x |
|
ismeretterjesztő könyv |
|
x |
|
Nemzeti Kulturális alap támogatásával készült könyv |
|
x |
|
papírból készült hirdető plakát, szórólap |
x |
|
|
határidőnapló céges emblémával |
|
x |