Mentesség
A termékdíj megfizetése alól mentesség szerezhető, melynek néhány alapvető tudnivalóját foglalja össze ez a cikk, a teljesség igénye nélkül. Mivel a kereskedelmi csomagolást, ezen belül a műanyag (bevásárló-reklám) táskát érintő mentességeket már korábbi cikkek ismertették, így ezekre nem tér ki a következő néhány bekezdés mondanivalója.
Melyek azok a termékdíj-köteles termékek, melyekre alkalmazható a mentesség?
Ezek a:
- gumiabroncs,
- hűtőközeg,
- csomagolás,
- akkumulátor, és az
- elektromos, elektronikai berendezés.
Mentességet nem lehet szerezni az egyéb kőolajtermék és a reklámhordozó papír termékek után.
Ki szerezhet és milyen feltételekkel mentességet?
A kötelezett (ide értve a másodlagos kötelezettet is) és a hasznosítást koordináló szervezet kaphat mentességet külön kérelem alapján.
A kérelmet a kötelezett székhelye szerint illetékes felügyelőséghez kell benyújtani a tárgyévet megelőző év szeptember 30-ig, vagy ha a vállalkozás ezen időpont után válik kötelezetté, akkor a kötelezettség keletkezését követő 60 napon belül. A mentesség legfeljebb egy naptári évre, hasznosítást koordináló szervezet esetében két évre kerül megadásra.
A kérelem benyújtásának feltétele a megelőző évi bevallási kötelezettségének teljesítése, ha a kötelezett a kérelem benyújtását megelőző évben termékdíj-fizetési kötelezettségéről bevallás készítésére volt köteles.
Hogyan lehet elkülöníteni a mentességeket?
A mentességi engedélyek két csoportra bonthatók, az egyik az egyéni teljesítők, a másik a hasznosítást koordináló szervezetek.
Egyéni teljesítő
Alapvető feltétel, hogy a mentességi engedéllyel rendelkező a hulladékká vált termékdíj-köteles terméket hasznosítsa, valamint a más jogszabályokban lévő feltételeket teljesítse, melyet hasznosításra történő átadás-átvétel tényének igazolásával is lehet teljesíteni. Vagyis a kötelezett saját maga is elvégezheti a visszagyűjtési és hasznosítási tevékenységét, vagy erre szakosodott és megfelelő engedélyekkel rendelkező gazdálkodó szervezetekkel végezteti azt el. Az utóbbi esetben a kötelezettnek igazolnia kell a hulladék, hasznosításra történő átadásának-átvételének tényét, melyre a kötelezettnek szerződést kell kötnie egy vagy több hulladékbegyűjtővel és hasznosítóval. A kötelezett a hasznosítási kötelezettség teljesítésével érvényes hulladék-kezelési engedéllyel rendelkező, a kezelést ténylegesen végző hulladék begyűjtőt, hulladék-kezelőt is megbízhat.
A kötelezettnek a mentességi engedély kézhezvételéig a számlában vagy a számla mellékletében fel kell tüntetnie a teljes (vagy kedvezményes) termékdíj-fizetési kötelezettségét.
A minimális hasznosítási arány alatti teljesítés esetén mentesség nem szerezhető, tehát a minimális hasznosítási arányt teljesítenie kell. Nem teljes mentesség esetén a mentességen túl fennmaradó kötelezettséget a kötelezettnek kell teljesítenie. A zöldhatóság a mentességről szóló határozatban a kötelezett által teljesítendő hasznosítási arányt is megadja, amely vagy megegyezik a kötelező (minimális) hasznosítási aránnyal, vagy annál magasabb.
A kötelezett levonhatja a fizetendő termékdíjból a mentességi engedélyben meghatározott időponttól, a mentesség időszakában keletkezett termékdíj összegét, továbbá visszaigényelheti azt a termékdíjat, amelyet a kötelezett a mentességi kérelem benyújtása és a mentességre való jogosultság megállapítása között eltelt időszakban megfizetett.
Milyen feltételek vannak termékenként?
Gumiabroncs, hűtőközeg, akkumulátor esetében
Teljes mentesség kérhető, ha a begyűjtési arány (forgalmazott termékhez képest) eléri a felső begyűjtési arányt, illetve részmentesség kérhető, ha a begyűjtési arány eléri/meghaladja a minimális begyűjtési arányt, viszont nem éri el a felső begyűjtési arányt. További feltétel, hogy a begyűjtött termékek meghatározott százalékát hasznosítani kell. Vagyis a begyűjtési és hasznosítási feltételek együttes teljesítése jelenti a mentesség jogszerű alkalmazását.
Csomagolás
Az előző bekezdésben foglaltakon túl a csomagolás termékkör esetében további feltétel, hogy
a hasznosítás mértékének csomagolási anyagonként külön-külön meghatározottak szerint is meg kell felelni.
Milyen lehetőségek vannak a mentességre „kis mennyiségű” csomagolás esetén?
Azon kötelezettek, akik „kis mennyiségben” (ide tartozhatnak: cukrászdák, büfék, kávézók, gyógyszertárak, vegyes boltok stb.) állítanak elő és értékesítenek csomagolást, azok az előbbi szabályoktól eltérően szerezhetnek mentességet. A menteség egyes szabályait 94/2002. (V. 5.) Korm. rendelet (Cskr.) 6.§ (3) bekezdése mondja ki a következőképpen:
A termékértékesítést a fogyasztó számára végző gyártó mentesül a visszavételi és hasznosítási kötelezettség alól, ha a fogyasztó számára értékesített termék csomagolása az éves szinten
- műanyag vagy fém esetén összesen 200 kg-ot,
- papír esetén 500 kg-ot,
- üveg esetén 800 kg-ot nem haladja meg.
Ezen mentesség lényege, hogy a termékdíj megfizetése alól mentesíti a kötelezett személyt, akinek azonban teljesítenie kell a bejelentési, bevallási és nyilvántartási kötelezettségét.
Természetesen ebben az esetben is a székhely szerint illetékes felügyelőséghez kell benyújtani a tárgyévet megelőző szeptember 30-ig a mentességi kérelmet.
Elektromos és elektronikai termékek
Ezen termékekhez kapcsolódó mentességi szabályokat az elektromos és elektronikai berendezések hulladékainak visszavételéről szóló külön jogszabály határozza meg, mind a kötelezettnek, mind a hasznosítást koordináló szervezetnek. Az előírások alapján tárgyévre meghatározásra kerül a begyűjtési, valamint a hasznosítási és újrafeldolgozási arány, továbbá az ártalmatlanítási kötelezettség teljesítése is.
Mi az eljárás, ha a kötelezett elmarad az előírt hasznosítási aránytól?
Amennyiben a kötelezett
- a minimális hasznosítási aránynál magasabb hasznosítási arányt vállalt, és attól 5 százalékponttal vagy azt meghaladó mértékben elmarad, azonban a minimális hasznosítási arányt teljesíti, az elmaradást az érvényes jegybanki alapkamattal növelt mértékben fizeti meg. Ha az érdekkörén kívül álló elháríthatatlan okból nem tesz eleget, az elmaradással arányos termékdíjat fizet;
- a minimális hasznosítási aránynál magasabb hasznosítási arányt vállalt, és attól a kötelezett 5 százalékpont alatt marad el, azonban a minimális hasznosítási arányt teljesíti, az elmaradással arányos termékdíjat fizet;
- a mentesség eléréséhez meghatározott minimális hasznosítási arányt teljesíti, de legfeljebb két anyagfajta tekintetében nem teljesíti, akkor az elmaradással arányos termékdíj kétszeresét köteles megfizetni.
Ezen feltételek szerinti fizetési kötelezettségek teljesítésének határideje a tárgyévet követő hónap 20. napja.
Hasznosítást koordináló szervezethez való csatlakozás
A kötelezett a mentesség érdekében csatlakozhat hasznosítást koordináló szervezethez is. A hasznosítást koordináló szervezet – az átvállalásról szóló részben részletesen kifejtett módon – átvállalja a termékdíj-fizetési kötelezettséget.
A koordináló szervezet által történő átvállalás esetén a díjfizetési kötelezettségről a kötelezettnek, a hasznosítási kötelezettség teljesítéséről pedig a koordináló szervezetnek kell bevallást tennie. A koordináló szervezet az átvállalt hasznosítási kötelezettségről szóló bevallást negyedévente, a negyedévet követő hónap 30. napjáig nyújtja be.
A hasznosítást koordináló szervezet az átvállalási szerződés alapján a kötelezett termékdíj-fizetési kötelezettségét részben vagy egészben vállalja át.
A hasznosítást koordináló szervezet az átvállalási szerződés egy példányát a megkötésétől számított 30 napon belül benyújtja a székhelye szerint területileg illetékes Regionális Ellenőrzési Központ részére.A vámhatóság a benyújtott szerződést nyilvántartásba veszi, és a nyilvántartásba vételről, valamint annak időpontjáról értesíti a szerződő feleket. A termékdíj-fizetési kötelezettség a szerződés nyilvántartásba vételét követő hónap első napján – vagy ha a felek későbbi időpontban állapodnak meg, akkor a szerződés szerinti naptól – száll át az átvállalóra.
A hasznosítást koordináló szervezet a mentességi engedélyében foglaltaknak megfelelően kötelezettséget vállal a vele átvállalási szerződést kötő valamennyi, a kötelezettre vonatkozó hasznosítási kötelezettségek teljesítésére. Vagyis a hasznosítást koordináló szervezet a hasznosítási kötelezettségeket licencdíj ellenében végzi el, cserében a kötelezettnek általában teljes mentességet (egyes esetekben részleges mentességet) ad a termékdíj megfizetése alól, mivel a termékdíjas termékből keletkezett hulladék jogszabályokban meghatározott arány szerinti kezelését és hasznosítását elvégzi. Ezért a kötelezettek a rájuk vonatkozó tárgyidőszakban a bevallási, a számlán való termékdíj megjelenítési és nyilvántartási kötelezettségeken túl a hasznosítás koordináló szervezetek által vállalt mentességi arány szerint fizetik meg a licencdíjat. Ebben a rendszerben a kötelezettek alapvető kötelezettsége, hogy rendszeresen szolgáltassanak adatokat a hasznosítást koordináló szervezetek felé a forgalomba hozott mennyiségekről, mert a hasznosítást koordináló szervezet ennek függvényében végzi a hulladékok begyűjtését, kezelést és hasznosítását.