Kérdés: Italtermékek "k" díjtételére vonatkozóan cégünk mentességet kapott 2009. évre. a TIKÖVIZIG-től. Érvényesíthetem -e ezt az E2 díjtételre vonatkozóan? Mi a teendőm?
Válasz:
A környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló 1995. évi LVI. törvény (továbbiakban: Kt.), és a hozzá kapcsolódó végrehajtási rendeletek 2009. január 1-jei hatállyal jelentős módosításon mentek keresztül. A módosítás keretei között a kereskedelmi csomagolás első továbbforgalmazó vevőjére vonatkozó szabályok is változtak.
Ennek következtében a 2009-re kapott mentességi határozatok érvényüket vesztik, a vonatkozó és megfizetett igazgatási szolgáltatási díjak pedig visszaigényelhetők.
A módosításoknak megfelelően a vonatkozó szabályok, és az ehhez kapcsolódó teendők a következők:
A Kt. 5/E§ (2) valamint (4) bekezdése szerint:
„(2) Külön jogszabályban meghatározott feltételekkel és módon a 2. § (1) bekezdésének d) pontjában meghatározott kötelezett levonhatja a 2. számú melléklet 2.1. pontjában meghatározott azon újrahasználható csomagolás után megfizetendő „E2” termékdíjtételnek 100%-át, amelyre vonatkozóan igazolja, hogy a visszavett újrahasználható csomagolás a 2. § (1) bekezdésének a)-c) pontjában meghatározott kötelezettnek átadásra került.”
„(4) Külön jogszabályban meghatározott feltételekkel és módon a 2. § (1) bekezdés d) pontjában meghatározott kötelezett a 2. számú melléklet 2.4. b) pontjában meghatározott azon nem újrahasználható csomagolás után megfizetendő „E2” termékdíjtételnek 85%-át levonhatja, amelyre vonatkozóan igazolja, hogy a visszavett nem újrahasználható csomagolás hulladéka a 2. § (1) bekezdésének a)-c) pontjában meghatározott kötelezettnek, vagy a kötelezett, illetve a hasznosítást koordináló szervezet által megbízott hulladékkezelőnek átadásra került.”
A jogszabály értelmében tehát a kereskedelmi csomagolásra vonatkozó mentesség jogintézményét a levonás váltja fel. 2009. január 1-jétől a kötelezett a rá vonatkozó díjtétel megfizetése alól a bevallás során, annak levonásával mentesül. A levonás érvényesítéséhez semmiféle kérelem benyújtása nem szükséges.
A Kt. 2. számú mellékletének 2. valamint 4. pontja határozza meg a kereskedelmi csomagolás után fizetendő termékdíj megállapításának módját, valamint a kereskedelmi csomagolás termékdíjtételét:
„2.2. A Kt. 2. § (1) bekezdésének d) pontja szerinti kötelezett által fizetendő termékdíj kiszámítása
T = A * E2
ahol
T = számított termékdíjtétel
A = a termékdíjköteles termék összes mennyisége (db)
E2 = egységes termékdíjtétel a 2.4. b) pont alapján (Ft/db)”
Az E2 díjtétel (Ft/db) 2009-ben 3,50.
A gyakorlatban ez a következőképpen alakul:
a) újrahasználható csomagolás esetében : amennyiben a kötelezett a tárgyidőszak folyamán 1000 db újrahasználható csomagolást szerez be és forgalmaz tovább első továbbforgalmazó vevő pozícióban, és a továbbforgalmazott csomagolások közül 500 db-ot a fogyasztótól visszavesz és a gyártóhoz visszaszállít, az év utolsó bevallásában a 1000 × 3,50 Ft-os „E2” kötelezettség mellett 500 × 3,50 Ft levonás érvényesíthető.
b) nem újrahasználható csomagolás esetében: amennyiben a kötelezett a tárgyidőszakban 500 db nem újrahasználható csomagolást szerez be és forgalmaz tovább első továbbforgalmazó vevő pozícióban, a csomagolások közül 50 db-ot a fogyasztóktól visszavesz és a gyártóhoz visszaszállít, a tárgyidőszak bevallásában a 500 × 3,50 Ft-os „E2” kötelezettség mellett 50 × 0,85 × 3,50 Ft levonás érvényesíthető.
Fontos!: Amennyiben a kötelezett a tárgyidőszakban a beszerzett és továbbforgalmazott csomagolást meghaladó csomagolást vesz vissza és szállít a 2. § (1) bekezdésének a)-c) pontjában meghatározott kötelezettnek, (vagy a kötelezett, illetve a hasznosítást koordináló szervezet által megbízott hulladékkezelőnek átadásra került) a levonás mértéke a ténylegesen visszavett és visszaszállított mennyiségre vonatkozóan érvényesíthető. A levonás mértéke azonban nem haladhatja meg a fizetendő díj mértékét.
PÉLDA: nem újrahasználható csomagolás esetében: amennyiben a kötelezett a tárgyidőszakban 500 db nem újrahasználható csomagolást szerez be és forgalmaz tovább első továbbforgalmazó vevő pozícióban, 700 db-ot a fogyasztóktól visszavesz és a gyártóhoz visszaszállít, a tárgyidőszak bevallásában a 500 × 3,50 Ft-os (1750 Ft) „E2” kötelezettség mellett 700 × 0,85 × 3,50 (2082Ft) levonás érvényesíthető. Miután azonban a levonható összeg mértéke meghaladja a fizetendő összeg mértékét, a levonás mértéke pedig legfeljebb a fizetendő összeg mértékéig érvényesíthető, a levonás mértéke 1750Ft lesz.
A Kt. 5/E. § (5) bekezdése szerint továbbá a levonásra kerülő termékdíj összegének göngyölített nagysága nem haladhatja meg a tárgyévre vonatkozó befizetések göngyölített nagyságát.
Annak igazolása érdekében, hogy a kötelezett a díjtételt jogszerűen vonta le, köteles a környezetvédelmi termékdíjmentesség, a termékdíj visszaigénylésének és átvállalásának, valamint a használt gumiabroncs behozatalának feltételeiről szóló 53/2003. (IV. 11.) Korm. rendelet 7/C. § (4)-(8) bekezdéseiben meghatározott nyilvántartást vezetni.
„ (4) A nyilvántartás
a) újrahasználható kereskedelmi csomagolás „E1” termékdíjtételének levonása esetén
aa) a forgalmazott újrahasználható csomagolás tárgyév január 1-jei nyitó készletét, elkülönítve az új és a használt újrahasználható csomagolóeszközöket,
ab) a tárgyévben forgalomba hozott újrahasználható csomagolóeszköz GTIN számonkénti mennyiségét, elkülönítve az első és a már nem első alkalommal használt újrahasználható csomagolóeszközöket,
ac) a visszavett újrahasználható csomagolóeszköz GTIN számonkénti mennyiségét,
ad) a leselejtezett újrahasználható csomagolóeszköz GTIN számonkénti mennyiségét;
b) újrahasználható kereskedelmi csomagolás „E2” termékdíjtételének levonása esetén
ba) a tárgyévben forgalomba hozott újrahasználható csomagolóeszköz mennyiségét,
bb) a visszavett újrahasználható csomagolóeszköz mennyiségét;
c) nem újrahasználható kereskedelmi csomagolás „E1” termékdíjtételének levonása esetén
ca) a tárgyidőszakban forgalomba hozott nem újrahasználható csomagolás mennyiségét anyagfajta szerinti bontásban,
cb) a tárgyidőszakban hasznosításra átadott vagy hasznosított nem újrahasználható csomagolás mennyiségét anyagfajta szerinti bontásban;
d) nem újrahasználható kereskedelmi csomagolás „E2” termékdíjtételének levonása esetén
da) a tárgyidőszakban forgalomba hozott nem újrahasználható csomagolás mennyiségét anyagfajta szerinti bontásban,
db) a tárgyidőszakban átadott nem újrahasználható csomagolás mennyiségét anyagfajta szerinti bontásban tartalmazza.
(5) Hasznosítást koordináló szervezethez csatlakozott kötelezett esetében a (4) bekezdés c) pont cb) alpont szerinti mennyiséget a hasznosítást koordináló szervezet számítása alapján kiadott igazolás tartalmazza.
(6) A nyilvántartásban szereplő mennyiségeket darabalapúan kell szerepeltetni.
(7) A szelektív hulladékként visszagyűjtött kereskedelmi csomagolás tömege darabmennyiségre átszámítható (a továbbiakban: tömeg-darab arány).
(8) A tömeg-darab arány meghatározását a 4. számú melléklet tartalmazza.”