Magyarországon az októberben történt környezeti katasztrófa a közvélemény figyelmét ismét ráirányította a hulladékok keletkezésének, tárolásának, kezelésének és ártalmatlanításának hazai problémáira. Az ipari termelés, feldolgozás során nagy mennyiségben keletkeztek, és folyamatosan keletkeznek olyan anyagok, melyek veszélyesek a környezetre és az élővilágra, azonban ártalmatlanításuk, feldolgozásuk, vagy biztonságos tárolásuk tetemes költséget igényel, melyet a vállalatok gazdasági vagy egyéb megfontolásból, a környezettudatos gazdálkodás, gondolkodás hiánya miatt nem mindig kezelnek a tőlük elvárható módon.

A hazai hulladékgazdálkodásról szóló törvény kidolgozását igényelte hazánk OECD tagságával járó kötelezettségvállalás, valamint az európai uniós csatlakozással járó jogharmonizáció is. Az Európai Unió környezetvédelmi jogszabályainak többsége irányelv, így a tagországok alapvető kötelezettsége az irányelvekben megfogalmazott célok és kötelezettségek átvétele anélkül, hogy elő lenne írva, hogy a nemzeti jogalkotás milyen speciális szabályokat alkalmazzon a végrehajtás érdekében.

Melléktermék vagy hulladék?

A hulladék fogalmának és kategóriáinak meghatározása minden esetben attól függ, hogy a fogalom milyen szempontból, milyen célból és milyen szándékkal kerül definiálásra. Ily módon az egyes szabályozási környezet és cél egymástól eltérő kategória rendszert állít fel, melyet sok esetben egymás mellett kell kezelni. Az egyes szabályozók által rögzített hulladék vagy veszélyes anyag kategóriák a legtöbb esetben nem egyeztethetőek össze, nem konvertálhatóak, nem feleltethetőek meg egyszerűen.

A hulladékokról és egyes irányelvek hatályon kívül helyezéséről szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2008/98/EK irányelve meghatározza az olyan fogalmakat, mint a hulladék, a hasznosítás és az ártalmatlanítás, és meghatározza a hulladékgazdálkodás alapvető követelményeit. Az irányelv megállapít olyan főbb elveket is, mint például a hulladék olyan módon történő kezelésének kötelezettségét, amely nem gyakorol kedvezőtlen hatást a környezetre és az emberi egészségre, továbbá a szennyező fizet elvvel összhangban azt a követelményt, hogy az adott hulladék ártalmatlanításának költségeit a hulladék birtokosának vagy korábbi birtokosának, vagy a hulladékot előidéző termék előállítójának kell viselnie.

A 2008/98/EK irányelve szerint a:

• „hulladék”: olyan anyag vagy tárgy, amelytől birtokosa megválik, megválni szándékozik vagy megválni köteles;
• „veszélyes hulladék”: olyan hulladék, amely rendelkezik az irányelv III. mellékletében felsorolt veszélyes tulajdonságok közül eggyel vagy többel (pl: robbanásveszélyes; oxidáló; tűzveszélyes; mérgező; rákkeltő; fertőző; reprodukciót károsító; mutagén; érzékenységet okozó, stb)

A 2008/98/EK irányelv megközelítése szerint a hulladék és a melléktermék elkülönítendő kategóriák. Az irányelv szerint valamely anyagot vagy tárgyat — amely olyan előállítási folyamat során keletkezik, amelynek elsődleges célja nem ezen termék előállítása — csak akkor lehet mellékterméknek és nem hulladéknak tekinteni, ha

• további felhasználása biztosított;
• további, a szokásos ipari gyakorlattól eltérő feldolgozás nélkül, közvetlenül felhasználható;
• valamely előállítási folyamat szerves részeként állítják elő; valamint
• a további használata jogszerű (megfelel a termék adott használatára, valamint a környezet- és az egészségvédelemre vonatkozó összes követelménynek).

Az Európai Hulladék Katalógust (EWC) a hulladékok jegyzékéről szóló 16/2001. (VII. 18.) KöM rendelet honosította. A hazai hulladék listát tartalmazó jogszabályban az „Alap lista” célja a mindenkori EWC pontos, szó szerinti megjelentetése a hazai szabályozásban. Ez azt is jelenti, hogy amikor az EU az EWC-t módosítja, ez az „Alap listá”-ban folyamatosan átvezetésre kerül. A jegyzékben a hulladékokat hat számjegyű kóddal jelölik.

A kód:

• első két számjegye a keletkezés tevékenység szerinti főcsoportra,
• a második két számjegye a főcsoporton belüli alcsoportra utal.

A jegyzékben lévő hulladék azonosítása, a megfelelő EWC kód meghatározása érdekében a 01-12 és 17-20 főcsoport címe szerint kell azonosítani a hulladékot a keletkezési tevékenység alapján, és a megfelelő főcsoporton belül kell a hulladékra vonatkozó megfelelő hat számjegyű kódot kikeresni. Így például külön főcsoportba tartozik a kőolaj finomításból származó hulladék/ 05 főcsoport/, valamint az olajhulladék és folyékony üzemanyag hulladéka /13 főcsoport/, a szervetlen- /06 főcsoport/ és a szerves kémiai folyamatokból származó /07 főcsoport/ valamint a szerves oldószer /14 főcsoport/ hulladéka, vagy a települések hulladéka /20 főcsoport/, mely csoportba beletartozik az elkülönítetten gyűjtött hulladék is. A lista felépítéséből adódik, hogy ha az adott hulladékfajta több különböző tevékenység során is keletkezhet, akkor a keletkezési tevékenység függvényében azonos vagy hasonló hulladék egymástól eltérő EWC kóddal is rendelkezhet. A megfelelő kódszám kiválasztásához további „szabályok” is rögzítésre kerültek.

Hulladék fogalom a hazai hulladékgazdálkodási törvényben

A hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény a hulladék fogalmának meghatározása során a törvény 1. számú mellékletében meghatározott hulladék kategóriák oldaláról közelít, és úgy rendelkezik, hogy „hulladék: bármely, az 1. számú melléklet szerinti kategóriák valamelyikébe tartozó tárgy vagy anyag, amelytől birtokosa megválik, megválni szándékozik, vagy megválni köteles”. Ez a meghatározás összhangban van a 2008/98/EK irányelv hulladék fogalom meghatározással. A hulladékgazdálkodásról szóló törvény eltérően az Európai Hulladék Katalógus által rögzített kategóriáktól például az ’Előírásoknak meg nem felelő, selejt termékek /Q2/ „Lejárt felhasználhatóságú, szavatosságú termékek” /Q3/ vagy a „Használhatatlanná vált alkatrészek, tartozékok” (elhasznált szárazelemek, kimerült katalizátorok stb.) /Q6/ hulladékkategóriákat nevesíti.

A törvény a „veszélyes hulladék” fogalma alatt a törvény 2. számú mellékletben felsorolt tulajdonságok közül eggyel vagy többel rendelkező, illetve ilyen anyagokat vagy összetevőket tartalmazó, eredete, összetétele, koncentrációja miatt az egészségre, a környezetre kockázatot jelentő hulladékot érti. Veszélyes jellemzőként a hazai szabályozás is a 2008/98/EK irányelvben megfogalmazott kategóriákat nevesíti.

A hulladékok behozatala az ország területére, kivitele és átszállítása is e törvény szabályozása alatt áll. Ennek megfelelően hulladékot csak hasznosítás céljára, a környezet állapotát nem veszélyeztető, nem szennyező módon, a környezet károsodásának kizárásával, a környezetvédelmi hatóság - külön jogszabályban meghatározott – engedélyével lehet behozni. Hulladéknak az ország területére történő behozatala, kivitele és átszállítása csak a nemzetközi szerződésekkel összhangban és a külön jogszabályban meghatározott feltételek teljesítése esetén lehetséges.

A BÁZELI Egyezmény

A veszélyes hulladékok országhatárokat átlépő ellenőrzéséről és ártalmatlanításáról szóló Bázeli Egyezmény alapelve, hogy a veszélyes hulladék szállítása abból az államból, ahol az keletkezett bármely más államba csak akkor engedélyezhető, ha az importálónál történő kezelése nem veszélyezteti az emberek egészségét és a környezetet, továbbá, összhangban van az Egyezmény előírásaival.

Két pilléren alapul, nevezetesen a veszélyes és egyéb hulladékok országhatáron át történő szállításának szabályozásán, valamint azon, hogy a Részesek (az egyezmény aláírói) kötelezettségeként írja elő ezen hulladékok tekintetében a környezetvédelmi szempontból megfelelő módon (environmentally sound manner – ESM) történő hulladékgazdálkodás és ártalmatlanítás folytatását.

Az Egyezmény 1-2. cikkének fogalom meghatározásai nincsenek teljesen összhangban az EU-s hulladék keretirányelv (2006/12/EC Directive) megállapításaival, pl.: „Hulladékok”-nak tekintendők azok az anyagok vagy tárgyak, amelyeket ártalmatlanítanak vagy ártalmatlanítani szándékoznak vagy a nemzeti jog előírása szerint ártalmatlanítani kell.

Az egyezmény alapján hulladékok országhatáron át történő szállítása csak akkor engedélyezhető, ha az exportáló állam nem rendelkezik felkészültséggel az ártalmatlanításhoz vagy az importáló államban a kérdéses hulladékra, mint nyersanyagra van szükség.

Az egyezmény hatályos szabályainak magyar jogrendbe való beemelésére csak 1996-ban került sor a veszélyes hulladékok országhatárokat átlépő szállításának ellenőrzéséről és ártalmatlanításáról szóló, Bázelben, 1989. március 22. napján aláírt Egyezmény kihirdetéséről szóló 101/1996. (VII.12.) Korm. rendelettel.

Az EU-hoz történt csatlakozásunkkal nem veszítettük el a Bázeli Egyezménnyel kapcsolatos kötelezettségeink és jogaink közvetlen gyakorlását, hanem 2004. május 1-től közvetlenül alkalmazandóvá vált hazánkban is az Európai Közösségen belüli, az oda irányuló és az onnan kifelé történő hulladékszállítás felügyeletéről és ellenőrzéséről szóló 259/93/EGK tanácsi rendelet, melynek tárgyi hatálya már kiterjed valamennyi (veszélyes és nem veszélyes) hulladékra. A Rendelet vázát a Bázeli Egyezmény adja, és bevezeti a zöld (green), sárga (amber), és vörös (red) listás, valamint be nem sorolható hulladék típusokat. E listás besorolás nem a veszélyes, vagy nem veszélyes anyagi minőséget jelöli!

Az országhatárt átlépő hulladékszállítás

A magyar Kormány a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény felhatalmazása alapján az országhatárt átlépő hulladékszállításról szóló 180/2007. (VII. 3.) Kormányrendeletben az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőséget nevezi meg hatóságként. A Főfelügyelőség a hozzá bejelentett hulladék behozatalról, kivitelről, valamint az országhatáron történő átszállításról értesíti a Vám- és Pénzügyőrséget. Az Európai Közösségbe Magyarországon keresztül érkező és azt elhagyó hulladékszállítmány csak a kijelölt 8 határvámhivatalnál léptethető be, illetve ki. A vámhatóság önállóan is jogosult a hulladékszállítmányok ellenőrzésére, megállítására és a jogellenes hulladékszállítás gyanúja esetén a visszatartására.

A hulladék behozatalára, kivitelére és átszállítására irányuló bejelentési kötelezettséget angol és magyar nyelvű bejelentőlapon, valamint egy kísérődokumentumon kell teljesíteni a Főfelügyelőség irányába.

A dokumentumokban a hulladék fajtájának megjelölésére a hulladék azonosítására különféle kódokat kell feltüntetni, tehát különféle osztályozási rendszer szerint kell megnevezni, besorolni az adott hulladékot. A dokumentumokban a hulladék azonosítására a következő kódokat kell alkalmazni:

• a bázeli egyezmény VIII. (vagy adott esetben IX.) melléklete szerinti kódot;
• az OECD kódot;
• EK hulladékjegyzék szerinti kódot;
• Az exportáló ország nemzeti hulladékazonosító kódját;
• Az importáló ország nemzeti hulladékazonosító kódját;
• Az egyéb azonosító kódokat: Y kód; H kód;
• UN osztály, UN szám,
• Vámtarifaszám (HS).

Tehát a hulladékok azonosítása a nemzetközi forgalomban többféle nómenklatúra, közte a vámtarifa nómenklatúra kódszámával is azonosításra kerül.

A hulladékok vagy a veszélyes hulladékok listáinak jellegzetessége, hogy a könnyebb alkalmazhatóság és az egyértelmű azonosítás érdekében elemeiket valamilyen logikai rend szerint csoportosítják, és e rendnek megfelelő kódszámmal látják el. Ugyanakkor igen sok problémát és félreértést okoz, hogy a különböző nemzeti és nemzetközi listák sokszor eltérő célokra készülnek, s az azonos célú listák is eltérő csoportosítási logikát és kódrendszert alkalmaznak, gyakran ugyanazon szabályzórendszeren belül is.

Hulladékok, melléktermékek a Kombinált Nómenklatúra rendszerében

A nemzetközi áru és termékforgalomban a „vámtarifa nómenklatúra” egy ország, ország-csoport külkereskedelmében előforduló áruk rendszerezett jegyzéke, és mint ilyen, tartalmazza a hulladékok, veszélyes anyagok és melléktermékeket is.

A Harmonizált Áruleíró és Kódrendszeren /HR/ alapuló Kombinált Nómenklatúra /KN/, az Európai Unió tagországai által kötelezően alkalmazandó, többcélú áruosztályozási, termékazonosító rendszer. A KN alapját képező Harmonizált Áruleíró és Kódrendszer egy, a világkereskedelmi igényeket is kielégítő nómenklatúra, melynek megalkotásakor megfogalmazott célja, hogy multifunkcionális bázis nómenklatúraként szolgáljon, amely figyelembe veszi a technika és a kereskedelmi szokások adott szintjét, és olyan globális nómenklatúra rendszerként funkcionáljon, amely a nemzetközi kereskedelem osztályozási rendszereit a termelés, a szállítás, a vám és statisztika céljára általánosan érvényes rendszerbe foglalja össze, fokozza a kereskedelmi áramlások áttekinthetőségét, segítséget nyújtson a kereskedelmi adatok országok és vállalatok közti elektronikus átvitelhez, és mint bázis nómenklatúra leegyszerűsítse a kereskedelmi és vámtarifa tárgyalásokat.

Jelenleg a világ közel 200 állama alkalmazza ezt az áruosztályozási nómenklatúrát a vám- és statisztikai nómenklatúrájuk alapjaként.

Felmerült az igény, hogy a nemzetközi kereskedelem könnyítése érdekében, segítve ezzel a gyakorlatban dolgozó vámtisztviselők munkáját is, készüljön az ECICS rendszerben is kezelhető „fordító kulcs”, mely a hulladék kódokkal azonosított hulladékok, maradékok, melléktermékek és a KN-kódok megfeleltetését hivatott kezelni. A „fordító kulcs” összeállítása azonban ismét rávilágított arra a tényre, hogy a különböző rendszerek logikájából következően a rendszerekben rögzített egyes kategóriák nem feleltethetőek meg egyszerűen egymásnak. Természetesen a Kombinált Nómenklatúra is definiál hulladékokat, azonban ezek a hulladékok azonosítása, besorolása nem a környezetvédelem, vagy a hulladékgazdálkodás szemszögéből közelít.

Alapvetően a KN az alapanyag, az összetétel, valamint az eredeti célra történő felhasználás, felhasználhatóság fogalomrendszerrel operál a „hulladék” termékkörben, és alapvetően nem a hulladék keletkezési technológiájához, veszélyességéhez, vagy veszélyes anyag tartalmához köti a besorolást. Nem különíti el a KN áru besorolási rendszere legtöbb esetben azt sem, hogy a KN által hulladéknak tekintett termék a gyártás során melléktermékként, maradékként, gyártási selejtként keletkezett, vagy újrahasznosítás céljára összegyűjtött.

Ha összevetjük az Európai Hulladék Katalógus (EWC) által rögzített hulladék kódok alá tartozó kategóriákat a KN-kódokkal, megállapíthatjuk, hogy azok különféleképpen viszonyulnak egymáshoz. Vannak egymásnak teljesen megfeleltethető EWC és KN kódok, azonban jobbára nem fedik, vagy csak részlegesen egymást a kódszámok. Erre vonatkozóan a DG Taxud által finanszírozott kutatás 7 különféle relációt rögzített.

Vegyük például a „vörösiszap” példáját, amely 2010. október 4-én az ajkai timföldgyár vörösiszap tározójából ömlött ki és öntötte el Kolontárt és Devecsert. A vörösiszap a bauxit feltárási eljárás maradékaként, az alumínium gyártás melléktermékeként keletkezik, az osztrák Bayer 1892-ben szabadalmaztatott és máig alkalmazott eljárásában. A kiömlő vörösiszap erősen lúgos, és toxikus fémeket, köztük ólmot is tartalmaz. A bőrön maró hatást fejt ki erősen lúgos pH értéke miatt. Magyarországon és még elég sok helyen alkalmazott ún. nedves vörösiszap-tárolás esetén minden tonna szárazanyaghoz 2-3 köbméter meglehetősen lúgos folyadék is tartozik, mely viszont mérgező.

A timföld termeléséből származó vörösiszap a 01 03 09 EWC kód alá tartozik, ugyanakkor az összetételétől függően a 2620 99 95 vagy a 3825 69 00 KN-kód alá.

A Kombinált Nómenklatúra számos helyen tartalmaz olyan vámtarifaszámot, mely valamilyen anyag hulladékait nevesíti. Jellemzően ezek a bennük lévő, belőlük ki- vagy visszanyerhető vagy újra feldolgozható alapanyag, vegyület szerint kerültek elhelyezésre a nómenklatúrában. Másik jellemzője a „hulladék és törmelék” megnevezést tartalmazó vámtarifaszámoknak, hogy nem tesznek különbséget az adott anyag feldolgozása során keletkezett hulladék, gyártási törmelék és az adott alapanyagból készült, azonban eredeti célra már nem használható, tehát elhasználódott hulladék termék között.

Ilyenek például a különféle fémek törmelékét és hulladékát magába foglaló vámtarifaszámok. A vas és acéltörmelék és hulladék a 7204, a rézhulladék és törmelék a 7404, az alumínium hulladék és törmelék pedig 7602 vtsz. alá tartozik. A XV. áruosztály „hulladék- és törmelék” szövegű vámtarifaszámai alá tartoznak a fémgyártás és a fémmegmunkálás során keletkező törmelékek és hulladékok, ugyanúgy mint azon fémáruk, melyek eredeti célra már rendeltetés szerint nem használhatóak elhasználódás, törés, darabolás miatt. Tehát a rendező elv az alapanyag, illetve az alapanyagból visszanyerhető anyag. Ez a meggondolás például az üvegcserép és üveghulladék /7001 vtsz./, a papír hulladék /4707 vtsz./, a lágygumi hulladék és törmelék /4004 vtsz./, fahulladék, maradék /4401vtsz./ estében is. Ezekben az esetekben az egynemű hulladékot a KN mint „potenciális alapanyag”-ot veszi számításba.

A 7112 vtsz. termékkörének meghatározása megegyezik a „potenciális alapanyag” rendező elvvel, azonban nem csak a nemesfém hulladék és törmelék osztályozható ezen KN-kód alá, hanem mindazon, egymástól igen eltérő megjelenési formájú anyag, amelyből nemesfém, vagy nemesfém vegyület visszanyerhető. Ilyenek például a nemesfémet vagy nemesfém vegyületet tartalmazó hamuk, a fényképészeti lemezek, filmek, papírok, áramköri kártyák hulladéka, üledékek, fixáló fürdők maradékai.

A műanyagok esetében a fentiektől kissé eltérő szabállyal találkozunk. A 3915 vtsz. szövege: „Műanyag hulladék és –forgács” árumegnevezést rögzít. Azonban nem tartozik ezen vámtarifaszám alá az egyféle termoplasztikus anyag hulladéka és forgácsa átalakítva alapanyag formájára. Az „alapanyag formára” átalakított egyféle termoplasztikus anyag hulladéka mint műanyag alapanyag osztályozandó , az alapanyag fajtájának megfelelően az I. Árualcsoportba /3901-3914 vtsz./. Az „alapanyag” definícióját a 39. Ács. Megjegyzés 6. pontja rögzíti. Ennek megfelelően a gyártási hulladékként keletkező, vagy visszagyűjtésből származó, de egyféle termoplasztikus műanyagot tartalmazó hulladékot ha szemcsézik, porrá őrlik, vagy szuszpenziót állítanak elő belőle - és így már megfelel az alapanyagokra vonatkozó kritériumoknak -, akkor a Kombinált Nómenklatúra mint alapanyagot rendeli osztályozni.

Más hulladékok esetében azonban nem az alapanyag, hanem a környezetvédelem szempontjai érvényesültek a „hulladék”-os vámtarifaszámok vagy alszámok kialakításánál.

Függetlenül attól, hogy a primer cella, elem, vagy elektromos akkumulátor milyen anyagokat és milyen arányban tartalmaz, ha már lemerült, kimerült, eredeti célra nem alkalmas állapotú, vagy már nem tölthető újra a 8548 vtsz. alá osztályozandó. Ezekből ólom, nikkel, kadmium vagy fémvegyületeket nyerhetnek vissza.

A Harmonizált Áruleíró és Kódrendszerben a környezetvédelem, a hulladékgazdálkodás, az ökoszemlélet előretörését jelzi, hogy 2002. január 1-től beillesztésre került a 3825 vámtarifaszám, melyben nevesítették a vegyipar máshol nem említett maradékait, melléktermékeit, a kommunális hulladékot, a szennyvíziszapot és más hulladékokat. Ez új szemlélet megjelenését jelzi, mivel egy vámtarifaszám alatt gyűjtötte össze a különféle, korábban nem nevesített hulladékfajtákat, és az egységes értelmezés érdekében az ide osztályozandó hulladékok eredetére, összetételére, keletkezési módjára vonatkozóan az Árucsoporthoz tartozó Megjegyzésekben, Alszámos Megjegyzésben és a HR Magyarázatban definíciókat, leírásokat, magyarázó szövegek kerültek közzétételre. Ez azonban nem jelentette azt, hogy valamennyi vegyipari vagy rokon iparági hulladékot ettől az időponttól kezdve e vtsz. alá kellett osztályozni. A gyógyszerhulladék továbbra is a 30. árucsoportba, az olaj hulladékok a 2710. vtsz. alá, a kimerült állati szén a 3802. vtsz alá, a kimerült katalizátorok összetételüktől és a belőlük kinyerhető fémektől függően pl. a 2620. vagy 7112 vtsz. alá osztályozandó. Meg kell jegyezni, hogy a beépített változtatások, a megnyitott alszámok az EU hulladékgazdálkodással kapcsolatos rendelkezéseiben alkalmazott osztályozási, besorolási rendszerekkel sem teljesen megfeleltethetőek, kompatibilisak.

Azonban ide, a 3825 vtsz. alá osztályozandó az erőműi égéstermék, füstgáz feldolgozásából, a kéntelenítési eljárásból származó maradék, az úgynevezett „mészkő gipsz”, melyet a vörösiszap katasztrófa kárenyhítése, az iszap kiömlés okozta lúgos kémhatás semlegesítése során is alkalmaztak.

Használt áruk osztályozása a Kombinált Nómenklatúrában

Fő szabály szerint a Kombinált Nómenklatúra az áruosztályozás során HR szinten a gumi légabroncsok, bélyegek és a ruhaneműk kivételével nem tesz különbséget az új és használt termékek között. A használt, azonban eredeti célra még felhasználható termékeket az adott áru vámtarifaszáma alá kell osztályozni. A fő szabálytól eltérően a gumi légabroncsok más vtsz. alá tartoznak, amennyiben új /4011 vtsz/ vagy használt, akár újrafutózható /4012. vtsz/ állapotúak. A használt gumi légabroncsokat is el kell határolni a már sem erdeti célra, sem futózásra vagy újrahornyolásra nem alkalmasaktól, melyek a hulladék kategóriába, a 4004 vtsz. alá tartoznak.

A bélyegek akkor válnak „használt”-tá, és akkor osztályozandóak a 9704 vtsz. alá, ha azokat valamilyen bélyegző lenyomattal érvénytelenítették, tehát már nem „postatiszta” állapotúak.

Azonban a 6309 vtsz. alá tartozó használt ruha és más használt áru –a HR Magyarázat korlátozó listájában felsorolt ruhaneműk és textiláruk- vonatkozásában nem csupán a használtságuk, hanem az ilyen áruk bemutatásának körülményei is befolyásolják ezen vtsz. alá történő osztályozhatóságot. Tehát nem elegendő a besoroláshoz annak megállapítása, hogy észrevehetően viseltes állapotúak, hanem ezeket ömlesztve vagy bálákba, zsákokba csomagolva kell bemutatni. Tehát egy kalap vagy cipő /bármilyen alapanyagból, még bőrből is/, kosztüm, zokni, takaró vagy függöny használt állapotban is a terméknek megfelelő vámtarifaszáma alá osztályozandó, ha nem ömlesztve vagy zsákokban mutatják be.

A Kombinált Nómenklatúrában a gépjárművek esetében találunk olyan KN alszámos bontást, mely megkülönbözteti az új és a használt terméket. Ebben az esetben az új és használt termék fogalmát a Kombinált Nómenklatúra Magyarázatban találjuk meg. A használt gépjármű olyan járművet jelent, amelyet már legalább egyszer forgalomba helyeztek. Ez a meghatározás azonban eltér a regisztrációs adó megállapítása során alkalmazandó ’új’ fogalomtól. A regisztrációs adóról szóló 2003. évi CX. törvény tekintetében az új gépjármű: az a személygépkocsi, illetve motorkerékpár, amely az adó alanya által történt megszerzésének időpontjában legfeljebb 6000 kilométert futott, vagy amelynek első külföldi forgalomba helyezésétől számítva legfeljebb 6 hónap telt el.

A melléktermékek, hulladékok, vagy ipari termelési folyamatok maradékai, bármely anyag feldolgozása, gyártása során keletkező, esetleg más gyártási, termelési folyamatban még alapanyagként felhasználható termékek kategorizálása a különféle hazai és nemzetközi jogi normákban minden egyes esetben attól az attitűdtől függ, hogy a rendelkezés az élet mely területén kíván szabályzóként, rendező elvként funkcionálni. Ezért szükséges minden egyes szabályozásnál definiálni, újradefiniálni, hogy mit kell és lehet az adott terület, rendelkezés tekintetében az egyes fogalmak alatt érteni. Ez a sokrétű, több irányból történő megközelítés sok esetben vezet értelmezési nehézséghez, vagy végrehajtási akadályhoz.