A termékdíj-fizetési kötelezettség megállapítása a kötelezett személyének megállapítását és a termékdíj-köteles termék lehatárolását követően a leglényegesebb szempont. Nem csak azon ok miatt, hogy: Mikor kell teljesíteni a bevallást a kibocsátott termékre? kérdésre megkapjuk a helyes választ, hanem azért is, hogy a többi kötelezettséget is ezen időpont után lehet/kell megállapítani, vagyis bejelentés, változás bejelentési, nyilvántartási, számlán feltüntetési, de ide értve a levonási jogosultságot, valamint további feltételekkel kiegészülve a visszaigénylési jogosultságot is.
Röviden a fizetési kötelezettség keletkezése nem más, mint az a naptári nap, amikortól a kötelezettségeket, illetve a jogosultságokat számítani/érvényesíteni kell, illetve lehet.
Az alábbi táblázatban a jogszabályváltozások következtében megváltozott szabályokat mutatom be időrendben haladva:
I. Kötelezett személy 2008-ban és 2009-ben:
|
|
forgalom iránya |
kötelezett személy |
|
1. |
belföldi előállítás (kivéve 2. pont) |
első belföldi forgalomba hozó
vagy
saját célú felhasználó |
|
2. |
belföldi előállítású egyéb kőolajtermék és reklámhordozó papír |
első belföldi forgalomba hozó első vevője vagy
saját célú felhasználója |
|
3. |
Európai Közösségen belüli behozatal |
első belföldi forgalomba hozója
vagy
saját célú felhasználó |
|
4. |
import |
vámjogszabályok szerinti vámadós
|
|
5. |
kereskedelmi csomagolás belföldi értékesítése
|
első belföldi forgalomba hozó
(2008-ban: H és ú díjtétel; 2009-ben: H és E1 díjtétel))
és
első belföldi forgalomba hozó első továbbforgalmazó vevője
(2008-ban: k díjtétel; 2009-ben: E2 díjtétel ) |
|
6. |
bérgyártás |
2008-ban bérgyártó
2009-ben bérgyártató |
Az 1. és 3. pontok esetén a kötelezett személynek az első belföldi értékesítésről szóló során számlán feltüntetett teljesítés napján vagy a saját célú felhasználás költségként történő elszámolásának a napján keletkezett a termékdíj-fizetési kötelezettsége.
A 2. pont esetén a kötelezett személye „eltolódik az értékesítési láncban”, mivel nem a termék hazai gyártója és első forgalomba hozója, hanem annak első vevője a kötelezett, és ezen személynek a belföldi értékesítésekor az általa kiállított számlán feltüntetett teljesítés napján vagy a saját célú felhasználás költségként történő elszámolásának napján keletkezett a termékdíj-fizetési kötelezettsége.
A 4. pontban az importőr fizetési kötelezettsége a szabad forgalomba bocsátás alkalmával – mint általános eset - a vámalakiságok elvégzésekor, pontosabban a vámárunyilatkozat elfogadásának napján keletkezett a fizetési kötelezettség. Ez azt jelentette, hogy az importról már nem kellett további bevallást tenni, – kivéve az Áfa önadózási engedéllyel rendelkezőket – viszont 2008. január 1-jét követően az első ilyen vámkezelést követő 15 napon belül a bejelentési kötelezettséget (BJ1-es lapon) teljesíteni kellett.
Az 5. pont esetén a gyártónak/palackozónak, mint első forgalomba hozónak az első továbbforgalmazó vevő részére kiállított számlán feltüntetett teljesítés napján keletkezett a termékdíj-fizetési kötelezettsége. Ugyanezen napon keletkezett a különféle italokat a gyártótól/palackozótól beszerzőnek, vagyis az első továbbforgalmazó vevőnek 2008-ban a „k” díjtételre, míg 2009-ben az „E2” díjtételre vonatkozó termékdíj-fizetési kötelezettsége.
A 6. pontban a bérgyártás során fellépő termékdíj-fizetési kötelezettség „megfordult” 2008-hoz képest, ezáltal 2009-ben a bérgyártató vált kötelezetté.
II. Kötelezett személy 2010-ben:
|
|
forgalom iránya/bérgyártás |
kötelezett személy |
|
1. |
belföldi előállítás (kivéve 2. pont)
és
külföldről történő behozatal |
első belföldi forgalomba hozó
vagy
saját célú felhasználó |
|
2. |
belföldi előállítású egyéb kőolajtermék és reklámhordozó papír |
első belföldi forgalomba hozó első vevője
|
|
3. |
bérgyártás |
bérgyártató |
Az előző két évhez képest a változás jól látható, ennek lényege a következő:
Az 1. pontban a belföldi előállítású, valamint az Európai Közösségből és harmadik országból behozott termékdíj-köteles termékek esetében a kötelezett személye egységes, vagyis az első belföldi forgalomba hozó vagy saját célú felhasználó a kötelezett személy. Az importőrnek nem a vámjogszabályok szerint, hanem az önadózási szabályok szerint a KT-s nyomtatványokon kell teljesítenie a bevallási kötelezettségeket. Ezen személyeknek az első belföldi értékesítéskor kiállított számlán feltüntetett teljesítés napján vagy a saját célú felhasználás esetén a költségként történő elszámolás napján keletkezik a termékdíj-fizetési kötelezettség.
A 2. pont esetén a kötelezett személye a korábbi évek szabályai szerint „eltolódik az értékesítési láncban”, mivel nem a termék hazai gyártója és forgalomba hozója, hanem annak első vevője a kötelezett, és ezen személynek a belföldi értékesítéskor az általa kiállított számlán feltüntetett teljesítés napján vagy a saját célú felhasználás esetén a költségként történő elszámolás napján keletkezik a termékdíj-fizetési kötelezettség.
A bérgyártásnál nincs változás a 2009. évi szabályokhoz képest.
III. Bevallással kapcsolatos információk
A helyes és pontos termékdíj-fizetési kötelezettség megállapítását követően az adott kötelezettre és/vagy jogcímre vonatkozóan kell elkészíteni a bevallást. A jogszerűség nem csak az aktuális, hanem a késedelmes bevallás és az önellenőrzés intézményét is érinti.
2008. évben
|
Art. szerinti
egyéb adónem/HKSZ |
gyakoriság |
esedékesség |
|
havonta |
havi |
tárgyhónapot követő hónap 20-ig
|
|
negyedévente |
negyedéves |
tárgynegyedévet követő hónap 20-ig |
|
évente |
|
ettől eltérő |
|
hasznosítást koordináló szervezet |
negyedéves |
tárgynegyedévet követő hónap 30-ig |
|
Art. szerinti
egyéb adónem/HKSZ |
gyakoriság |
esedékesség |
|
havi |
havi |
tárgyhónapot követő hónap 20-ig |
|
negyedéves |
negyedéves |
tárgynegyedévet követő hónap 20-ig |
|
éves |
éves |
tárgyévet követő február 25-ig |
|
ettől eltérő |
|
hasznosítást koordináló szervezet (HKSZ) |
negyedéves |
tárgynegyedévet követő hónap 30-ig |
|
újrahasználható csomagolás |
éves |
tárgyévet követő február 25-ig |
2010. évben
|
|
gyakoriság |
esedékesség |
|
egységes |
minden kötelezett negyedéves |
tárgynegyedévet követő hónap 20-ig |
|
ettől eltérő |
|
hasznosítást koordináló szervezet |
negyedéves |
tárgynegyedévet követő hónap 30-ig |
|
újrahasználható csomagolás |
éves |
tárgyévet követő február 25-ig |
|
mezőgazdasági termelő |
nem kell bevallást teljesíteni |
- |
|
kis mennyiségű csomagolást forgalomba hozó
(HKSZ teljes átvállalásánál) |
évente (HKSZ teljesíti) |
tárgyévet követő év április 20-ig |
[1]Hasznosítás Koordináló Szervezet