I. rész:

A csomagolás és a kereskedelmi csomagolás fogalom-meghatározása, alanyi és tárgyi hatály

III: rész: Mentesség, mentesülés és átvállalási lehetőségek (a folytatásban)

A legösszetettebb termékkörről van szó, mert a csomagolást és kereskedelmi csomagolást önmagában nem elégséges vizsgálni, egyidejűleg a mentesség, a kedvezmény, és a számlán átvállalást is szükséges ellenőrizni.

1. Mi a csomagolás általánosságban? Hogyan csoportosítható, tipizálható a csomagolás termékkör?

Lényeges, hogy 2002. december 31-ig nem a csomagolás, hanem a csomagolóeszköz volt a termékdíjköteles termék. Erre tekintettel átmeneti szabályként szerepel a környezetvédelmi termékdíjmentesség, a termékdíj visszaigénylésének és átvállalásának valamint a használt gumiabroncs behozatalának feltételeiről szóló 53/2003. (IV. 11.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 25. §-a szerint, amennyiben a kötelezett a 2003-at megelőző időszakban beszerzett csomagolóeszköznek a beszerzési számlájával tudja igazolni a termékdíj megfizetését, úgy a csomagolás forgalomba hozatala után nem kell megfizetni a termékdíjat.

A kereskedelmi csomagolás esetében gyakoriak a jogszabályváltozások, amelyek az érdekképviseletek erőteljes és hatásos fellépésének folyamatos következményei. A szolgáltató szektorban jelenlevő vendéglátó egységek, gyorsbüfék, italautomata üzemeltetők, kisboltok, szódások, ásványvíz-palackozók, gyógyszertárak (gyógyszerek csomagolóanyagára 1997. év január 01-jétől kell termékdíjat fizetni) éppúgy kötelezettei a csomagolásnak és a kereskedelmi csomagolásnak, mint a jövedéki területről már ismert borászatok, italpalackozók, ital-nagykereskedések.

A csomagolás termékkör definiálásához elengedhetetlen a csomagolásról és a csomagolási hulladék kezelésének részletes szabályairól szóló 94/2002. (V. 5.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Cskr.) ismerete, hiszen hogy mi tekinthető csomagolásnak, a 2010. január 1-jétől hatályba lépő Kt. módosításig (mely teljesen átvette a Cskr. fogalom meghatározását a 20. §-ában) ez a jogszabály tartalmazza.

A Cskr. 2. § (1) bekezdés a) pontja szerint

a) csomagolás

aa) valamennyi olyan termék, amelyet a termelő, a felhasználó vagy a fogyasztó áruk (a nyersanyagtól a feldolgozott áruig) befogadására, megóvására, kezelésére, szállítására és bemutatására használ, ideértve az ugyanilyen célra használt egyszer használatos terméket,

ab) az aa) pontban meghatározottaknak - a csomagolás által biztosított egyéb funkciók sérelme nélkül - megfelelő tételek, kivéve, ha az adott tétel a termék szerves részét képezi és a termék tárolásához, eltartásához vagy megőrzéséhez annak teljes élettartama alatt szükséges, és annak egyes elemeit együttes felhasználásra, fogyasztásra vagy értékesítésre szánták,

ac) az eladási helyen történő megtöltésre tervezett és szánt, illetve az eladási helyen eladott vagy megtöltött csomagolási funkciót ellátó egyszer használatos tételek,

ad) a termékre közvetlenül ráakasztott vagy ahhoz rögzített, csomagolási funkciót ellátó kiegészítő elemek, kivéve, ha azok a termékek szerves részei, és az elemeket együttes fogyasztásra vagy értékesítésre szánták, a csomagolásba beépülő egyéb összetevőket és kiegészítő elemek azon csomagolás részének kell tekinteni, amelyikbe azokat beépítették;

Lényeges, hogy a Cskr. 1. §-a alapján a közúti, vasúti, hajózási és légi szállítótartályok nem tekinthetőek csomagolásnak, azaz azok a termékdíj köteles termékek körébe sem tartoznak.

A Cskr. 2. § (2) bekezdése szerint a csomagolásnak három fő típusa különböztethető meg:

a) a fogyasztói (elsődleges) csomagolás: amely értékesítési egységet képez a végső felhasználó vagy fogyasztó számára a vásárláskor, illetve a védendő termékkel közvetlenül érintkezik;

b) gyűjtő- (másodlagos) csomagolás: az, amely a vásárlás helyén meghatározott értékesítési egységet foglal össze, a végső felhasználó vagy fogyasztó részére történő értékesítéstől függetlenül, vagy a fogyasztói csomagolástól elkülöníthető anélkül, hogy annak tulajdonságait megváltoztatná;

c) szállítási (harmadlagos) csomagolás: a fogyasztói vagy gyűjtőcsomagolás kezelését és szállítását, továbbá a fizikai kezelésnél és szállításnál történő károsodás elkerülését elősegítő csomagolás.

A fogyasztói csomagolás fenti definícióját megelőzően a meghatározás eleme volt, hogy „a védendő termékkel közvetlenül érintkezik” a csomagolás, azonban lényegében a kategória nem változik.

A csomagolás megítélésének megkönnyítése érdekében a Cskr. 3. számú melléklete példákat sorol fel, hogy mi tekinthető csomagolásnak és mi nem:

A csomagolásnak, illetve csomagolásnak nem minősülő tételek szemléltető példái

Példák a Cskr. 2. § (1) bekezdés ab) pontjában foglalt feltételek alkalmazására

Csomagolás

Nem csomagolás

Példák a Cskr. 2. § (1) bekezdés ac) pontjában foglalt feltételek alkalmazására

Csomagolás, ha az eladási helyen való feltöltésre tervezték és szánták

Nem csomagolás

Példák a Cskr. 2. § (1) bekezdés ad) pontjában foglalt feltételek alkalmazására

Csomagolás

A termékdíjköteles csomagolásokat a Kt. két csoportra osztja, csomagolásra, és azon belül kereskedelmi csomagolásra, melyeknek a szabályozása rendkívül eltérő. Fontos, hogy a kereskedelmi csomagolás esetében nem a csomagolásra meghatározott díjtételen felül kell megfizetni a darab alapú, illetve 2010-től a magasabb tömeg alapú díjtételt, hanem helyette. A kereskedelmi csomagolás kategória 2005. január 1-jétől került bevezetésre, melynek célja a kereskedelemben egyre nagyobb arányban megjelenő italos palackok, üvegek és a jellemzően ingyen osztogatott reklám táskák visszaszorítása a termékdíj, mint árnövelő tényező beépítésével. A két csomagolás fajta között egészen 2010. január 1-jéig a legjelentősebb különbség a díjfizetés alapja, valamint a kötelezettek vonatkozásában volt. A fenti időpontig a csomagolás termékkörre tömeg alapon, míg a kereskedelmi csomagolásra darab alapon keletkezett a kötelezettség, illetve a kereskedelmi csomagolásnál ugyanazon termékre nem egy kötelezett volt, hanem kettő (lásd: 2. pont Ki a kötelezett?).

A fenti tipizálás mellett egy további szempont érdemel figyelmet, az ún. egyutas, és többutas, vagy újrahasználható termékek csoportja. Fontos, hogy az újrahasználhatóság független attól, hogy az sima csomagolás, vagy esetleg kereskedelmi csomagolás. Attól újrahasználható egy termék, hogy az ilyenként a vámhatóság felé (illetve 2008. január 1-jét megelőzően a zöldhatóság felé) bejelentésre került a Kt. végrehajtásáról szóló 10/1995. (IX. 28.) KTM rendelet (a továbbiakban: KTM rendelet) szerint, illetve, hogy forgatása igazoltan megtörténik-e. A forgatás valójában a visszagyűjtést és igazolt újrahasználatot jelenti. A bejelentés szabályai változtak ugyan, de mindig a nyitókészlet megadását jelentette – lehetőség szerint GTIN szám szerinti bontásban –, meghatározott formanyomtatványon (KT08-BJ2, KT09-BJKE BJ2, illetve KT10-BEJKE BJ2, KT11-BEJKE B2). A bejelentést követően az igazoltan újrahasznált csomagolásra a termékdíjat csak egyszer, az első belföldi forgalomba hozatal vagy saját célú felhasználás után kell megfizetni.

Az újrahasználható csomagolás bejelentése kapcsán fontos megjegyezni, hogy ez nem kötelezettség, hanem lehetőség annak érdekében, hogy a kötelezett csökkenteni tudja a termékdíjban, vagy esetleg a hasznosítási díjban jelentkező költségeit.

A KTM rendelet 2008-ban hatályos 3. § (3) bekezdés a) pontja alapján az újrahasználhatóként az első forgalomba hozatalt követő 15 napon belüli bejelentésének elmulasztása azt eredményezte, hogy az egyébként fizikailag újrahasznált csomagolás egyutasnak minősült, azaz minden forgatás termékdíj vagy hasznosítási díjfizetési kötelezettséggel járt. Figyelemmel arra, hogy a vámhatóság értelmezésében az újrahasználhatóság bejelentése is pótolható adózói kötelezettség, így az Art. alapján lehetővé tette az újrahasználható csomagolás 15 napon túli bejelentését, de csak 2008-tól (és kizárólag az adóellenőrzés megkezdéséig), hiszen korábban a kötelezettséget nem adókötelezettségként, hanem „zöldhatósági” adminisztrációs kötelezettségként kellett teljesíteni.

A termékdíjas szabályozás 2009-es változása azt eredményezte, hogy kikerült a KTM rendeletből a 15 napos szabály, helyette a tárgyévi első bevallással egyidejűleg kellett megtenni a nyitókészlet bejelentését. A Kt. 3. § (8) bekezdésének utolsó mondata pedig kötelezővé tette a (bejelentett) újrahasználható csomagolás vonatkozásában az évente történő bevallást, így azon kötelezettnek, akinek csak újrahasználható csomagolása volt, a nyitókészletét az újrahasználható csomagolásra vonatkozó bevallással egyidejűleg kellett megtennie. A forgalomba hozatal és a saját célú felhasználás nyomon követhetősége érdekében azonban nyilvántartást kell vezetni a saját és más tulajdonában lévő, illetve az újonnan beszerzett, valamint a használtan visszavett újrahasználható termékdíj-köteles termékekről, csomagolás esetén annak újrahasználható összetevőjéről a hatályos számviteli előírásoknak megfelelően a KTM rendelet 8. § (7) és (8) bekezdéseinek rendelkezései alapján.

Lényeges, hogy az újrahasználhatóságnak voltak további kötelező elemei is, melyek az idő múlásával kikerültek a szabályozásból pl.: a KTM rendelet 2008-ban hatályos 11. számú melléklete szerint az újrahasználható termékdíjköteles termék esetében az általánosan teljesítendő (csomagolás összetevője esetén adott anyagfajtájú és típusú) visszagyűjtési arányszám 60 százalék azonban fém, műanyag és fa rekeszek ládák raklapok esetében ennek az aránynak legalább 70 %-nak kellett lennie.

2. Ki a kötelezett?

A Kt. 2005-2009. között csomagolás kapcsán az alábbi személyeket terheli termékdíjfizetési kötelezettséggel. A kötelezetti minőség ez időben a forgalom irányok szerint került megkülönböztetésre. Ez összhangban volt azzal is, hogy egy rövid időszakot leszámítva a harmadik országos forgalom tekintetében nem az önadózás érvényesült, hanem a termékdíjat a vámeljárás keretében határozattal szabta ki a vámhatóság. (Abban az esetben, ha a kötelezett rendelkezett vámhatósági Áfa önadózói engedéllyel, úgy a termékdíjról is, ahogy az import Áfáról, bevallást kellett benyújtania.)

Csak érdekességképpen említem meg, hogy Magyarország Európai Uniós csatlakozását megelőzően csak a belföld és a külföld került megkülönböztetésre, hiszen minden ország harmadik országnak számított, és így a külföldi forgalomra az import vámeljárás szabályai vonatkoztak.

Kötelezett tehát 2005-2009. között:

a) a belföldi előállítású termékdíjköteles termék esetében a termékdíjköteles termék első belföldi forgalomba hozója vagy saját célú felhasználója,

b) az Európai Közösségen belüli behozatal esetén a termékdíjköteles termék első belföldi forgalomba hozója vagy saját célú felhasználója, valamint

c) import esetén - a Kt. 4. §-ában meghatározott vámeljárások alkalmával - a vámjogszabályok szerinti vámadós, illetve a vámszabad terület üzemeltetője;

d) a kereskedelmi csomagolás esetében - az a)-c) pontokban meghatározottakon túl - az első belföldi forgalomba hozó első továbbforgalmazó vevője.

A Kt. 2010. január 1-jétől hatályos módosítása megszüntette a forgalom iránya szerinti megkülönböztetést, és egyidejűleg megszüntette a kereskedelmi csomagolás esetében a továbbforgalmazó vevői kötelezettséget.

A 2010-es Kt. újdonságot hozott abban a tekintetben is, hogy meghatározta a saját célú felhasználás legjellemzőbb eseteit:

A Kt. 2. § (5)-(6) bekezdése szerint

„(5) Saját célú felhasználásnak minősül a termékdíjköteles termék, ideértve más termék tartozékaként vagy alkotórészeként:

a) a kötelezett saját vagy alkalmazottja magánszükséglete kielégítésére való felhasználása;

b) a számvitelről szóló törvényben meghatározott

ba) alapkutatás,

bb) alkalmazott kutatás,

bc) kísérleti fejlesztés,

bd) beruházás,

be) felújítás,

bf) karbantartás

keretében való felhasználása;

c) megsemmisítése (alaktalanítása), elfogyasztása;

d) minden más, az a)-c) pontokban nem említett használata, ami nem a számvitelről szóló törvényben meghatározott saját termelésű készlet létrehozását eredményezi.

(6) Csomagolás esetén továbbá saját célú felhasználásnak minősül a csomagolás elválasztása a terméktől.”

Fontos, hogy a vámhatóság a „kicsomagolást” korábban is a saját célú felhasználás tipikus példájának tekintette, tehát a törvény szövege ebben a tekintetben újat nem hozott!

Nem jelent külön kötelezetti kört, azonban mégis fontos, hogy 2010. január 1-jétől létezik a „kis mennyiségű csomagolást forgalomba hozó” kötelezetti kategória az alábbiak szerint:

Kt. 20. § 14. pont

kis mennyiségű csomagolást forgalomba hozó kötelezett: legfeljebb évi

a) műanyag vagy fém esetén 200 kg,

b) papír vagy fa esetén 500 kg, vagy

c) üveg esetén 800 kg

csomagolást a felhasználó számára forgalomba hozó kötelezett;

A szabály hasonlít a Cskr. 6. § (3) bekezdésére (közvetlenül végfelhasználó részére értékesítő kötelezett hasznosítási kötelezettség alóli mentességi szabálya a fenti mértékig), nem véletlenül, hiszen azonos kötelezetti kört kívánt a jogalkotó kedvezőbb helyzetbe hozni.

Jelentősége a Kt. 3. § (10) bekezdése miatt van, ugyanis a hivatkozott jogszabályhely alapján a termékdíjfizetési kötelezettség alól a hasznosítást koordináló szervezet átvállalása miatt teljes mértékben mentes kis mennyiségű csomagolást forgalomba hozó kötelezett díjfizetési kötelezettségéről és a hasznosítási kötelezettségéről a hasznosítást koordináló szervezet tesz bevallást. Ahhoz, hogy ennek az „egyszerűsített” eljárási rendnek legyen részese a kötelezett, nem kell mást tennie, mint a hasznosítást koordináló szervezettel kötött átvállalási szerződést (ő és nem az átvállaló, ahogy azt a szerződéses átvállalásnál egyébként megszokhattuk 2009. január 1-jétől) bejelentés (és nem nyilvántartásba vétel) végett megküldje a saját székhelye szerint illetékes alsófokú vámszervnek (VPOP KT10-BEJKE formanyomtatványon).

Fontos, hogy az átvállalás alapján annak is van hasznosítási kötelezettsége, akinek a Cskr. alapján nem lenne (igaz, teljesíti helyette a koordináló szervezet), viszont megszabadul a bevallási kötelezettségétől.

Szintén lényeges, hogy ez a jogosultság nem jár részlegesen, értem ez alatt azt, hogy aki éves szinten a Kt. 20. § 14. pontjában említett mértéknél többet hoz forgalomba, egyáltalán nem veheti igénybe, rá az általános szabályok vonatkoznak, és ha véletlenül év közben haladná meg a limitet, úgy hogy van átvállalási szerződése, akkor helyette a koordináló nem vallhat be, és pótbevallásokkal kell rendezni a mulasztást (nyilván az átvállalás miatt nem keletkezik pótlólagos termékdíjfizetési kötelezettség).

Fontos, hogy mivel 2010-től kereskedelmi csomagolásra mentesség nem szerezhető, és nem is lehet koordináló szervezeten keresztül mentességet élvezni, ezért ez a könnyítés kizárólag a sima csomagolást forgalomba hózó kötelezettek esetében lehetséges.

(Folytatjuk a II. résszel)