|
|
|
|
Termékdíj bevallás elektronikusan: 3. elektronikus nyomtatványok
A múlt rendezésétől az aktuális teendőkig ez a fejezet tartalmazza a bevallások bemutatását. A múltat pótbevallással, ha volt korábban bevallásunk, akkor önellenőrzéssel lehet rendezni mindaddig, amíg a hatóság ellenőrzése fel nem tár hiányosságot. Ha már a hatóság feltárta az esetleges problémákat, akkor mulasztás bírság és adóhiány megállapítása is előfordulhat, ez függ az ellenőrzés típusától, módjától.
Feltételezzük, hogy a jogkövető ügyfél saját ellenőrzése alapján látja úgy, hogy a múlttal kapcsolatosan rendeznivalója van.
A Kt. 2008. évi változása alapján a korábbi évek tekintetében is a vámhatóság az illetékes eljáró hatóság, azaz az elmaradásokat, az önellenőrzéseket is a vámhatósághoz kell benyújtani és nem az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalhoz. Ezt a mai napig sokan elrontják!
Pótbevallás 2003-2007.
A pótbevallás lényege, hogy az ügyfél korábban nem tett eleget bevallási kötelezettségének és önrevíziója, azaz nem hatósági ellenőrzés kapcsán jött rá (a hatóság ellenőrzése után is hasonló a teendő, de az már költségesebb), hogy pótolni szeretné a bevallási és esetlegesen elmaradt fizetési kötelezettségét.
A vámhatóság a 2003-2007. évi környezetvédelmi termékdíj bevallásához Excel formátumú bevallási lapokat rendszeresített. Meg kell jegyezni, hogy az évek során a termékdíjas szabályok jelentősen változtak, ami a termékdíjköteles termékköröket érinti, így a pótbevallásban megtalálhatunk már jelenleg nem létező termékkategóriákat is (például a hígítók és oldószerek).

A fenti ábrán látható a szükséges teendők folyamata, ha a kötelezett rendezni akarja a korábbi éveket és el kíván jutni a jogszerű gyakorlathoz, a megfelelő bevallási rendhez. Értelemszerűen mindenki a rá megfelelő állapot szerinti kezdő lépést kell hogy válassza.
A 2008. évben a KT08_önell nyomtatványcsomagot, a 2009. évben a KT09BEV nyomtatványcsomagot lehet használni a bevallások módosításához! Fontos információ, hogy a KT08_önell nem küldhető elektronikusan a hatóság felé.
A 2003-2007 évi pótbevallás XLS (Excel) állománya a KT08 nyomtatványcsomagra hasonlít, az ott már megszokottakkal találkozhatunk a táblázat felépítésében és a lapok elrendezésében.

Az elektronikus formanyomtatványt kizárólag számítógéppel lehet kitölteni, majd a kitöltését követően azt kinyomtatva személyes kézbesítés útján vagy postai úton kell a vámhatóság részére megküldeni. Kézzel vagy írógéppel kitöltött formanyomtatványt a vámhatóság nem fogad el. A pótbevallást az Art. szabályai szerint egy példányban kell benyújtani a gazdálkodó székhelyének megfelelően a Vám- és Pénzügyőrség Regionális Ellenőrzési Központjához (a Regionális Jövedéki Központok jogutód intézményeihez). A 2003–2007. évi pótbevallást a pótlólag benyújtott adóbevallásban érintett időszakra vonatkozó gyakoriságnak megfelelően egy naptári hónapra, negyedévre, évre vonatkozóan egy alkalommal lehet benyújtani, kivételt képez ez alól az azonos tárgyidőszakra benyújtott önellenőrzés. A termékdíjköteles termék közösségi beszerzője, illetve hazai előállítója bevallási kötelezettsége fennáll, függetlenül attól, hogy a bevallás szerint az adózó fizetési kötelezettsége nulla, vagy visszaigénylésre jogosult. A pótbevallásba az adatokat az adott laptípus utolsó lapján a MŐNDÖSSZESEN sorokban az előnyomott (eFt) jelzés figyelembevételével, ezer forintra kerekítve kell feltüntetni.
A havi és évközi bevallás benyújtására kötelezetteknek negyedéves összesítő bevallást havi (1, 2, 3 hónap) bontásban kell benyújtaniuk. Az éves pótbevallás benyújtására kötelezettek tételenkénti részletezettséggel tesznek eleget bevallási kötelezettségüknek, melyet a tárgyidőszak összesen oszlopában kell megadni.
Figyelem! A pótbevallás keretében a termékdíj-kötelezettségről az adóbevallásban érintett időszakra érvényben lévő termékdíjkedvezmény figyelembevételével kell adatot szolgáltatni. Az adatokat a KTPÓT-B01-B08-as lapok soraiban havi bontásban, KT-kódok szerinti részletezéssel, negyedéves összesítésben kell megadni.
A 2003–2007. közötti időszakra vonatkozó pótbevallásban csak azokat a termékdíjkötelezettségeket kell bevallani, ahol tényleges termékdíj-fizetési kötelezettség keletkezik, ahol visszaigénylés merül fel, illetve ahol a termékdíjat a Kt. szerint nem kell megfizetni. A díjtétel oszlopba a megadott KT-kódhoz adott évben érvényes jogszabályokban megadott termékdíjtételt kell beírni. amennyiben a Kt. vonatkozó melléklete ezt kéttizedes pontossággal határozza meg, akkor a bevallásban is így kell feltüntetni. A Kötelezettség oszlopba a mennyiség és összegzett díjtétel oszlop kedvezmény figyelembevételével számított szorzatának az adott bevallási időszakban keletkezett termékdíj-fizetési kötelezettség összege kerül, melyet forintra kerekítve – a kerekítés általános szabályai szerint – kell megadni. A KTPÓT-B01-B08 lapok levonható, illetve visszaigényelhető termékdíj termék mennyisége, díjtétel, levonható, illetve visszaigényelhető összeg oszlopaiban a pótbevallás benyújtására kötelezett a levonható, illetve visszaigényelhető termékdíj összegét határozza meg.
A levonható, illetve visszaigényelhető termékdíj díjtétel oszlopban adott KT-kódhoz tartozó termékdíjtételt kell feltüntetni, míg a levonható, illetve visszaigényelhető összeg oszlopba a termék mennyisége és a megfizetés idején érvényben lévő díjtétel oszlop szorzataként a tárgyidőszakra vonatkozó levonható, illetve visszaigényelhető termékdíj összegét forintban kerekítve kell beírni. A B01-B08 lapok Termékdíj nettó összege tételenként és összesen oszlopába a Kötelezettség és a levonható, illetve visszaigényelhető termékdíj összeg oszlopok különbségeként az adott bevallási időszakra vonatkozó termékdíj-fizetési kötelezettség nettó összege a tétel és ÖSSZESEN sorok esetében forintban, a MŐNDÖSSZESEN sorok esetében ezer forintban kerekítve kerül. A Termékdíj nettó összege tételenként és összesen oszlop értéke negatív összeg is lehet, amelyet (-) előjel feltüntetésével kell jelezni! Az Exceltábla a sorokban, ha megfelelően került kitöltésre a súly és a kilogrammonkénti díjtétel automatikusan kiszorozza a sorösszegét.
A kereskedelmi csomagolások esetében, ahol több számítási tényező is szóba jön, akkor a szükséges díjtételek szerint több sorban lehet és kell a kitöltést elvégezni.
Alapszabály az önellenőrzéseknél!
Alapszabályként kell elfogadni, hogy önellenőrizni (rossz zsargon szerint önrevízió) csak már olyan időszakot lehet, amelyre a hatóság felé beadtunk bevallást. Ha még nem történt bevallás a kívánt időszakra, akkor azt előbb pótbevallással kell rendezni. Ha korábban a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium felé megtörtént a beszámoló beadása és az APEH felé a bevallás, akkor is a vámhatóság felé kell a megfelelő nyomtatványon önellenőrzést kezdeményezni és beadni!
Önellenőrzés 2003–2007.
Az Önellenőrzés nyomtatványon valamennyi az érintett időszaki bevallásban szereplő, vagy szerepeltetni kívánt KT-kódhoz tartozó összesített adatot fel kell tüntetni, függetlenül attól, hogy az adott KT-kódhoz tartozó bevallási sor esetlegesen a helyes adatokat tartalmazta. Ennek értelmében, az önellenőrzésben nem csak a helyesbíteni kért adatokat kell feltüntetni, hanem az időszak eredeti bevallásában szereplő valamennyi adatot, egyszerűsített formában.
A pótbevallással azonosan a nyomtatványt (Word) számítógéppel kell kitölteni, de kizárólag nyomtatott formában lehetséges a benyújtása!
Az önellenőrzés nyomtatvány egy egyszerű word dokumentum, ezért itt számítási és egyéb műveleteket a kitöltőnek kell elvégeznie. Látható az ábrán, hogy a szövegszerkesztő a hibásnak vélt – nyelvtanilag – részeket aláhúzással jelöli, ez nem befolyásolja a nyomtatvány kitöltésének megfelelőségét. A korábbi évek tekintetében kell ezt a megoldást használni a 2008. évben és a 2009. évben már az ABEV-ben használható nyomtatványcsomag áll rendelkezésre. A kitöltés után minden lapot cégszerűen alá kell írni, a hatóság csak így fogadja el a beadott önellenőrzéseket!

A kitöltés során az adott önellenőrizendő időszakban hatályos jogszabályokra figyelemmel kell lenni, azoknak megfelelően kell az önellenőrzést benyújtani, tekintettel az időközben esetlegesen bekövetkezett termékkör, díjtétel stb. változásokra is. Az önellenőrzéssel érintett időszakra benyújtott bevallásban szereplő valamennyi KT-kódot fel kell tüntetni a KT-kód rovatban, a megnevezés, a mennyiség és az időszakban hatályos fizetendő díjtétellel együtt. A „Bevallott/Befizetett környezetvédelmi termékdíj (Ft)” rovatban a bevallásban szereplő, a „Helyes/Számított környezetvédelmi termékdíj (Ft)” rovatban az időszaknak megfelelő díjtétellel számított termékdíj helyes összegét kell feltüntetni nettósítva, forintban.
Az ÖSSZESEN (1-25) rovatokban oszloponként összesítve forintban (Ft) kell feltüntetni az összegeket. Több azonos időszakra vonatkozó önellenőrzési lap (pótlap) kitöltése esetén az összesen rovatokat göngyölítve ki kell tölteni, de a következő lapokon az áthozatalt nem kell feltüntetni. A befizetendő – vagy visszautalandó rovatot (a Bevallott/Befizetett összesen rovat és a Helyes/Számított összesen rovat összegzésének eredményét) – csak az utolsó lapon szabad kitölteni, értelemszerűen nettó összegben, forintban. Ennek megfelelően csak az egyik (azaz vagy a Befizetendő, vagy a Visszautalandó) rovat kitöltésére kerülhet sor a kerekítés általános szabályai szerint (499 Ft-ig lefelé, 500 Ft-tól felfelé) ezer forintra kerekítve ezer forintban (eFt).

Az önellenőrzési pótlék összesítése, ahol az önellenőrzési pótlék és az ismételt önellenőrzési pótlék rovatok közül az első lapon megjelölt négyzetnek megfelelően csak az egyik rovat tölthető ki. A lapon fel kell tüntetni a keltezést, és cégszerű aláírással kell ellátni.
Amennyiben az önellenőrzés következtében az ügyfél visszautalást kér, úgy erről a megfelelő rovatba tett „X” jelzéssel, valamint a számlaszám megadásával nyilatkoznia kell. A kiutalás további feltétele, hogy az ügyfél nyilatkozzon köztartozásairól, ezért az erre vonatkozó rovatokat értelemszerűen, hiánytalanul kell kitölteni. Ha további rovatok szükségesek a nyilatkozat megtételéhez, úgy a formanyomtatvány e rovatokat tartalmazó oldalából több is csatolható az önellenőrzéshez. Amennyiben az ügyfél a túlfizetést a számlán kívánja tartani, úgy az erre vonatkozó rovatba kell „X”-et tenni.
.
.
Önellenőrzés 2008.
A 2008. évi önellenőrzésre már az ABEV-ben alkalmazható nyomtatványcsomagot kell alkalmazni. A nyomtatványcsomag alkalmazásával a 2008. évi bevallások tekintetében lehet önellenőrzést végezni. Ez a nyomtatvány is kizárólag számítógéppel tölthető ki, de papíralapon nyújtható be az Illetékes Regionális Ellenőrzési Központ felé.
Önellenőrzéssel lehet helyesbíteni az adóalapot, adót (termékdíjat), költségvetési támogatás alapját és összegét. Önellenőrzéssel csak az a fizetési kötelezettség, illetve visszaigénylési, levonási jogosultság helyesbíthető, amelynek az összege az 1000 Ft-ot meghaladja. A kötelezettnek az önellenőrzéssel helyesbített fizetési kötelezettsége, illetve visszaigénylési, levonási jogosultsága különbözetét a hiba elkövetésének eredeti időpontjában hatályos jogszabályi rendelkezések szerint kell megállapítani.
Az önellenőrzéssel történt helyesbítésre vonatkozó bevallást az Art. szerint 1 példányban kell a székhely/telephely szerint illetékes Regionális Ellenőrzési Központhoz benyújtani a tévedés feltárásától számított 15 napon belül. Egy önellenőrzéssel csak egy bevallási időszakra (havi, negyedéves bevallás) benyújtott bevallás helyesbíthető, szükség esetén azonos tárgyidőszak több alkalommal is önellenőrizhető. Több bevallási időszakra vonatkozó önellenőrzés esetén, tárgyidőszakonként egy-egy bevallást (önellenőrzést) kell benyújtani. A nyomtatványon valamennyi, az érintett időszaki bevallásban szereplő, vagy szerepeltetni kívánt KT-kódhoz tartozó összes adatot fel kell tüntetni, függetlenül attól, hogy az adott KT-kódhoz tartozó bevallási sor esetlegesen a helyes adatokat tartalmazta. Ennek értelmében, az önellenőrzésben nem csak a helyesbíteni kért adatokat kell feltüntetni, hanem az időszak eredeti bevallásában szereplő valamennyi helyes adatot is.
Az önellenőrzéssel bejelentési kötelezettség (KT08-BJ1-BJ4) nem teljesíthető. Amennyiben az önellenőrzés a vámhatóságnál szabályszerűen bejelentett adatok változtatását is maga után vonja, akkor a kötelezett a 2008-ÖNELL benyújtása mellett, a KT08 bejelentésre rendszeresítetett - változással érintett - adatlapjainak (és természetesen főlapjának) kitöltésével módosíthatja a korábban bejelentett adatait.
Az ÖNP lapra vonatkozó szabályok
Az önellenőrzéssel érintett bevallás KT08_önell-ÖNP lapjának c) és d) mezőjébe azon bevallás lapok végösszegét is át kell vezetni, melyek az önellenőrzés során nem változtak. A c) és a d) mező kitöltésénél az összegeket nem kell eFt-ban feltüntetni, illetve a kerekítés szabályait nem szabad figyelembe venni.
A 24. sorban a c) és a d) mezőben feltüntetett fizetési kötelezettségeket a nyomtatványkitöltő program automatikusan összegzi. Az így kapott adatok különbözetét a 26. sorban 1000 forintra kerekítve kell bejegyezni, a kerekítés általános szabályai szerint (499 forintig lefelé, 500 forinttól felfelé kell kerekíteni). A c) mezőben pótlólagos befizetést eredményező különbözetet, míg a d) mezőben a többletként befizetett, azaz a visszautalandó összeget kell feltüntetni. A 27. sorban az önellenőrzési pótlék összegét ezer forintra kerekítve kell megadni.
Az önellenőrzési pótlékkal kapcsolatos előírásokat az Art. 168–169. §-ai tartalmazzák. A kötelezett javára mutatkozó helyesbítés esetén önellenőrzési pótlékot sem felszámítani, sem megfizetni nem kell az Art. 51. § (2) bekezdése alapján. A kötelezett terhére mutatkozó helyesbítés esetén az önellenőrzési pótlék alapja a bevallott és az önellenőrzéssel feltárt helyesbített fizetési kötelezettség összegének különbözete. Az önellenőrzési pótlékot az eredeti bevallás benyújtására előírt határidőt követő első naptól a tévedés kötelezett által történő feltárásáig (saját nyilvántartásba történő feljegyzés időpontjáig) terjedő időszakra kell kiszámítani. Az önellenőrzési pótlék mértéke a késedelmi pótlék 50 százaléka, ugyanazon bevallás ismételt önellenőrzése esetén a késedelmi pótlék 75 százaléka. Az önellenőrzéssel érintett időszakot a jegybanki alapkamat változásainak megfelelő időtartamokra kell bontani és az önellenőrzési pótlékot ennek figyelembevételével kell megállapítani. A megállapított önellenőrzési pótlék annak bevallásával egyidejűleg esedékes.
A Nyilvántartásba vételi idő mezőbe a nyilvántartásba vétel dátumát kell megadni, arab számmal.
Nyilvántartásba vételi időpontnak azt az időpontot kell tekinteni, amikor a kötelezett már pontosan ismeri az önellenőrzéssel helyesbített adó alapját és összegét.
Termékdíj bevallása
A Kt. 3. §-a és a Kt. végrehajtásáról szóló KtMr. 3. § és 4. §-ai alapján a kötelezettnek a környezetvédelmi termékdíj köteles termékkel végzett tevékenységéről bejelentést, illetve havi, negyedéves vagy éves időszakra bevallást kell benyújtania a vámhatóság felé.
A környezetvédelmi termékdíj bevallása a 2009. évben havonta, negyedévente és évente lehetséges. A bevallási időszakot az Art.-ben meghatározott „egyéb adónemek” szerinti időszakhoz illeszti a hatályos szabályozás.
A KT09-havi és negyedéves bevallás nyomtatványcsomagon kizárólag a 2009. évre vonatkozó havi és negyedéves bevallások nyújthatók be. Amennyiben a kötelezett 2009. évi bevallási kötelezettségének kíván eleget tenni, úgy azt a KT09 éves bevallás [1] formanyomtatvány-csomagon, illetve amennyiben a kötelezett 2009. évre vonatkozó bejelentési/kérelmi kötelezettségének kíván eleget tenni, úgy azt a KT09-BEJKE (bejelentés/kérelem) formanyomtatvány-csomagon teheti meg.
Bevallási határidők
Havi bevallás
Havi bevallás benyújtására kötelezett az Art. 1. sz. melléklete szerinti havi bevalló kötelezett, kivéve a hasznosítást koordináló szervezetek. Havi bevallás benyújtásának határideje a tárgyhónapot követő hónap 20. napja. A havi bevallás benyújtására kötelezettek mindig csak az 1. hónap és tárgyidőszak összesen oszlopában tüntessék fel kötelezettségeiket, nem kell kitölteni a 2. és 3. hónap oszlopokat.
Negyedéves bevallás
Negyedéves bevallás benyújtására kötelezett az Art. 1. sz. melléklete szerinti negyedéves bevalló és a hasznosítást koordináló szervezet. A negyedéves bevallás benyújtásának határideje az Art. szerinti negyedéves bevallóknak a tárgynegyedévet követő hónap 20. napja, míg a hasznosítást koordináló szervezeteknek – a hasznosítási kötelezettség teljesítéséről - a tárgynegyedévet követő hó 30. napja. A negyedéves bevallás benyújtására kötelezettek havi bontásban tesznek eleget bevallási kötelezettségüknek, melyet a tárgyidőszak összesen oszlopában összesíteni kell.
Éves bevallás
Éves bevallás benyújtására kötelezett az Art. szerinti éves bevalló. Az éves bevallás benyújtásának határideje az Art. szerinti évenkénti bevallóknak a tárgyévet követő év február 25.
A 2009. évben nincs lehetőség a termékdíjjal kapcsolatos kötelezettség készletre vételkori keletkezését választani, erre a 2009. december 20-ig beadott kérelem esetén először a 2010. évben nyílik lehetőség!
Kizárólag elektronikus úton történő bevallás-benyújtási kötelezettség
Az egyes adótörvények módosításáról szóló 2007. évi CXXVI. törvény 491. §-ában foglaltak alapján 2010. január 1-jétől a környezetvédelmi termékdíj-bevallást kizárólag elektronikus úton lehet benyújtani. Aki bevallását elmulasztotta a KT09-havi és negyedéves bevallás formanyomtatványon megtenni, az a bevallás pótlását szintén ezen nyomtatványon teheti meg. Az a kötelezett, aki tevékenységét 2008. évben bejelentette, és változás azt követően nem állt be, annak tevékenységét ismételten bejelenteni nem kell. A tevékenységét 2009. évben megszüntető vagy átalakuló kötelezett a vonatkozó KT09-es nyomtatványt köteles a vámhatóságnak megküldeni.
Átalakulás, felszámolás, végelszámolással kapcsolatos teendők
Átalakulás esetén a bevallást a jogelődre és a jogutódra vonatkozóan 30 napon belül kell benyújtani. Amennyiben a jogutódlással történő megszűnés a bevallási időszak folyamán történik, és a jogelőd kötelezettségét a jogutód teljesíti, a jogutódnak két darab KT09-es bevallást kell benyújtania, egyet a jogutódlással történő megszűnés időpontjáig, egyet pedig a jogutódlás időpontjától az adott bevallási időszak végéig. Valamint a jogutódnak a KT09- bejelentés/kérelem nyomtatványcsomag segítségével be kell jelentkeznie a vámhatósághoz.
Ha a felszámolási eljárás bevallási időszakon belül kezdődik, akkor az átalakulás esetére vonatkozó bevallási kötelezettséget kell alapul venni, azzal, hogy külön bevallást kell készíteni a bevallási időszak kezdő napjától a felszámolás kezdő időpontját megelőző napig, majd a felszámolás kezdő időpontjától a bevallási időszak végéig.
Ha a végelszámolás bevallási időszakon belül történik, akkor adóbevallást kell az adózónak beadnia, a bevallási időszak kezdő napjától a végelszámolás időpontjáig.
Általános érvényű szabályok a bevallás benyújtásával kapcsolatosan
A bevallást egy naptári hónapra, negyedévre, évre vonatkozóan egy alkalommal lehet benyújtani, kivételt képez ez alól az azonos tárgyidőszakra benyújtott önellenőrzés és a fentiekben ismertetett átalakulás, valamint a felszámolás.
A Kt. szerinti bejelentést/kérelmet, bevallást az Art. szabályai szerint egy példányban kell benyújtani a gazdálkodó székhelyének megfelelően a Vám- és Pénzügyőrség Regionális Ellenőrzési Központjához. Az a külföldi vállalkozás, amely belföldi gazdasági tevékenységével összefüggésben gazdasági célú letelepedésre nem köteles, környezetvédelmi termékdíjjal kapcsolatos kötelezettségeinek teljesítésére az Art. 9. §-a szerinti pénzügyi képviselőt bízhat meg. A pénzügyi képviselővel rendelkező kötelezett kötelezettségeit a pénzügyi képviselő székhelye szerinti Regionális Ellenőrzési Központnál teljesíti. Pénzügyi képviselővel nem rendelkező külföldi vállalkozás környezetvédelmi termékdíjjal kapcsolatos jogainak gyakorlására, kötelezettségeinek teljesítésére a Regionális Ellenőrzési Központ Budapest rendelkezik illetékességgel.
Termékdíj-megállapítás ideje
A kötelezett a Kt. 3. § (8) bekezdése alapján a termékdíj nettó összegét havonta állapítja meg, a Kt. és az Art. alapján a rá vonatkozó gyakorisággal köteles bevallását benyújtani. A kötelezett az Art.-ben az egyéb adónemekre megállapított esedékesség időpontjáig vall be, továbbá a termékdíjat a Kt. 3. § (15) bekezdése alapján a bevallása benyújtásáig fizeti meg, illetőleg ezen időponttól igényelheti vissza a vámhatóságtól. Az Art. 1. sz. melléklete alapján az egyéb adónemek vonatkozásában éves bevalló a termékdíj-fizetési kötelezettségével kapcsolatban azonosan, éves bevallás benyújtására köteles. Az éves bevallóknak külön nyomtatványon kell bevallásukat a vámhatóság felé benyújtani. A nyomtatvány a 2009. évben kerül kihirdetésre és rendszeresítésre.
Az újrahasználható csomagolások tekintetében a havi és negyedéves bevalló évi egyszeri bevallás benyújtására köteles (a tárgyévi utolsó havi vagy negyedéves bevallás részeként) a KT09 BEV alkalmazásával (lásd B01, B02, UHA, UHB lapoknál írtak). A bevallás keretében a termékdíj-kötelezettségről a termékdíjkedvezmény és termékdíjmentesség, valamint a kereskedelmi csomagolás esetében a Kt. 5/E. §-a szerinti levonás jogintézményének figyelembevételével kell adatot szolgáltatni.
Az eseti bevallást benyújtó adózók tekintetében a KT09 nyomtatványcsomag lapjainak megfelelő soraiban kell megjelölni a termékdíj kötelezettséget a soron kívüli bevallást kiváltó esemény időszakára valamint az ahhoz kapcsolódó részletező adatokat a megfelelő részletező lapon is fel kell tüntetni. Az adatokat a KT09-B01 és KT09-B02-es lapok soraiban havi bontásban, KT-kódok szerinti részletezéssel, negyedéves összesítésben kell megadni. Havi bevallás esetén csak az első hónap adatait kell kitölteni.
Kivételszabályok a bevallásban
A harmadik országos forgalom esetében a vámeljárás során a vámhatóság által kivetett termékdíjakról és ennek alapját képező mennyiségekről a KT09-es nyomtatványon nem kell bevallást benyújtani, erre a vámeljárásokhoz kötődően az Egységes Vámárunyilatkozat (a továbbiakban: EV) kitöltési útmutatójának megfelelően az EV 3. számú melléklete szolgál.
Az áfa önadózási engedéllyel rendelkező kötelezettnek import (harmadik országos behozatal) esetében a KT09-s nyomtatványok alkalmazásával kell bevallania a termékdíjat, mivel részükre a vámeljárás részeként nem kerül kivetésre az áfa és a környezetvédelmi termékdíj.
Az áfa önadózói engedéllyel nem rendelkező importáló, amennyiben egyéb termékdíjköteles tevékenységet is végez, (például belföldi előállítás, Közösségből történő behozatal) a termékdíj-fizetési kötelezettség vonatkozásában a KT09-es formanyomtatványon vall be. Amennyiben az önadózói engedéllyel nem rendelkező kötelezettnek az import során megfizetett termékdíj vonatkozásában vámeljáráshoz nem kapcsolódó visszaigénylési jogosultsága keletkezik, akkor a visszaigénylés érvényesítésére a KT09 formanyomtatvány-csomagot kell alkalmazni. Ez esetben a havi bevallóknak a KT09-B01-B02 lapoknál KT09 havi-, negyedéves bevallásnál részletezett módon kell benyújtani a visszaigénylést, a KT09 Főlap és Összesítő lap, valamint a KE1, KNY és VIS lapok csatolásával.
Termékdíj-fizetési kötelezettség átvállalása: számlán
A számlán való átvállalással csak abban az esetben válik az átvállaló kötelezetté, ha a vonatkozó jogszabályban meghatározott záradék pontosan kerül a számlán feltüntetésre. A hiányos adattartalmú vagy nem a jogszabály szerinti szövegezésű záradék szerepeltetése esetén az átvállalás semmisnek minősül, és a termékdíj-fizetéssel kapcsolatos kötelezettségek teljesítésére az eredeti kötelezett a köteles.
A hasznosítást koordináló szervezet kivételével az átvállaló (számlán és szerződésben átvállaló is) az eredeti kötelezett helyébe lép, így a bevallási kötelezettséget is az átvállaló teljesíti (B01, B02, ÁTV stb. lapok). A hasznosítást koordináló szervezettel kötött átvállalás esetében az eredeti kötelezettet terheli a termékdíj-fizetési kötelezettséggel kapcsolatos bevallási kötelezettség teljesítése. Hasznosítást koordináló szervezetek az általuk átvállalt mennyiségekről negyedévente a KT09-HKS részletező lapon vallanak be.
Termékdíjfizetéssel kapcsolatos szabályok
Ha, a bevallásban a termékdíj összege a havi ezer forintot nem éri el, azt nem kell megfizetni.
A kerekítés során az ezer forint alatti összeget (999 Ft-ig) nem kell figyelembe venni, a kötelezettséget nulla forintban kell a bevallásban feltüntetni. A kerekítést az ezer forintot meghaladó összeg esetében 499 Ft-ig lefelé, 500 Ft felett felfelé kell elvégezni. A fizetendő termékdíj összegének megállapítását nem termékkörönként külön-külön kell megállapítani, hanem a bevallással érintett időszak során valamennyi termékkategóriában keletkező havi fizetési kötelezettséget kell összesíteni. A negyedéves bevallásra kötelezettek esetében is havi szinten kell vizsgálni a termékdíj-fizetési kötelezettség keletkezését. A három hónap termékdíj-fizetési kötelezettségeit havonként kell összesíteni és amennyiben egy hónap során a termékdíj-fizetési kötelezettség nem éri el az ezer forintot akkor azt a hónapot nem kell figyelembe venni a keletkező fizetési kötelezettség megállapításánál. Azokban a hónapokban amikor az ezer forintot eléri a termékdíj összege be kell számítani azt az összesítésbe, természetesen alkalmazva a megfelelő kerekítési szabályokat.
„Nullás” bevallás
Akiknek egy hónap tekintetében adott termékkategóriára vonatkozóan nem keletkezett termékdíj-fizetési kötelezettsége – mivel adott termékkör tekintetében a vártaktól eltérően nem volt saját célú felhasználása, forgalomba hozatala, illetve beszerzése, így nem keletkezett fizetési kötelezettsége, és a KT09-BJ1 lapon az adott termékkör tekintetében nem jelentkezett ki, úgy technikai KT-kód alkalmazásával kell „nullás” bevallási kötelezettségének eleget tennie. A technikai KT-kód kizárólag 0 kg, 0 db mennyiségekkel együtt szerepeltethető, a kötelezettség 0 Ft. Technikai KT-kód alkalmazásakor adott bevallási lapon kizárólag a termékdíjköteles termékkörönként 1-1 sort kell kitölteni az ÖSSZESEN sorok mellett. A technikai KT-kód mellett adott bevallási lapon, azonos termékkörre utaló más KT-kód nem szerepelhet.
A technikai KT-kódok az alábbiak:
-
gumiabroncs: 211 90 99
-
csomagolás: 400 90 99;
-
kereskedelmi csomagolás: KCS 90 99;
-
hűtőközeg: 809 90 99;
-
akkumulátor: 500 90 99;
-
egyéb kőolajtermék: 601 90 99;
-
információhordozó papírok közül a reklámhordozó papír: 900 90 99;
-
elektromos és elektronikai berendezés: 100 90 99.
A nyomtatványcsomag felépítése és kitöltése
A kitöltési útmutatóban részletesen megtalálható a mezőszintű kitöltési szabály, itt a fontosabb és általában a kitöltők figyelmét elkerülő fontos szabályokra mutatunk rá!
A KT09 havi és negyedéves bevallás nyomtatványcsomag az alábbiakban részletezett lapokból áll:
- Főlap,
- bevallás részletező lapok, valamint
- kérelem lapok.
KT09 Főlap
A 2009. évi környezetvédelmi termékdíj havi és negyedéves bevallásban a Főlapon a kötelezett és a képviselő általános adatainak megadását kell elvégezni, amely az egész bevallás tekintetében általános érvényűvé válik.

Bevallás lapok
-
KT09-ÖSSZ Összesítő lap nettó kötelezettségről, valamint termékdíjköteles termékek mennyiségéről
-
KT09-B01 Tömegalapú (Gumiabroncs, Csomagolás, Hűtőközeg, Akkumulátor, Egyéb kőolajtermék, Reklámhordozó papír, Elektromos és elektronikai termék) környezetvédelmi termékdíj-bevallás
-
KT09-B02 Kereskedelmi csomagolás környezetvédelmi termékdíj-bevallás (db-alapú)
-
KT09-HAS Bevallás a mentességhez kötődő hulladékkezelési tevékenységről
-
KT09-ÁTV Bevallás a termékdíj-fizetési kötelezettség átvállalásáról
-
KT09-UHA Bevallás az újrahasználható csomagolások mennyiségéről
-
KT09-UHB Levonás részletező lap, valamint műanyag (reklám-bevásárló) táska mentességéhez kapcsolódó bevallás
-
KT09-HKS Hasznosítást koordináló szervezetek bevallása az átvállalt mennyiségekről
-
KT09-ÖNP Önellenőrzési lap
-
KT09-VIS Visszaigénylés/levonás lap
Kérelem lapok
-
KT09-KE1 Átvezetési és kiutalási kérelem
-
KT09-KNY Nyilatkozat a fennálló köztartozásokról
-
KT09-TNY Nyilatkozat csekély összegű támogatásról
KT09-Főlap
Minden esetben meg kell adni a bevallás gyakoriságát ahhoz, hogy az egyes bevallás részletező lapok megnyithatók és kitölthetőek legyenek. Az önellenőrzés összesítésére kialakított lapot csak abban az esetben lehet megnyitni és kitölteni, ha az önellenőrzési lap darabszámára vonatkozó mező előtti ÖNP jelölésű kocka kitöltése szükséges.
A levelezési címre vonatkozó adatokat, akkor kell feltüntetni, ha az eltér a kötelezett székhelyétől. Amennyiben van magyarországi képviselő is, úgy a levelezési címben a BJ4-es lapon bejelentett képviselő levelezési címét kell megadni. A Főlap Képviselő mezőjében kell megadni a képviselő nevét, GLN- és VPID számát, továbbá adószámát. Képviselő első ízben történő bejelentése a KT09-BEJKE (bejelentés/kérelem) nyomtatványcsomag megfelelő (KT09-BEJKE-BJ4) lapját kötelező kitölteni és papír alapon benyújtani. A képviselő kizárólag akkor járhat el, ha a szabályszerű bejelentése már megtörtént.
Az egyes bevallás lapokat akkor lehet megnyitni és kitölteni, ha a Főlapon a bevallás gyakoriságára vonatkozó kocka kitöltésre került.
Bevallás-részletező lapokkal kapcsolatos általános szabályok
Amennyiben adott időszakban van termékdíj-bevallási kötelezettség, úgy a KT09-B01-B02-es lapokon a 0 értéket abban az esetben is fel kell tüntetni a megfelelő termékdíjköteles termékhez tartozó lapon, a KT-kód sorában (B01-en a g és k, B02 lapon a j és n oszlopban), amennyiben a nettósítást figyelembe véve a termékdíjat nem kell megfizetni. Ez abban az esetben fordulhat elő, ha a tárgyidőszakban keletkezett termékdíj-fizetési kötelezettség megegyezik a tárgyidőszakban levonható, vagy visszaigényelhető termékdíj összegével, illetve a termékdíj-fizetési kötelezettség ezer forintra kerekített értéke 0. Továbbá amennyiben a kötelezett 20-as és 25-ös pénzügyi státusz kódú KTkóddal jelzett teljes mentességben részesül, illetve az 52, 53, 54, 55, 56-os pénzügyi státusz kódú KT-kóddal jelzett esetekben, mikor a kötelezettségét a jogszabályban meghatározott esetekben nem kell megfizetni.
A részletező lapok megfelelő oszlopaiban határozza meg a bevallás benyújtására kötelezett az adott bevallási időszakban keletkezett termékdíj-fizetési kötelezettségét. Az 1., 2., 3. hónap oszlopokba az adott KT-kódhoz tartozó termékdíjköteles termék azon összes mennyisége írandó, amelyre vonatkozóan a bevallás benyújtására kötelezettnek az adott bevallási időszakban termékdíj-bevallási kötelezettsége keletkezik. A mennyiséget egységenként (kg, db) kell megadni.
Az „Áthozat” oszlopot jelenleg nem kell kitölteni, mivel az újrahasználható termékdíjköteles termékekre vonatkozó bevallást évente egyszer kell benyújtani. A díjtétel oszlopba a megadott KT-kódhoz tartozó termékdíjtétel kerül automatikusan beírásra.
A Kötelezettség oszlopba a mennyiség és összegzett díjtétel oszlop mentesség és kedvezmény figyelembevételével számított szorzatának az adott bevallási időszakban keletkezett termékdíj-fizetési kötelezettség összege kerül, melyet forintra kerekítve – a kerekítés általános szabályai szerint – automatikusan tölti ki a nyomtatvány.
A Kt. 5/E. §-a szerint levonható, illetve visszaigényelhető termékdíj termék mennyisége, díjtétel a VIS lap megfelelő oszlopaiban a bevallás benyújtására kötelezett a levonható, illetve visszaigényelhető termékdíj összegét határozza meg. A mennyiség és a díjtétel megadását követően az összeg informatikai úton számításra és kitöltésre kerül. A Kt. 5/C. § (2) bekezdése szerint az a belföldi vevő, aki az exportált vagy Közösségen belül értékesített termékdíjköteles termék után a Kt. szerinti kötelezett által befizetett termékdíjat az adóhatóságtól vissza kívánja igényelni, szintén a VIS lap megfelelő oszlopaiban határozza meg a termékdíjköteles termék mennyisége után befizetett, visszaigényelhető termékdíj összegét.
Levonás- vagy visszaigénylés, illetve a nettósítás érvényesítéséhez a VIS lapot kell kitölteni. A VIS lapon a levonható, illetve visszaigényelhető termékdíj-díjtételre vonatkozó oszlopban visszaigénylés esetében a megfizetett, levonás esetében a bevallási időszakban hatályos (mentesség, vagy kedvezmény igénybevételével megállapított) termékdíj-tételt kell feltüntetni. A visszaigényelhető levonható összeg oszlopba a termék mennyisége és a termékdíjtétel szorzata kerül forintban.
A KT09-B01-B02 lapok Termékdíj-fizetési kötelezettség oszlopába az adott bevallási időszakra vonatkozó termékdíj-fizetési kötelezettség nettó összege kerül a tétel és ÖSSZESEN sorok esetében forintban.
A KT-kód 4–5. számjegye 51 vagy 61 esetében a teljes KT-kód mellett a visszaigényelhető termékdíj mértékének és összegének szerepeltetése kötelező. Kt. 5/C. § (2) bekezdése szerint „A visszaigénylés feltétele a termék beszerzéséről kiállított számla, amely tartalmazza: a termék első belföldi forgalomba hozatalakor a kötelezett által kibocsátott számla számát, a kötelezett nevét, címét, adószámát és a kötelezett által kiállított számlán vagy annak mellékletében feltüntetett termékdíj mértékét és összegét.” Tehát a fenti személyi körbe tartozó adózók az exportált/Közösségen belül értékesített termékdíjköteles termék KT-kódját (annak első 3 számjegyét), megnevezését nem ismeri, és azok a termék beszerzéséről kiállított számla adatai alapján nem megállapíthatóak, akkor adózónak a Kt. és a Ktr. alapján kell azt megállapítania.
A termékdíj visszaigénylésére, - a használt vagy hulladékká vált kenőolaj hasznosításával kapcsolatos visszaigénylés kivételével - a Korm. rend 8. § (1) bekezdése szerint a visszaigénylésre való jogosultság keletkezése időpontjának megfelelő bevallási időszak bevallásának benyújtásáig, a Korm. rend. 8. § (4) bekezdésben meghatározott szervhez benyújtott bevallásban kerülhet sor.
KT09-ÖSSZ lap
A negyedéves bevallók számára a lap benyújtása minden esetben kötelező a megfelelő bevallás-részletező lap(ok) mellett.
A havi bevallók számára a lap benyújtása nem kötelező a megfelelő bevallás részletező lap(ok) mellett.
A lapon a tárgyidőszakban összesen keletkezett termékdíjköteles termékekre vonatkozóan a mennyiségi (kg, db) adatokat, illetve az összesen keletkezett termékdíj-fizetési kötelezettséget (Ft) termékkörönkénti bontásban kell megadni.
A Mindösszesen sorban a kerekítés korábban részletezett szabályai szerint ezer forintban (eFt) kell megadni a keletkezett kötelezettséget. Ezt az ezer forintra (eFt) kerekített összeget kell megfizetni a VPOP környezetvédelmi termékdíj adóbevételi számlára. Visszaigénylés esetében erről az összegről kell rendelkezni a KE1, KNY lapokon. Az Önellenőrzésre vonatkozó adatmezőkbe a „Befizetendő” és „Visszautalandó”, valamint az „Önellenőrzési pótlék mindösszesen” rovatokba automatikusan kerülnek át az adatok az önellenőrzési lapról.
Önellenőrzés, illetve ismételt önellenőrzés esetében a fizetendő önellenőrzési pótlékot a VPOP környezetvédelmi termékdíj bírság, kamat és pótlék bevételi számlára kell megfizetni.
KT09-B01 lap
A KT09-B01 lapot a Gumiabroncs, Csomagolás, Hűtőközegek, Akkumulátor, Egyéb kőolajtermék, Reklámhordozó papír, Elektromos és elektronikai termékek termékdíj-fizetési kötelezett, valamint termékdíj visszaigénylő tölti ki.
A csomagolás esetében a B01 lapon kizárólag a tömegalapú csomagolás feltüntetésére kerülhet sor. Az Újrahasználható csomagolásról évente egyszer kell bevallást benyújtani.
KT09-B02 lap
A nyomtatványt a kereskedelmi csomagolás után a termékdíj-fizetésre kötelezett, valamint a termékdíj visszaigénylő tölti ki.
Az újrahasználható kereskedelmi csomagolásra vonatkozó bevallást évente egyszer kell benyújtani.
A kereskedelmi csomagolás esetében a B02 lapon kizárólag a darabalapú kereskedelmi csomagolás feltüntetésére kerülhet sor.
Kereskedelmi csomagolás „E1” és „E2” díjtételének oszlopaiban a díjtételek egy tizedes jegyig, a jogszabályban meghatározott pontosságig kerülnek feltüntetésre. A kereskedelmi csomagolás termékdíjának levonása, visszaigénylése esetén a KT09-VIS lapon E1 díjtétel esetében a db-és kg-adatok, míg E2 díjtétel esetében a db-adatok megadása kötelező.
A kötelezett díjtétele „H”+„E1” + „E2”! A bevallási lapon a „H” és „E1” díjtételfizetésről egy sorban lehet adatot szolgáltatni, az „E2” díjtételfizetésről külön sort kell kiölteni. A Kt. 5/E. §-a szerinti levonást az „E1” és „E2” díjtétel tekintetében külön sorban, a VIS lapon kell szerepeltetni, és az UHB lapon kell részletezni. Negyedéves bevallónak az Összesítő lap kitöltése is kötelező.
A Kt. 2. § (1) d) pontja szerinti első továbbforgalmazó vevőnek is keletkezik díjfizetési kötelezettsége, ami a kereskedelmi csomagolás beszerzésére vonatkozó „E2” díjtétel. Egy KT-kódhoz több („H”+„E1”), illetve „E2” díjtétel tartozhat, melyek közül az „E2” díjtételt minden esetben külön sorban kell szerepeltetni! A műanyag bevásárló-reklám táska esetében a fizetendő termékdíj „H”+„E1”+„E2”!
K T09-ÁTV lap
A nyomtatványt 2009. évben a KvVM által 2008. december 31.-ig ellenjegyzett és érvényes, illetve 2009. január 1. után a vámhatóság által nyilvántartásba vett átvállalási szerződéssel rendelkező (a hasznosítást koordináló szervezetek kivételével) átvállaló, valamint a jogszabály alapján termékdíj-fizetési kötelezettséget számlán átvállaló tölti ki. Az ÁTV lapon az átvállalt mennyiségre vonatkozó adatokat KT-kód szerint a termékdíjköteles termék megnevezésével kell megadni. A Megnevezés (c) oszlopban a termékdíjköteles termék KT-kódjához tartozó, a termékre jellemző rövid megnevezést kell megadni.
K09-ÖNP lap
Önellenőrzés esetén a KT09-ÖNP lapot – a hasznosítást koordináló szervezetek kivételével – kötelező kitölteni. Amennyiben a Főlapon a bevallás mezőben az ÖNP jelölőnégyzet nem kerül kitöltésre, úgy az Önellenőrzési lap inaktív. A jelölőnégyzet kitöltését követően az lap kitölthetővé válik. Ezen a nyomtatványon csak a 2009. évi bevallások önellenőrizhetők. A korábbi időszakra vonatkozó önellenőrzést a KT08-ÖNELL és a 2003–2007. évre kiadott önellenőrzési nyomtatványon kell benyújtani minden esetben papír alapon.
A KT09-ÖNP lap „A” blokk b) mezőjének az adattartalmát a nyomtatvány előrenyomtatva tartalmazza. A Bevallott/befizetett termékdíj c) mezőbe az önellenőrzéssel módosított (eredeti) bevallásban szereplő fizetési kötelezettséget kell termékkörönként feltüntetni. A Helyes számított termékdíj d) mezőbe az önellenőrzéssel megállapított teljes, helyes – jelen bevallásban szereplő – összeget kell feltüntetni. Az önellenőrzéssel érintett bevallás KT09-ÖNP lapjának c) és d) mezőjébe azon bevallás lapok termékkörönkénti végösszegét is át kell vezetni, melyek az önellenőrzés során nem változtak. A c) és a d) mező kitöltésénél az összegeket Ft-ban kell feltüntetni. A 9. sorban a c) és a d) mezőben feltüntetett fizetési kötelezettségeket a nyomtatvány kitöltő program automatikusan összegzi. Az így kapott adatok különbözetét a 11. sorban ezer forintra a bevallásban is használatos kerekítés szabályai szerint (499 forintig lefelé, 500 forinttól felfelé kell kerekíteni, az ezer Ft-ot el nem érő összeget nem kell megfizetni) automatikusan bejegyzi. A c) mezőben pótlólagos befizetést eredményező különbözetet, míg a d) mezőben a többletként befizetett, azaz a visszautalandó összeget kell feltüntetni.
A Nyilvántartásba vételi idő mezőbe a kötelezett saját nyilvántartásba vételének dátumát kell megadni, arab számmal.
A 12. sorban az önellenőrzési pótlék összege ezer forintra kerekítve kerül megadásra Az önellenőrzési pótlékkal kapcsolatos előírásokat az Art. 168–169. §-ai tartalmazzák. A kötelezett javára mutatkozó helyesbítés esetén önellenőrzési pótlékot sem felszámítani, sem megfizetni nem kell az Art. 51. § (2) bekezdése alapján. A kötelezett terhére mutatkozó helyesbítés esetén az önellenőrzési pótlék alapja a bevallott és az önellenőrzéssel feltárt helyesbített fizetési kötelezettség összegének különbözete. Az önellenőrzési pótlékot az eredeti bevallás benyújtására előírt határidőt követő első naptól a tévedés kötelezett által történő feltárásáig (saját nyilvántartásba történő feljegyzés időpontjáig) terjedő időszakra kell kiszámítani.
Az önellenőrzési pótlék mértéke a késedelmi pótlék 50 százaléka, ugyanazon bevallás ismételt önellenőrzése esetén a késedelmi pótlék 75 százaléka. Az önellenőrzéssel érintett időszakot a jegybanki alapkamat változásainak megfelelő időtartamokra kell bontani és az önellenőrzési pótlékot ennek figyelembevételével kell megállapítani. A megállapított önellenőrzési pótlék annak bevallásával egyidejűleg esedékes. Az önellenőrzési pótlék számításához javasolt az APEH honlapján, illetve a magyarorszag.hu honlapról elérhető pótlék-kalkulátor alkalmazása.
Az önellenőrzési pótlékot minden esetben a termékdíj összegétől elkülönítve a
2009.12.31-ig a 10032000-01037447-00000000 VPOP környezetvédelmi termékdíj bírság, kamat és pótlék bevételi számlaszámra,
2010.01.01-től a 10032000-01017337 VPOP bírság, kamat és késedelmi pótlék bevételi (időközben módosult) számlára
kell megfizetni.
KT09-VIS lap
A KT09-VIS lapot a visszaigénylést, vagy levonást, illetve a nettósítást alkalmazók nyújtják be a levonások, visszaigénylések, valamint a nettósítások havi bontású részletes bevallás benyújtásának érdekében. A termékdíj visszaigénylésére –a használt vagy hulladékká vált kenőolaj hasznosításával kapcsolatos visszaigénylés kivételével a visszaigénylésre való jogosultság keletkezésének időpontja szerinti bevallási időszak bevallásának benyújtásáig van lehetőség. Az ezt követő időszakban visszaigényléssel nem lehet élni.
Visszaigénylés esetén az f) oszlopba a visszaigényelendő ténylegesen befizetett termékdíjra vonatkozó díjtételt kell megadni A díjtétel megadásakor figyelembe kell venni például hogy ha környezetbarát termék után történik a visszaigénylés, akkor a jogszabályban adott termékre vonatkozó díjtétel 75százalékával számolt összeg igényelhető vissza. A ténylegesen visszafizetést tartalmazó KT09-VIS-lap mellé a visszautalandó összegről történő rendelkezés végett a KE1 („Átvezetési és Kiutalás kérelem lap”) és KNY („Nyilatkozat köztartozásról”) lapokat is mellékelni kell. Levonás, illetve nettósítás esetén az f) oszlopba az adott termékdíjköteles termékre vonatkozó díjtételt kell megadni.
A kérelem-lapokról általánosan
A kérelem nyomtatványlapokat elektronikusan támogatott formában kell kitölteni. A visszaigényléshez kapcsolódó kérelmeket kizárólag elektronikusan lehet benyújtani. A csekély összegű támogatásról szóló nyilatkozatot elektronikusan, vagy kinyomtatva kell (személyesen, vagy postai úton) eljuttatni az illetékes vámhatósági szervhez.
Az egyes kérelem lapokat akkor lehet megnyitni és kitölteni, ha a Főlapon a kérelemre vonatkozó rovat kitöltésre került.
[1] Az éves bevallásra rendszeresített nyomtatványcsomag nem jelenet még meg a könyv lezárásának időpontjáig.
|
|