Ha már rendelkezünk a központi Ügyfélkapuhoz véglegesített felhasználói azonosítóval, akkor a vámhatósággal is tudatnunk kell, hogy a továbbiakban elektronikusan is szeretnénk ügyeket intézni. Az előző mondatban az „is” fontos szó, mert ha jogszabály nem határozza meg kötelezően az elektronikus ügyintézést, akkor az elektronikus bevallásra bejelentkező ügyfélnek is lehetősége van a korábbi papíralapú ügyintézést alkalmazni, ez azonban fordítva nem igaz. Aki, nem jelentkezett be az elektronikus ügyintézéshez a vámhatósághoz, annak nincs lehetősége elektronikus bevallás sikeres benyújtására.
Kérjük, hogy vegyék figyelembe azt a tényt, mi szerint 2010-től kizárólag elektronikusan lehet bevallást benyújtani, ezért időben regisztráljanak az Ügyfélkapun és a vámhatóságnál is! A vámhatósági regisztráció attól az időponttól él, amikor az ügyfelet a vámhatóság az általa megadott e-mail címen vagy postai úton erről értesíti! Az értesítés hiányában nem lehetséges a bevallás elektronikus benyújtása, ilyen esetben az ügyfél a vámhatóságtól az értesítési tárhelyére hibaüzenet kap, amely arról tájékoztatja, hogy nem ismert a beadó személye!
Az elektronikus ügyintézés bejelentésének módja
A vámhatóság honlapjáról (http://vam.gov.hu) letölthetőek a szükséges „Rxx” nyomtatványok, melyek az ABEV nyomtatványkitöltő programhoz telepítve használhatók az elektronikus bevallás bejelentéséhez, módosításához. A megfelelő nyomtatvány kitöltésével és postai úton történő eljuttatásával a hatóság értesítése után már lehetőségünk van az elektronikus bevallás benyújtására.
Az ABeV programmal előállított bevallások és adatszolgáltatások Ügyfélkapun keresztüli feltöltésének feltétele elsődlegesen (amennyiben az ügyfél még nem regisztrált) az Ügyfélkapuregisztráció. Az okmányirodák által az Ügyfélkapura regisztrált ügyfelek részéről szükséges továbbá a vám- és pénzügyőrség által előzetesen elektronikus formában kialakított regisztrációs űrlap kitöltése, amely az illetékes regionális ellenőrzési központ részére postai úton, illetve személyesen továbbítható. Az Ügyfélkapu és vámhatósági regisztráció a későbbi bevallások és adatszolgáltatások küldéséhez kapcsolódó viszontazonosítás megvalósítása érdekében követelmény. Az elektronikus termékdíj bevallás és adatszolgáltatás feldolgozási folyamataira vonatkozó egységes gyakorlat kialakítása érdekében, megfogalmazásra került az elektronikus bevallások és adatszolgáltatások benyújtását megelőző vámhatósági regisztrációs eljárás.
Vámhatósági regisztráció [1]
Az az eljárás, amelynek során az ügyfél részére az elektronikus termékdíj bevallások és adatszolgáltatások benyújtását – a Miniszterelnöki Hivatal Elektronikuskormányzat-központja által működtetett Központi Elektronikus Szolgáltató Rendszer (továbbiakban: KR) igénybevételével – lehetővé tevő vámhatósági hozzáférési jogosultság kiadása megtörténik. Ennek érdekében az ügyfél által meghatalmazott, illetve saját nevében eljáró bejelentő (természetes személy, aki az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény szerint képviseleti joggal kerül meghatalmazásra) az illetékes regionális ellenőrzési központ által az Elektronikus Ügyfél Címtárban (a továbbiakban: EÜC) kerül regisztrálásra. A vámhatósági regisztráció elvégzésére illetékes vámszerv az adóalany lakóhelye/székhelye szerinti illetékes regionális ellenőrzési központ. Az ügyfél (adóalany) elektronikus termékdíj bevallásra és adatszolgáltatásra vonatkozó benyújtási kötelezettsége akkor tekinthető teljesítettnek, ha részére a KR a feltöltött bevallás elfogadására vonatkozó értesítést ad.
Bejelentő
Az ügyfél (adóalany) felhatalmazása alapján, elektronikus termékdíj bevallásra és adatszolgáltatásra szóló képviseleti jogosultsággal rendelkező, illetve saját jogán eljáró, bevallást vagy más elektronikus üzenetet benyújtó természetes személy, aki a bevallási és adatszolgáltatási kötelezettségének elektronikus formában tesz eleget. A bejelentő rendelkezik az APEH által kiállított magyar adóigazolvánnyal, Okmányiroda által létrehozott Ügyfélkapuval és az ügyfél (adóalany) általi megbízás alapján az EÜC-ben az R01 számú adatlap (Bejelentés és Regisztráció Adatlap az elektronikus adóbevallás és adatszolgáltatáshoz) felhasználásával regisztrálásra került. A bejelentő az EÜC-ben regisztrált ügyfelek nevében, csak meghatározott üzeneteket küldhet be. Egy bejelentő több ügyfél nevében is eljárhat, illetve egy ügyfél több bejelentőnek is adhat meghatalmazást üzenetek kezelésére. Ugyanazon bejelentő az EÜC-ben kizárólag egyszer szerepelhet. Amennyiben egy bejelentő több adóalany nevében kíván eljárni, kizárólag egy Ügyfélkapu regisztrációra van szüksége,
mellyel valamennyi adózó nevében kérheti a vámhatósági regisztrációt. Ebben az esetben az R01-es nyomtatvány A-B lapjából egy, míg a C) pótlapból annyi darabot kell kitölteni (és az adott adózóval aláíratni), ahány adózó nevében a bejelentő a vámhatóság felé el kíván járni.
.Az ügyfél (adóalany) által kijelölt azon személy(ek), aki(k) a vámhatóság felé teljesítendő bevallás és adatszolgáltatás esetén – amennyiben a képviseleti jogosultság bejelentésekor az elektronikus űrlap együttes aláírási (jóváhagyási) joga került kikötésre – a bejelentő által elektronikusan benyújtott bevallás(ok) és adatszolgáltatás(ok) jóváhagyására jogosult(ak). Az együttes jóváhagyó személy rendelkezik az APEH által kiállított magyar adóigazolvánnyal, Okmányiroda által létrehozott Ügyfélkapuval és az ügyfél (adóalany) általi megbízás alapján az EÜC-ben az R03 számú adatlap (Bejelentés és Regisztráció Adatlap az elektronikus adóbevalláshoz és adatszolgáltatáshoz fűződő együttes jóváhagyási jog kiadásáról) felhasználásával regisztrálásra került. Egy ügyfél több jóváhagyó személyt is megjelölhet a bevallás/adatszolgáltatás együttes jóváhagyására vonatkozóan, melyek mindegyikéről külön R03 számú adatlapot tölt ki.
......
Vámhatósági regisztrációs eljárás
Az ABEV nyomtatványkitöltő program használatával történő elektronikus termékdíj bevallás és adatszolgáltatás benyújtása, a Vám- és Pénzügyőrség felé bevallásra/adatszolgáltatásra kötelezett, vagy visszaigénylésre jogosult adóalanyt, valamint az általa képviseleti joggal felruházott bejelentőt és együttes jóváhagyásra jogosultat alanyi jogon illeti meg. A vám- és pénzügyőrség valamennyi vele kapcsolatba kerülő, az elektronikus termékdíj bevallás és adatszolgáltatás benyújtására jogosult bejelentőt, és együttes jóváhagyásra jogosultat az EÜC-ben tartja nyilván.
Az adóalanynak a vám- és pénzügyőrség nyilvántartásában szereplő ügyfélnek kell lennie, azaz VPID számmal kell rendelkeznie.
Az ügyfélnek/bejelentőnek a vámhatósági regisztrációhoz a kérelemben szereplő adatok alátámasztására be kell mutatni az azonosításához szükséges alábbi dokumentumokat.
Képviseleti joggal rendelkező meghatalmazott esetén:
· APEH által kiállított adóigazolvány másolatát (az adóazonosító szám ellenőrzéséhez),
· az előzetesen ABEV programmal kitöltött és kinyomtatott R01 számú nyomtatványt,
· a törvényes képviseletet igazoló okiratot,
· gazdasági társaság esetén az aláírási címpéldány másolatát.
Együttes aláíró (jóváhagyó) kikötése esetén:
· APEH által kiállított adóigazolvány másolatát (az adóazonosító szám ellenőrzéséhez),
· az előzetesen ABEV programmal kitöltött és kinyomtatott R03 számú nyomtatványt,
· a törvényes képviseletet igazoló okiratot,
· gazdasági társaság esetén az aláírási címpéldány másolatát.
Saját jogán bejelentő esetén:
· APEH által kiállított adóigazolvány másolatát (az adóazonosító szám ellenőrzéséhez),
· Az előzetesen ABEV programmal kitöltött és kinyomtatott R01 számú nyomtatványt.
Az Ügyfélkapu viszontazonosítás sikeressége érdekében különös figyelmet kell fordítani arra, hogy a bejelentőnek és a jóváhagyó(k)nak a személyes azonosító adatai és e-mail címe az okmányirodai regisztráció során megadott adatokkal teljes mértékben egyezően kerüljenek a vámhatósági regisztrációs adatlapokon feltüntetésre.
A vámhatósági regisztráció folyamata
A bejelentő a vám- és pénzügyőrség internetes oldalain megadottak szerint letölti és telepíti az ABEV nyomtatványkitöltő alkalmazást, valamint az R01 számú (és együttes aláírási jog esetén az R03 számú) elektronikus regisztrációs nyomtatvány(oka)t. A kitöltési útmutató alapján a bejelentő kitölti az R01 számú (és együttes aláírási jog esetén az R03 számú) nyomtatvány(oka)t, majd az ABEV-alkalmazás segítségével ellenőrzött, hibátlan adatlapo(ka)t kinyomtatja. A bejelentő a kitöltött, eredeti aláírásokkal ellátott nyomtatvány(oka)t mellékleteivel együtt postai úton beküldi vagy személyesen benyújtja a vámhatósági regisztrációt végző illetékes vámszervhez. A beérkezett kérelem alapján a vámszerv a bejelentőt és jóváhagyó(ka)t regisztrálja az EÜC-ben, melyet követően a vámhatósági regisztrációról szóló igazolást – az eredetiben benyújtott mellékletekkel együtt – az adóalany részére postai úton megküldi. A beérkezett kérelem hiányos, illetve hibás kitöltése esetén az adóalanyt hiánypótlásra szólítja fel.
Vámhatósági regisztráció módosítása
A bejelentő (felhasználó) jogosultsági adataiban történt módosításokat (kiterjesztés vagy csökkentés) egy új R01 nyomtatvány kitöltésével kell kezdeményezni, mellyel kapcsolatos eljárás megegyezik a vámhatósági regisztráció során leírtakkal. Módosítás esetében az R01 nyomtatványon utoljára megadott jogok lesznek érvényben. Amennyiben egy korábban bejelölt jogosultság a módosítási kérelemmel kapcsolatos adatlapon nem kerül ismételten jelölésre, akkor az megszűnik.
Vámhatósági regisztráció visszavonása
A meghatalmazó a bejelentőnek adott benyújtási, illetve az együttes aláírásra vonatkozó jóváhagyási jogosultság teljes körű visszavonására az R02 számú (Bejelentés és Regisztrációs Adatlap az elektronikus adóbevalláshoz és adatszolgáltatáshoz fűződő meghatalmazás visszavonásáról), illetve az R04 (Bejelentés és Regisztrációs Adatlap az elektronikus adóbevalláshoz és adatszolgáltatáshoz fűződő jóváhagyási jog visszavonásáról) nyomtatványok használhatók.
[1]Kivonat a Vám- és Pénzügyőrség EÜC regisztrációs tájékoztatójából