I. rész: Terméklehatárolás és fizetési kötelezettség

1. A kereskedelmi csomagolás fogalma

1.1. A termékdíj törvény által adott meghatározás

A termékdíjas szabályozásban 2005. január 1-jétől egy új termékdíjköteles termékcsoport került bevezetésre a csomagolás termékkörén belül. Az ún. „kereskedelmi csomagolások”, körére a csomagolás környezetvédelmi termékdíjával kapcsolatos addigi szabályoktól eltérő, különleges rendelkezések vonatkoznak. A speciális szabályok között említhető például

• a termékdíj-fizetési kötelezettség darab alapon történő meghatározása,
• az új kötelezetti kör megjelenése (a kereskedelmi csomagolás esetében legtöbbször nemcsak az első belföldi forgalomba hozó hanem, annak első továbbforgalmazó vevője is kötelezetté válik), vagy
• az újrahasználat, mint a darab alapú termékdíj alóli mentesség megszerzését ösztönző tevékenység - jogalkotó általi - előnyben részesítése.

Jelen cikk a termékdíj törvényben [1] meghatározott italtermékek kereskedelmi csomagolásaira vonatkozó szabályok átfogó, mégis részletes bemutatását tűzi ki célul. (A kereskedelmi csomagoláson belül elkülönülő műanyag (bevásárló-reklám) táskák termékcsoportjára vonatkozó sajátos szabályokról már korábban „Műanyag (bevásárló-reklám) táska I-II. rész” című cikkeinkben olvashattak.)

 A 2008. december 31-ig hatályos termékdíj törvény 20. § zs) pontjában a kereskedelmi csomagolást így határozta meg:

 „alkoholtermék, sör, bor, köztes alkoholtermék, üdítőital, szörp, ásványvíz, kristályvíz, szikvíz, valamint az ivóvíz - a csomagolásról és a csomagolási hulladék kezelésének részletes szabályairól szóló 94/2002. (V. 5.) Korm. rendelet 2. § (2) bekezdésének a) pontja szerinti - csomagolása, továbbá a műanyag (bevásárló-reklám) táskák.”

A fenti meghatározáson túlmenően a termékdíj törvény és végrehajtási rendeletei nem adtak iránymutatást, támpontot az egyes italtermékek besorolását illetően (nem volt például egyértelmű, hogy mi tartozik az üdítőital, a szörp vagy a kristályvíz kategóriájába), illetve az italtermékek felsorolása sem bizonyult teljeskörűnek (nem tartalmazta a definíció például a pezsgőt, a forrásvizet vagy a gyümölcsleveket, amely italtermékek csomagolásai után a tömeg alapú termékdíj-tételekkel kellett a termékdíjat meghatározni.)

A 2009. január 1-jétől hatályos termékdíj törvény 20. § zs) pontjában a kereskedelmi csomagolás új definíciót kapott, amelynek részeként az egyes italtermékek lehatárolása a hatályos Kombinált Nómenklatúra [2] segítségével történik meg. A kereskedelmi csomagolások közé az itt felsorolt italtermékek a csomagolásról és a csomagolási hulladék kezelésének részletes szabályairól szóló 94/2002. (V. 5.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Cskr.) szerinti fogyasztói (elsődleges) csomagolása tartozik, ide nem értve a címkét és kupakot.

1.2. A fogyasztói (elsődleges) csomagolás fogalma

Vizsgáljuk meg először a fogyasztói (elsődleges) csomagolás fogalmát elkülönítve azt a gyűjtő (másodlagos) és a szállítási (harmadlagos) csomagolástól.

a) fogyasztói (elsődleges) csomagolás

 A Cskr. szerint a fogyasztói (elsődleges) csomagolás az, amely a forgalmazás helyén a fogyasztónak vagy végfelhasználónak való forgalmazás tekintetében egy forgalmazási (értékesítési) egységet alkot (a rengeteg lehetséges példa közül tipikusan ilyen mondjuk egy 0,5 liter üdítőitalt tartalmazó műanyag palack, egy 2 kg fűmagot tartalmazó műanyag zsák, vagy 1 liter almalevet tartalmazó rétegzett italcsomagolás, és így tovább).

b) gyűjtő- (másodlagos) csomagolás

Egyel magasabb csomagolási szint a gyűjtő- (másodlagos) csomagolás, amely a forgalmazás helyén több forgalmazási egységet foglal össze - függetlenül attól, hogy azok a fogyasztó vagy végfelhasználó részére együttesen vagy külön kerülnek forgalmazásra. A gyűjtőcsomagolásnál fontos az is, hogy a terméktől elkülöníthető anélkül, hogy annak tulajdonságait megváltoztatná (a korábbi példáknál maradva tipikus gyűjtőcsomagolás például egy 16 palack üdítőitalt tartalmazó műanyag rekesz, egy 10 db műanyag zsákba csomagolt fűmagot tartalmazó papír/karton doboz, vagy egy 12 doboz almalevet tartalmazó papír tálca).

c) szállítási (harmadlagos) csomagolás

Végül a harmadik csomagolási szint a szállítási (harmadlagos) csomagolás, amely a fogyasztói vagy gyűjtőcsomagolás kezelését és szállítását, valamint a fizikai kezelésnél és szállításnál történő károsodás elkerülését elősegítő csomagolás (tipikus példa a raklap vagy az egy raklapnyi árut összefogó zsugorfólia).

Figyelem! A kereskedelmi csomagolások közé a fentiek közül csak a fogyasztói (elsődleges) csomagolások tartozhatnak – természetesen a tartalmuktól függően. A gyűjtő- és szállítási csomagolásokra a kereskedelmi csomagolások szabályai nem vonatkoznak, azok után minden esetben tömeg alapon kell a termékdíjat meghatározni és megfizetni a termékdíj törvény 2. § (1) a-c) alá tartozó kötelezetteknek. A fogyasztói (elsődleges) csomagolások közül nem soroljuk a kereskedelmi csomagolások közé a fogyasztói csomagolás részét képező, csomagolási segédeszköznek minősülő címkét és kupakot. A címke és a kupak után ugyancsak tömeg alapon, anyagfajtától függően kell a termékdíjat meghatározni és megfizetni a termékdíj törvény 2. § (1) a)-c) alá tartozó kötelezetteknek.

 1.3. Az italtermékek meghatározása, besorolása

Térjünk vissza a kereskedelmi csomagolások termékdíj törvény szerinti definíciójához (20. § zs) pont) és nézzük, hogy mely italtermékek fogyasztói (elsődleges) csomagolása sorolható ebbe a termékkörébe:

a) vermut és friss szőlőből készült más bor növényekkel vagy aromatikus anyagokkal ízesítve (vtsz: 2205);b) más erjesztett ital (pl.: almabor, körtebor, mézbor); erjesztett italok keverékei és erjesztett italok és alkoholmentes italok másutt nem említett keverékei (vtsz: 2206);c) nem denaturált etil-alkohol legalább 80 térfogatszázalék alkoholtartalommal (vtsz: 2207);d) nem denaturált etil-alkohol, kevesebb mint 80 térfogatszázalék alkoholtartalommal; szesz, likőr és más szeszesital (vtsz: 2208);e) malátából készült sör (vtsz: 2203);f) bor friss szőlőből, beleértve a szeszezett bort is; szőlőmust, a 2009 vtsz. alá tartozó kivételével (vtsz: 2204);g) víz (beleértve a természetes vagy mesterséges ásványvizet és a szénsavas vizet is) cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával vagy ízesítve és más alkoholmentes ital, a 2009 vtsz. alá tartozó gyümölcs- és zöldséglevek kivételével (vtsz: 2202);h) gyümölcslé (beleértve a szőlőmustot is) és zöldséglé, nem erjesztve, hozzáadott alkoholtartalom nélkül, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is (vtsz: 2009);i) ízesített vagy színezett cukorszirup (vtsz: 2106 90 30, 2106 90 51, 2106 90 55, 2106 90 59);j) víz, beleértve a természetes vagy mesterséges ásványvizet és a szénsavas vizet is, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadása és ízesítés nélkül, kivéve a jég, a hó és a laboratóriumi vizsgálati vízminta (vtsz: 2201).

A fenti felsorolásból egyértelműen kiderül, hogy 2009. január 1-jétől már a pezsgő (vtsz: 2204 10 11), a forrásvíz (vtsz: 2201 10 90) a gyümölcslevek (vtsz: 2009), a jegeskávé és hasonló italok (vtsz: 2202 90) vagy éppen az energiaital (vtsz: 2202 10) fogyasztói csomagolása is a kereskedelmi csomagolások közé tartozik.

1.3.1 Nem tartoznak a kereskedelmi csomagolás kategóriába

Továbbra is vannak azonban olyan italtermékek, és egyéb folyékony halmazállapotú élelmiszerek, amelyek fogyasztói (elsődleges) csomagolása nem kereskedelmi csomagolás, és amelyek után a termékdíjat tömeg alapon, anyagfajtától függően kell meghatározni és megfizetni a termékdíj törvény 2. § (1) a)-c) alá tartozó kötelezetteknek. Ilyen többek között a tej és tejszín, az étolaj, az ecet, vagy például a különböző mártások és szószok fogyasztói (elsődleges) csomagolása.

Fontos tehát hangsúlyozni (ismételni), hogy minden egyéb olyan termék fogyasztói (elsődleges) csomagolása után, amely a termékdíj-törvény 20. § zs) pontja alatt alá nem sorolható be, tömeg alapú, anyagfajtától függő mértékű termékdíj-fizetési kötelezettség keletkezik.

(A kereskedelmi csomagolások közé tartozik még természetesen a forgalmazás helyén, a forgalmazott termékhez adott 3923 21 és 3923 29 vámtarifaszámú szerinti műanyag zsák és zacskó /ideértve a kúp alakút is/ csomagolás, vagy más néven műanyag (bevásárló-reklám) táska, amellyel külön cikkekben foglalkoztunk.)

1.3.2 Vámtarifaszámok meghatározása (áruosztályozás)

A vámtarifaszámok közötti eligazodásban hasznos segítséget nyújthat az Európai Bizottság honlapjáról megközelíthető ún. „TARIC[3] honlap”: http://ec.europa.eu/taxation_customs/dds/tarhome_hu.htm vagy a Vám- és Pénzügyőrség Nemzeti TARIC Központja által készített „TARIC web publikáció”  http://kkk.vam.gov.hu/eles/1/taricweb/  

A kereskedelmi csomagolás fogalmának körüljárását (ezen belül a fogyasztói csomagolás fogalmának vizsgálatát, valamint az italtermékek besorolását) követően a második fejezetben a kereskedelmi csomagolás után keletkező termékdíj-fizetési kötelezettség meghatározását mutatjuk be.

2. Termékdíj-fizetési kötelezettség a kereskedelmi csomagolás után

2.1. A kötelezettség típusai, díjtételek

A csomagolás anyaga alapján fizetendő tömegalapú termékdíjjal ellentétben a kereskedelmi csomagolás után keletkező termékdíj-fizetési kötelezettség alapja nem a csomagolás tömege, hanem annak darabszáma. Az 1. táblázat a 2009. január 1-jén hatályos termékdíj törvény 2. sz. melléklet 2. pontja alapján összefoglalja, hogy a kereskedelmi csomagolás után keletkező termékdíj-fizetési kötelezettség mely kötelezetteket milyen mértékben, azaz milyen termékdíj-tétellel érint.

1. táblázat: Kereskedelmi csomagolások termékdíj-díjtételei

(Termékdíjköteles termékek környezetvédelmi termékdíj kódjai (KT kód) a 10/1995.(IX.28.) KTM r. 7. sz. mellékletének I. pontja szerint)

Az 1. táblázatból is látható, hogy a termékdíjas szabályozás egy adott kereskedelmi csomagoláshoz két kötelezetti csoportot rendelt hozzá:

2. az első belföldi forgalomba hozót (pontosabban a termékdíj törvény 2. § (1) a-c) pontja alá tartozó kötelezettet),
3. illetve annak első továbbforgalmazó vevőjét (azaz a 2. § (1) d) pontja alá tartozó kötelezettet).

Egy adott kereskedelmi csomagolás után az első belföldi forgalomba hozó fizetési kötelezettsége 2 díjtételből tevődik össze:

• egy hulladékhasznosításra vonatkozó díjtételből (H) és
• az ún. egységes díjtételből (E₁).

Ugyanezen kereskedelmi csomagolás után az első továbbforgalmazó vevőnek (kereskedőnek) is keletkezik díjfizetési kötelezettsége, amely

• a rá vonatkozó ún. egységes díjtétel (E₂) alapján számítandó.

2.2. A kötelezettség meghatározása, képletek

A termékdíj-törvény 2. sz. mellékletének 2.1. pontja alapján a termékdíj-fizetési kötelezettség kiszámításának képlete az első belföldi forgalomba hozó esetében:

T = A * (H+E₁)

ahol

T = fizetendő termékdíj [4]

A = a termékdíjköteles termék összes mennyisége (db)

H = hasznosításra vonatkozó termékdíjtétel (Ft/db)

E₁ = egységes termékdíjtétel (Ft/db)

A H+E₁ termékdíjtételek értékeit az 1. táblázat tartalmazza.

A termékdíj-törvény 2. sz. mellékletének 2.2. pontja alapján a termékdíj-fizetési kötelezettség kiszámításának képlete az első továbbforgalmazó vevő esetében:

T = A * E₂

ahol

T = fizetendő termékdíj [5]

A = a termékdíjköteles termék összes mennyisége (db)

E₂ = egységes termékdíjtétel (Ft/db)

Az E₂ termékdíjtételek értékeit az 1. táblázat tartalmazza.

2.3. A kötelezettség keletkezésének időpontja, esetei (példák)

Mikor keletkezik termékdíj-fizetési kötelezettsége az elosztási lánc előbbiekben bemutatott első és második szereplőjének?

• A belföldi előállítású, valamint a Közösségből behozott kereskedelmi csomagolás után az első belföldi forgalomba hozónak az első belföldi értékesítésekor kiállított számlán feltüntetett teljesítés napján, a saját célú felhasználónak a saját célú felhasználás költségként történő elszámolásának napján keletkezik.
• Harmadik országból behozott (importált) kereskedelmi csomagolás után az importőrnek (a kötelezett ekkor a vámadós, vagy a vámszabad terület üzemeltetője) általában a kereskedelmi csomagolású termék szabad forgalomba bocsátásának alkalmával, a vámalakiságok elvégzésekor keletkezik.
• Az elosztási lánc e tekintetben második szereplője az első továbbforgalmazó vevő, akinek termékdíj-fizetési kötelezettsége az első belföldi forgalomba hozó (a termékdíj-törvény 2. § (1) bekezdés a)-c) pontja szerinti kötelezett) által a részére kiállított számlán feltüntetett teljesítés napján keletkezik.

2.3.1 Saját célú felhasználás

Értelemszerűen, amikor egy belföldi előállítású, Közösségből vagy harmadik országból behozott kereskedelmi csomagolás gyártója vagy behozója nem hozza forgalomba a kereskedelmi csomagolású terméket, hanem azt saját célra használja fel, akkor is keletkezik – H+E₁ díjtételek alapján számítandó – díjfizetési kötelezettsége.

Példák:

1. A gazdálkodó szervezet üdítőitalokat, ásványvizet, gyümölcslevet stb. vásárol Ausztriában, majd ezt magyarországi székhelyére szállítja, – költségként természetesen elszámolja – abból a célból, hogy az italokat a gazdálkodó dolgozói vagy üzleti partnerei fogyaszthassák majd el. Az italtermékek kereskedelmi csomagolásai után a vonatkozó H+E₁ díjtételek alapján számítandó termékdíj-fizetési kötelezettség keletkezik a költségként történő elszámolás napján.[6] Ebben az esetben, mivel nem történik forgalomba hozatal, nem beszélhetünk első továbbforgalmazó vevőről sem és természetesen a saját célú felhasználónak sem keletkezik E₂ díjfizetési kötelezettsége.
2. Érdekesebb a helyzet, amikor az előbb említett gazdálkodó szervezet az üdítőitalokat, ásványvizet, gyümölcslevet egy belföldi gyártótól vásárolja meg. Ekkor ugyanis ő az elosztási lánc második szereplője, ő az első továbbforgalmazó vevő. Ám a kereskedelmi csomagolású termékeket nem hozza további forgalmomba, hiszen ebben az esetben is saját felhasználás céljából történik a beszerzés, az italokat a gazdálkodó dolgozói, üzletfelei fogyasztják majd el. Joggal merül fel a kérdés, hogy a beszerzéskor keletkezik-e E₂ díjtétel alapján számított termékdíj-fizetési kötelezettség? A válasz: nem. A gazdálkodó szervezet ugyanis ebben az esetben nem tekinthető a termékdíj-törvény 2. § (1) bekezdés d) pontja alatt nevesített „első továbbforgalmazó vevőnek”, mivel a kereskedelmi csomagolású termékeket nem forgalmazza tovább, azt saját célra használja fel.
3. Szintén gyakori eset, amikor egy adott gazdálkodó szervezet egy vendéglátó egységet üzemeltet, amely azért vásárolja meg egy belföldi gyártótól a kereskedelmi csomagolású italtermékeket (üdítőitalokat, ásványvizet, gyümölcslevet, sört, bort, alkoholtermékeket stb.) hogy tevékenysége keretében azt a vendéglátó egységbe „látogató” fogyasztóknak tovább értékesítse. A kérdés ebben az esetben úgy merülhet fel, hogy a vendéglátó tevékenységet folytató gazdálkodónak a beszerzéskor keletkezik-e E₂ díjtétel alapján számított termékdíj-fizetési kötelezettsége, ha az italtermékeket eredeti csomagolásukban nem értékesíti tovább, hanem azokat üvegpohárba kiszerelve (kimérve) értékesíti a fogyasztóknak? A válasz ebben az esetben: igen! A vendéglátó egységet üzemeltető gazdálkodó szervezetnek E₂ díjtétel alapján számított termékdíj-fizetési kötelezettsége keletkezik az első belföldi forgalomba hozó „beszerzett” italtermékek kereskedelmi csomagolása után. A kereskedelmi csomagolás tovább forgalmazásának minősül az is, ha az italtermék értékesítése a fogyasztónak kimérve, üvegpohárban történik.
4. Végezetül még egy lehetséges példa az előbbi esethez kapcsolódva: mi a teendő akkor, amikor a vendéglátó egységet üzemeltető gazdálkodó szervezet a kereskedelmi csomagolású italtermékeket az első belföldi forgalomba hozótól szerzi be, azonban a beszerzett italtermékeknek egy kisebb, de nem elhanyagolható része saját felhasználásra kerül (a dolgozók fogyasztják el, a költségként történő elszámolás megtörténik) és ezen mennyiség számviteli oldalról egyértelműen elkülöníthető a fogyasztók felé továbbértékesített italtermékektől? A válasz: a vendéglátó egységet üzemeltető gazdálkodónak csak a fogyasztók felé továbbértékesített kereskedelmi csomagolású italtermékek után keletkezik E₂ díjtétel alapján számított termékdíj-fizetési kötelezettsége.

2.4. Fogyasztónak értékesítő első belföldi forgalomba hozó

Figyelem! Amennyiben az első belföldi forgalomba hozó (tehát a törvény 2. § (1) a)-c) pontja alá tartozó kötelezett) a kereskedelmi csomagolást kiskereskedelmi értékesítés keretében közvetlenül a fogyasztónak értékesíti, úgy az E2 egységes termékdíjtétellel számított termékdíjat is meg kell fizetnie, tehát ebben az esetben az első belföldi forgalomba hozó termékdíj-fizetési kötelezettsége az alábbiak szerint alakul: T = A * (H+E1+E2)

Tipikus példa a fenti esetre a műanyag (bevásárló-reklám) táska, ahol első belföldi forgalomba hozónak minősül az a kötelezett, aki a forgalmazás helyén, a forgalmazott termékhez műanyag táskát ad a fogyasztó (végfelhasználó) részére. A fogyasztónak adott csomagolásként funkcionáló műanyag táskák esetében pedig nem értelmezhető az „első továbbforgalmazó vevő” fogalma.

Másik példaként említhető egy belföldi italtermék gyártó, aki mintaboltjában közvetlenül a fogyasztóknak értékesíti az általa előállított italtermékeket. Szintén gyakori eset, amikor egy hipermarket (vagy akár egy ital-nagykereskedő) az általa forgalmazott bizonyos italtermékeket külföldről (akár EU-n belülről, akár EU-n kívülről) hozza be, majd ezeket közvetlenül a fogyasztónak értékesíti. Az első belföldi forgalomba hozó mindhárom esetben E₂ díjtétellel számított termékdíjat is fizet.

Fontos megemlíteni azt a két esetet, amikor a kereskedelmi csomagolás után nem kell megfizetni az „E₁” termékdíjtételt, illetve amikor „E₂” termékdíjtétel fizetési kötelezettség nem keletkezik.

2.5. Az E₁ és az E₂ díjtétel megfizetésével kapcsolatos (személyhez kötődő) „kedvezmények”

Kt. 12.§ (7) bekezdése

A termékdíj törvény 12. § (7) bekezdése szerint az első belföldi forgalomba hozónak (tehát a törvény 2. § (1) a-c) pontja alá tartozó kötelezettnek) az „E₁” termékdíjtételt nem kell megfizetnie, amennyiben a kötelezettségébe tartozó kereskedelmi csomagolás mennyisége éves szinten – a kapcsolt vállalkozásnak minősülő kötelezettekkel együttesen számítva – nem nagyobb 75 000 darabnál. Fontos megemlíteni, hogy az előbbi mennyiség kiszámításakor az újrahasználható termékdíjköteles csomagolást csak egyszer kell figyelembe venni!

Az első belföldi forgalomba hozónak az „E₁” termékdíjtételt nem kell megfizetnie, de bejelentési és bevallási kötelezettsége van a vámhatóság felé. A bevallásban azonban csak a forgalomba hozott mennyiséget vallja be, tényleges fizetési kötelezettsége nem keletkezik.

Kt. 12.§ (8) bekezdése

A termékdíj törvény 12. § (8) bekezdése alapján az első belföldi forgalomba hozó első továbbforgalmazó, a továbbforgalmazást kizárólag a fogyasztó számára végző vevőjének „E₂” termékdíjtétel fizetési kötelezettsége nem keletkezik, amennyiben az általa forgalmazott kereskedelmi csomagolás mennyisége nem nagyobb 75 000 darabnál és legfeljebb 50 m² alapterületű üzlethelyiséggel rendelkezik.

Mivel ebbe az esetben „E2” termékdíjtétel fizetési kötelezettség nem keletkezik, ezért sem bejelentési, sem bevallási kötelezettsége nincs a kötelezettnek, ellenben nyilatkoznia kell a csekély összegű támogatás igénybevételéről.

Figyelem! Abban az esetben, amikor az első belföldi forgalomba hozó (tehát a törvény 2. § (1) a-c) pontja alá tartozó kötelezett) a kereskedelmi csomagolást kiskereskedelmi értékesítés keretében közvetlenül a fogyasztónak értékesíti, és az E2 termékdíjtétellel számított termékdíjat is meg kell fizetnie, alkalmazhatja a 12. § (8) bekezdésében bemutatott, alapesetben az első továbbforgalmazó vevőre vonatkozó szabályt, amennyiben az itt leírt feltételeknek megfelel, és a mennyiségre, illetve alapterületre vonatkozó határok az ő esetében is helytállóak!!!

2.6 Csekély összeg ún. de minimis támogatásokra vonatkozó szabályok

A fent bemutatott két eset a termékdíj törvény rendelkezései alapján ún. csekély összegű (de minimis) támogatásnak minősül, amely odaítélésének feltétele, hogy a kötelezett a vámhatóságnak nyilatkozik, hogy a támogatás odaítélésének évében, valamint az előző két pénzügyi év során az általa igénybe vett csekély összegű támogatások összege nem haladja meg a 200.000 eurónak megfelelő forintösszeget, továbbá nyilatkozik arról, hogy nem minősül nehéz helyzetben lévő vállalkozásnak.

Nyilatkozat a csekély összegű támogatás igénybe vételéről: Bármely olyan gazdasági tevékenységet végzőnek, akinek a vámhatósággal nincs egyéb eljárási kapcsolata, és így nem rendelkezik VPID és GLN számmal, a főlap egyéb rovatainak kitöltésével lehetősége van a TNY lap kitöltésére. A kitöltött, kinyomtatott és aláírt főlapot és TNY lapot postai úton kell megküldeni az illetékes Regionális Ellenőrzési Központ számára.

A CIKK FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK.  A MÁSODIK RÉSZ AZ ITALTERMÉKEK KERESKEDELMI CSOMAGOLÁSÁVAL KAPCSOLATOS MENTESSÉGI ÉS LEVONÁSI SZABÁLYOKKAL FOGLALKOZIK.

---