Tájékoztatom a tisztelt Olvasót, hogy az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvény módosította a környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvényt (továbbiakban: Ktdt.), mely kihirdetésre került a Magyar Közlöny 140. számában 2011. november 29-én.
A fenti számú módosítás is azt a célt szolgálja – mint az már a Ktdt. korábban kihirdetett változatából is kiderült –, hogy az előző termékdíjas szabályozáshoz viszonyítva minél több egyszerűsítés kerüljön bevezetésre, melynek célja, hogy a vállalkozókat érintő adminisztratív terhek, feladatok csökkenjenek. Természetesen ez utóbbi gondolat a törvény végrehajtási rendeletének kihirdetésével válik majd teljes egésszé.
A Ktdt. további módosításait és eltérő szöveggel történő hatálybaléptetéseit tartalmazza a Magyarország 2012. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CLXVI. törvény (ezen belül a 80. §), mely kihirdetésre került 2011. december 9-én a Magyar Közlöny 148. számában.
A két kihirdetett módosítás ismeretében – a teljesség igénye nélkül – a Ktdt. néhány fontos szabályára szeretném felhívni a figyelmet.
Tárgyi hatály
A Ktdt. hatályai közül először is a tárgyi hatályban történt változást említem meg. 2012-től
- az akkumulátor;
- a csomagolóeszköz és az egyéb csomagolószer;
- az egyéb kőolajtermék;
- az elektromos, elektronikai berendezés;
- a gumiabroncs és
- a reklámhordozó papír
termékkör lesz termékdíjköteles.
A legfontosabb, hogy a csomagolás termékkör helyett 2012-től a csomagolóeszköz és az egyéb csomagolószer (a továbbiakban együtt: csomagolószer) válik termékdíjköteles termékké. Az új termékáram alkalmazásához néhány alapvető fogalmat kell megismerni, úgymint a csomagolóeszköz, a csomagolóanyag, a csomagolási segédanyag és az egyéb csomagolószer kifejezéseket, melyek további részleteit a következő táblázat tartalmazza:
|
csomagolóeszköz |
a termék vagy a kisebb csomagolás befogadására, egységbe fogására kialakított, meghatározott anyagú, szerkezetű – általában ipari, vagy szolgáltató jellegű tevékenység keretében előállított – ideiglenes védőburkolat, továbbá a raklap
|
|
csomagolószer |
|
csomagolóanyag |
a csomagolóeszközök előállítására, illetve az ideiglenes védőburkolat kialakítására közvetlenül alkalmazható szerkezeti anyagok gyűjtőfogalma
|
egyéb csomagolószer |
|
csomagolási segédanyag |
a csomagolás kiegészítő vagy járulékos részeként felhasználható – így különösen záró, rögzítő, párnázó, díszítő – elemek, valamint kellékek, így különösen címke, páralekötő anyag, hordfogantyú, ragasztó gyűjtőfogalma
|
A reklámhordozó papír meghatározásában is változás következik be. 2012-től a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvény által meghatározott sajtótermékeken belül ad.1.: az időszaki lap egyes lapszámai; ad.2.: a röplap és az egyéb szöveges kiadvány, ad.3.: a grafikát, rajzot vagy fotót tartalmazó kiadvány, ad.4.: a térkép. Meg kívánom jegyezni, hogy a tárgyi hatály 2012. évi kiterjesztéseként azon kiadványok is díjkötelesek lesznek, amelyek nem termékdíjköteles kiadvány(ok) külön mellékleteként kerülnek forgalomba. Ezen termékáramba viszont 2012 évtől nem tartoznak azon kiadványok, amelyek a teljes nyomtatott felületre vetítve legalább 50%-ában nem gazdasági reklám terjesztésére szolgálnak, továbbá azok sem, amelyek közhasznú szervezet, állami, önkormányzati szerv által, alapfeladata körében kerülnek kiadásra, mint kiadvány vagy időszaki lap, de a könyv és a tankönyv sem díjköteles.
Ha a termékdíjköteles termék jellegénél fogva, egyidejűleg a csomagolószer és a reklámhordózó papír funkciót is betölthet, akkor a termékdíj-kötelezettséget a csomagolószer szabályai alapján kell teljesíteni.
Az egyes termékáramok meghatározására – kivéve a csomagolószer, mivel erre a végrehajtásra kiadott kormányrendeletben szereplő csomagolószer-katalógus a mérvadó – a 2010. január 1-jén hatályos Kombinált Nomenklatúrát és a Ktdt. 1. mellékletét kell alkalmazni.
[A melléklet felvezető szövege pontosítja az „ex” jelzés alkalmazását, vagyis a jelzés azt mutatja meg, hogy csakis azok a termékdíjköteles termékek, amelyeket a Ktdt. tárgyi hatálya – mint termékáram – megnevez, persze kivéve a megnevezés(ek)ben kivételként szereplő termékeket. Pl.: az ex 8423 vámtarifaszám alá tartozó áruk – mérleg, vizsgáló és ellenőrző mérleg is (az 50 mg vagy ennél nagyobb érzékenységű mérleg kivételével) beleértve a súllyal működtetett számláló vagy ellenőrző mérleget is; súly mindenfajta mérleghez (valamint a 8423 10 alá tartozó termékek kivételével).]
Személyi hatály
A kötelezetti körben történő változások a csomagolószer és a reklámhordozó papírok gyártóit/forgalmazóit érintik. Általános szabály, hogy a termékdíj-kötelezettség az első belföldi forgalomba hozót vagy első saját célú felhasználót érinti, ide értve jövő évtől a reklámhordozó papír forgalomba hozóját is. Ez utóbbi azért lényeges, mivel a nyomdák első vevői helyett a nyomdáknak maguknak kell teljesíteni a termékdíj-kötelezettségeket. Csakis a belföldi előállítású egyéb kőolajtermék esetében marad meg az a szabály, hogy az első belföldi forgalomba hozó első vevőjét, vagy a saját célú felhasználóját érinti a termékdíj-kötelezettség.
A saját célú felhasználáson belül pontosításra került a csomagolás elválasztása a terméktől, azaz a külföldi előállítású és belföldre behozott csomagolás esetében alkalmazandó a „csomagolás esetén a csomagolószer saját célú felhasználásának minősül a csomagolás elválasztása a terméktől” szabály.
A csomagolószer forgalomba hozójának a termékdíj fizetésére vonatkozó kötelezettségét akkor nem kell teljesítenie, ha az első vevője – a következő három eset szerint – nyilatkozatot tesz:
ad.1.: a csomagolószert csomagolás előállítására használja fel és termékdíjátalány fizetésére jogosult mezőgazdasági termelő;
ad.2.: a csomagolószert csomagolás előállítására újrahasználható csomagolóeszközként használja fel, és az újrahasználható csomagolószer az újrahasználható csomagolószerek nyilvántartásában szerepel, valamint a csomagolást végző a csomagolószerre betétdíjat alkalmaz;
ad.3.: az egyéb csomagolószert nem csomagolás előállítására használja fel.
Az újrahasználható csomagolószer után nem keletkezik termékdíj-kötelezettsége a belföldi előállítású csomagolás részeként kibocsátónak, ha a termék az újrahasználható csomagolószer nyilvántartásban szerepel, és a csomagolást végző a csomagolószerre a betétdíj alkalmazásának szabályairól szóló 209/2005.(X.5.) Korm. rendeletben meghatározottak szerint betétdíjat alkalmaz. Míg a külföldről behozott csomagolás esetén akkor nem keletkezik termékdíjkötelezettség a termék részét képező újrahasználható csomagolószer után, ha nyilvántartással, bizonylattal igazolt, hogy az újrahasználható csomagolószert közvetlenül külföldre (a behozatal bevallási időszakán belül) visszaszállították.
Fontos, hogy az a személy, aki az év végéig szerzi be, viszont 2012-től kívánja kibocsátani a csomagolószert (kivéve a külföldről behozott áru csomagolásának részét képező csomagolószert) és/vagy a reklámhordozó papírt, és a 2011. december 31-ig hatályos jogszabályok szerint megfizetett termék- és/vagy hasznosítási díjat, a 2012. évi szabályok szerint megfizetendő termékdíjból az I. negyedévben levonhatja ezeket a díjakat és a különbözetet kell megfizetnie.
Termékdíjjal kapcsolatos kötelezettségek
Lényeges változás, hogy a termékdíj-fizetési kötelezettség fogalompontosításra került, azaz 2012-től a termékdíj-kötelezettség fogalmat kell alkalmazni a termékdíjköteles termékkel, valamint a kötelezettet érintő a vámhatóság felé teljesítendő feladatokra. Ide tartoznak tehát az alábbi részkötelezettségek:
- bejelentkezési,
- bejelentési, változás-bejelentési,
- termékdíj-megállapítási, termékdíj-előleg megállapítási,
- termékdíj-bevallási, termékdíj-előleg bevallási,
- termékdíj-fizetési, termékdíj-előleg fizetési,
- bizonylat kiállítási, -megőrzési, számlamegőrzési, számlán történő feltüntetési,
- nyilvántartás-vezetési,
- adatszolgáltatási, ideértve a nyilatkozat alapján – termékdíjfizetési kötelezettség nélkül – értékesített, csomagolószer katalógusban szereplő árukra vonatkozóan is,
- nyilatkozattételi.
A termékdíj kötelezettségek mozzanatonkénti teljesítését is tartalmazza a Ktdt, ami nem más, mint:
1. A bejelentési és nyilvántartásba vételi kötelezettség, vagyis a kötelezettnek az első kötelezettséget keletkeztető tevékenységet követően 15 napon belül kell eleget tennie a bejelentésnek, melyhez VPID számmal rendelkeznie kell, azonban nem lesz kötelező a továbbiakban a GLN szám. További kötelezettség a változásbejelentés, mely szerint a termékdíj-kötelezettségre kiható bármely változást (az Art.-ben meghatározottakon túl) a bekövetkezés időpontjától 15 napon belül kell bejelenteni;
2. Nyilvántartás-vezetési kötelezettség, mely annyit jelent, hogy a termékdíjköteles termékekről az ellenőrizhetőség céljából a kötelezettnek a valóságot tartalmazó nyilvántartást kell vezetnie. Ezen kötelezettség a termékdíjátalány fizetésére jogosult mezőgazdasági termelőt nem terheli;
3. A bevallási kötelezettség, amit a korábbi szabályoknak megfelelően továbbra is elektronikus formában és úton a tárgynegyedévet követő hónap 20. napjáig kell teljesíteni. A kötelezettnek a 2011-ben kibocsátott termékdíj-köteles termékre vonatkozó, viszont 2012-ben teljesítendő termékdíjjal kapcsolatos kötelezettségét a Kt. és a végrehajtására kiadott rendeletben foglaltak alapján kell teljesítenie. A bevallási kötelezettséget a termékdíjátalány fizetésére jogosult mezőgazdasági termelőnek nem kell teljesítenie;
4. A befizetési kötelezettség, melyet legkésőbb a bevallási határidőig kell teljesíteni – mégpedig úgy, hogy a bevallás adatait forintban, a tömeg adatokat pedig két tizedesjegy pontossággal kilogrammban kell megadni. A bevallásban az ezer forint alatti összeget nem kell megfizetni. A termékdíjátalány fizetésére jogosult mezőgazdasági termelőnek az átalány összegének a befizetését a tárgyévet követő év április 20-ig teljesítenie.
Természetesen a befizetett termékdíj visszaigénylésére is lesz mód 2012-ben az alábbi jogcímek alapján:
- termékdíjköteles termék külföldre történő igazolt kiszállítása;
- változatlan formában, illetve változatlan formában és állapotban más termékbe beépített külföldre történő értékesítése;
- nemzetközi szerződés szerint köztehermentes beszerzéssel összefüggő tevékenység;
- Észak-atlanti Szerződés Szervezete Biztonsági Beruházási Programja megvalósításával összefüggő tevékenység;
- termékdíjköteles termék gyártásához közvetlen anyagként (alapanyagként) felhasznált köteles termék felhasználása;
- újrahasználható csomagolószer termékdíj-megállapítási időszakon túli külföldre történő igazolt visszaszállítása;
- egyéb csomagolószer esetében, annak - a továbbforgalmazás kivételével - nem csomagolás előállítására való felhasználása;
5. Termékdíj-előleg megállapítási, bevallási kötelezettség: a tárgyév (elsőként 2012) I.-III. negyedéve után fizetett termékdíj negyedéves átlagának a 80%-a, melyet a tárgyév október 20-ig, azaz a III. n.évre vonatkozó bevallás során kell teljesíteni. Termékdíj-előleg fizetést a tárgyév december 20-ig megtenni. Ha a megfizetett előleg a IV. negyedévre vonatkozó bevallásban szereplő ténylegesen fizetendő termékdíj összegétől eltér, úgy azt a IV. negyedévi bevalláshoz kapcsolódóan kell kiegészíteni, vagy lehet visszaigényelni.
6. Számlán történő termékdíj-feltüntetési kötelezettséget kell alkalmaznia a kötelezettnek a számlán történő átvállaláskor, vagy visszaigénylésre jogosult belföldi vevők, illetve azok vevőinek kérése alapján, vagy csomagolószer, illetve reklámhordozó papír első belföldi forgalomba hozatalakor.
Termékdíjtételek
Alapesetben a kötelezettnek a Ktdt. 2. mellékletében lévő termékdíjtételekkel kell kiszámítania a termékdíj kötelezettségét.
|
Gumiabroncs |
52 |
|
Kenőolaj |
112 |
|
Elektrolittal feltöltött akkumulátor |
60 |
|
Elektrolittal fel nem töltött akkumulátor |
80 |
|
Reklámhordozó papír |
64 |
|
Háztartási nagygépek |
50 |
|
Háztartási kisgépek |
50 |
|
Információs (IT) és távközlési berendezések, kivéve a rádiótelefon készülék |
50 |
|
Szórakoztató elektronikai cikkek |
100 |
|
Elektromos és elektronikus barkácsgépek, szerszámok, kivéve a helyhez kötött, nagyméretű ipari szerszámok |
50 |
|
Játékok, szabadidős és sportfelszerelések |
50 |
|
Ellenőrző, vezérlő és megfigyelő eszközök |
50 |
|
Adagoló automaták |
100 |
|
Rádiótelefon készülék |
500 |
|
Csomagolószer termékáram |
|
|
Csomagolószer (kivéve kereskedelmi csomagolószer) |
|
Anyagáram |
|
Műanyag |
42 |
|
Társított (kivéve társított rétegzett italkarton) |
50 |
|
Társított rétegzett italkarton |
28 |
|
Fém |
20 |
|
Papír, fa, természetes alapú textil |
20 |
|
Üveg |
17 |
|
Egyéb |
50 |
|
Kereskedelmi csomagolószer |
|
Anyagáram |
|
Műanyag (kivéve műanyag bevásárló-reklám táska) |
60 |
|
Műanyag bevásárló-reklám táska |
1800 |
|
Üveg |
17 |
|
Társított (kivéve társított rétegzett italkarton) |
300 |
|
Társított rétegzett italkarton |
130 |
|
Fém |
300 |
|
Egyéb anyagok |
300 |
Azon kötelezett, aki az egyéni hulladékkezelés alkalmazását választja, annak a termékdíj tételeket és a díjtételek kiszámításának módját a Ktdt. 3. melléklete alapján kell figyelembe vennie. Ez annyit jelent, hogy az egyes termék- és anyagáram esetén a kötelezett által kiszámítandó és fizetendő fajlagos termékdíjat (T) a melléklet szerinti általános formulában lévő egyes költségek összegeként kell meghatározni, ami nem más, mint T = R+E1+K1.
A képletben az R a rendszerirányítási, az E1 az externális, míg a K1 a kezelési költséget jelenti.
Azon kötelezett, aki az egyéni hulladékkezelés szabályai szerint teljesíti a kötelezettségét, úgy annak erről 2012. január 15-ig kell bejelentést tennie.
Képviselet
A jövő évtől a kötelezett képviseletére két alapvető szabály a mérvadó. Az első, hogy a korábbi szabályozásban megszokott módon az Art. képviseleti szabályai szerinti személy, míg a másik, hogy a termékdíj ügyintéző szakképesítésű személy láthat el termékdíjjal kapcsolatos képviseletet, de csakis állandó meghatalmazás birtokában.
A képviselő által képviselhető ügycsoportok 2012-ben:
- bejelentési kötelezettség teljesítése;
- bevallási kötelezettség teljesítése;
- igazolások kérése;
- termékdíj-visszaigénylési eljárás;
- ellenőrzés, hatósági eljárás, jogorvoslati eljárás;
- nyilvántartás-vezetéssel kapcsolatos kötelezettségek teljesítése;
- fizetéshalasztás, részletfizetési engedélyezési eljárások;
- termékdíj befizetés.
Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség
Néhány fontos tudnivaló az OHÜ-ről:
- jogosult a termékdíjköteles termékekből képződött hulladékok hulladékkezelési rendszerében közvetítői feladatkör ellátására.
- közvetíti és szervezi a termékdíjköteles termékekből keletkező hulladékok gyűjtését és hasznosítását;
- nyomon követi és értékeli a hulladékgazdálkodás folyamatait;
- támogatja a termékdíjköteles termékekkel kapcsolatos hulladékgazdálkodás fejlesztését;
- közreműködik a lakosság környezettudatos nevelésével kapcsolatos teendők ellátásában;
- ellenőrzi a vele szerződéses kapcsolatban állók, a pályázatok, illetve szolgáltatás megrendelések kedvezményezettek által a termékdíjköteles termékből képződött hulladékokkal kapcsolatban folytatott tevékenységét stb.
Ellenőrzés
A vámhatóság a termékdíj-kötelezettség teljesítését az alábbiak szerint ellenőrizheti:
- hatósági ellenőrzés a Ktdt. és a Ket. szabályai szerint;
- adóellenőrzés az Art. szabályai szerint.
Fentieken túl lehetősége van még a vámhatóságnak
- hatósági felügyelet gyakorlására a Ktdt. és a Ket. szabályai szerint; valamint
- a termékdíjköteles termékből képződött hulladékokkal kapcsolatos hulladékgazdálkodás ellenőrzésére a Ktdt. szabályai szerint.