A 2011. szeptember 28-án a VIVA Média Holding által megrendezett konferencia a környezetvédelmi termékdíj 2012-től várható változásairól szólt. A hagyományokhoz híven a délutáni fórumon szabadon kérdezhetett valamennyi résztvevő, vagyis minden érdeklődőnek megadatott az a lehetősége, hogy kisebb-nagyobb szakmai kérdéseit megfogalmazza, persze abban a reményben, hogy a mindennapi termékdíjas tevékenységében felmerült problémáira választ kap. A kérdésekre Bangóné Korbász Katalin őrnagy, a NAV Központi Hivatal Környezetvédelmi és Környezetgazdálkodási Főosztály főosztályvezető-helyettese, Kelemen István a Green Tax Consulting Kft. vezető tanácsadója és Debreczeni László (korábbi évek előadásainak előadója) őrnagy, a NAV Jász-Nagykun-Szolnok megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatóság igazgatója adott választ.
A kérdések zömében a csomagolás kontra csomagolóeszköz-csomagolószer köré csoportosultak, de akadt a kérdések között adójogi, számviteli és a hulladékkezeléssel kapcsolatos kérdés is. Ilyenek például:
1. Csomagolt termék külföldről történő behozatala estében ki lesz a termékdíjra kötelezett személy, ha a csomagolás (dobozból kiveszik a terméket, fóliát leveszik a termékről stb.) lebontásra kerül?
Erre a válasz az, hogy külföldi előállítású és külföldről behozott becsomagolt termék esetében a csomagolószer saját célú felhasználásának minősül a csomagolás elválasztása a terméktől. Természetesen itt kell megjegyezni azt is, hogy csomagolószernek az a csomagolóeszköz, csomagolóanyag és csomagolási segédanyag minősül, amit vagy amelyet csomagolás létrehozásához összetevőként használtak fel.
2. A termékdíj után minden esetben kell-e Áfát fizetni?
A válasz az, hogy a hatályos Áfa törvény 70. § (1) bekezdése értelmében a
„Termék értékesítése, szolgáltatás nyújtása esetében az adó alapjába beletartoznak:
a) az adók, vámok, illetékek, járulékok, hozzájárulások, lefölözések és más, kötelező jellegű befizetések, kivéve magát az e törvényben szabályozott adót;
b) a felmerült járulékos költségek, amelyeket a termék értékesítője, szolgáltatás nyújtója hárít át a termék beszerzőjére, szolgáltatás igénybevevőjére, így különösen: a bizománnyal, egyéb közvetítéssel, csomagolással, fuvarozással és biztosítással összefüggő díjak és költségek.”
Vagyis a termékdíjat közvetlenül az általános forgalmi adó felszámítását megelőzően kell a termék nettó árába beszámítani.
3. Külföldről csomagolással ellátott terméket hoznak be, majd belföldön értékesítik, lehet-e összevonni a számlákat és egy számlára felírni a számlán feltüntetendő szöveget?
Erre a jelenlegi szabályok szerint sincs lehetőség, a 2012. évre vonatkozóan pedig nagy bátorság lenne kihirdetett végrehajtási rendelet nélkül választ adni, mivel a jövő évben a termékdíj számlán való megjelenítését lényegesen átalakítják, illetve a megszüntetésén gondolkodnak, csökkentve ezzel az adminisztrációs terhet.
4. Az elektromos és elektronikai termékkör megváltozik 2012ben. Mi ezen változtatásnak az oka?
Válasz: a környezetvédelmi termékdíjról szóló eddigi szabályokban és
az elektromos és elektronikai berendezések hulladékainak visszavételérőlszóló 264/2004.(IX.23.) Korm. rendeletben meghatározott termékekben eltérések voltak, melyekből szakmai problémák adódtak, tekintettel a kibocsátási és a „visszavételi oldal” eltérő tárgyi hatályára. Éppen ezért fontos célként fogalmazódott meg az, hogy a két „pillér” jogszabály hasonló termékekre fókuszáljon.
5. A külföldről behozott majd később visszaszállított raklap, vödör problémaköre hogyan kerül megoldásra a jogszabályokban? Milyen kötelezettséget kell teljesíteni az ebben érintett vállalkozásnak?
Válasz: A külföldről behozott csomagolásként használt újrahasználható csomagolószer után nem keletkezik termékdíj kötelezettség, azonban nyilvántartással, illetve bizonylattal/bizonylatokkal igazolni kell azt, hogy a behozataltól számított egy éven belül azt/azokat külföldre visszaszállították. Fontos tudni, hogy a kötelezettnek a korábbi szabályoktól eltérően sem bejelenteni, sem bevallani nem kell az újrahasználható csomagolószert. Persze, ha mégis előfordul olyan eset, hogy egy éven túl kerül kiszállításra a kérdéses újrahasználható csomagolószer, akkor a kötelezettnek a keletkezés időpontjának szabályai szerint kell megfizetni a termékdíjat.
6. Több szállítólevél kiállításához elegendő-e egy számlát kiállítani?
Válasz: folyamatos teljesítés esetében lehet az egy hónapra eső teljesítéseket egy számlán feltüntetni.
7. Csomagolással ellátott terméket az eredeti csomagolásában kéri vissza a kereskedő, ha valamilyen szavatossági-jótállási probléma merül fel. Hogy lehet így begyűjtést teljesíteni? Kötelező-e a vásárlóra nézve az, hogy a különféle csomagolásokkal ellátott terméket szállítsa el a forgalmazás helyéről?
Válasz: ez elsősorban a gyártóra-kereskedőre, illetve a fogyasztóvédelemre tartozó kérdéskör. Egyéb tekintetben a
hatályos csomagolásról és a csomagolási hulladék kezelésének részletes szabályairólszóló 94/2002.(V.5.) Korm. rendelet 7. § (1) bekezdése alapján „A felhasználó kérheti a forgalmazótól, hogy részére a terméket szállítási (harmadlagos), illetve gyűjtő- (másodlagos) csomagolás nélkül adja át, illetőleg azt a forgalmazónál hagyhatja. A felhasználó ilyen kérése csak abban az esetben utasítható el, ha
a) annak teljesítése veszélyeztetné a termék biztonságos üzembe helyezését,
b) annak teljesítése veszélyeztetné a termék használatának biztonságosságát,
c) a termék a csomagolás nélkül biztonságosan nem szállítható, vagy
d) annak teljesítését jogszabály kizárja.”
8. Ha a kötelezett 2011-ben a készletre vételkor keletkeztette a termékdíj kötelezettségét, akkor 2012-ben milyen szabályok szerint kell eleget tennie a kötelezettségeknek, vagyis milyen átmeneti szabályok lesznek?
Válasz: általános szabályként a kötelezett a csomagolószer első belföldi forgalomba hozója lesz – feltéve, hogy a 2011. december 31-ig beszerzett csomagolószert 2012. évben hozza forgalomba vagy használja fel saját célra –, azonban ez alól kivétel az, ha a csomagolóeszköz, illetve az egyéb csomagolószer után a csomagolás összetevője készletre vételének jogcímén 2011. december 31-ig termékdíj kötelezettsége keletkezett és a termékdíj megfizetésre került.
9. A termékdíj kötelezettség átvállalása estében az átvállaló lehet-e egyéni hulladékkezelő?
Válasz: A tervezett koncepció szerint a termékdíj-kötelezettség átvállalása esetén az átvállaló (is) lehet egyéni hulladékkezelést teljesítő kötelezett.
10. Termelő cég különféle „csomagoló eszközöket” belföldről és külföldről is beszerez és azokat az általa előállított termékek csomagolására használja fel, majd azokat belföldön értékesíti. Milyen kötelezettség termeli a kötelezettet?
Válasz: A külföldről behozott kérdéses termékek esetében a kötelezettet termékdíj-kötelezettség terheli, mégpedig a módosítás alatt álló törvény szerint a készletre vétel napján. Más helyzet áll elő, ha az egyéb csomagolószert belföldön szerzi be, mert ekkor a csomagolószer első belföldi forgalomba hozóját vagy a csomagolószer saját célra felhasználóját terheli valamennyi termékdíj kötelezettség.
11. Továbbra is megmarad-e a mezőgazdasági termelők átalány fizetési kötelezettsége vagy esetleg ez a jogintézmény kibővítésre kerül más személyi körre is?
Válasz: a mezőgazdasági termelőkre továbbra is érvényes lesz a már korábban megismert és alkalmazott termékdíj átalány jogintézménye, sőt a fizetési szabályok sem változnak, vagyis a tárgyévet megelőző évben legfeljebb évi tíz millió forintos értékesítési nettó árbevételt elérő mezőgazdasági termelő termékdíj átalánya 2000 Ft/év, a tárgyévet megelőző évben évi tíz milliót meghaladó, azonban legfeljebb évi ötven millió forintos árbevételt elérő mezőgazdasági termelő termékdíj átalánya 7000 Ft/év. A tárgyévben kötelezetté váló mezőgazdasági termelő termékdíj átalánya 5000 Ft/év. Továbbá az átalány szabályait alkalmazhatja a csekély mennyiségű csomagolást –legfeljebb éves szinten 3000 kg üveg, 300 kg műanyag, 75 kg műanyag bevásárló-reklámtáska, 300 kg társított vagy rétegzett, 500 kg papír, fa, természetes alapú textil, 300 kg fém, illetve 300 kg egyéb csomagolás – forgalomba hozó vagy saját célú felhasználó kötelezett is, akinek a termékdíj átalánya 12 000 Ft/év. Itt kell megjegyezni, hogy a kötelezett a termékdíj átalány kötelezettségre vonatkozó döntését az adott évben nem változtathatja meg, illetve az is fontos, hogy a termékdíjátalány-fizetést választó csekély mennyiségű csomagolást kibocsátó kötelezettnek a kibocsátási mennyiségi határon túl már a teljes mennyiségre vonatkozóan az általános szabályok szerint kell eleget tennie a termékdíj kötelezettségének. Szintén változás, hogy az átalány termékdíj-fizetést választóknak is lesz bevallási kötelezettségük, a tárgyévet követő év január 20-ig.