Fináncok futnak a környezetvédelemért 
 
 

A pénzügyőrök Szlovákiában, Magyarországon és Romániában is minden olyan településen átfutnak, amelynek nevében benne van a "vám" szó. Egy héten keresztül 450 kilométert fut 25 vámos, 3 országot és 52 települést érintve a szlovákiai Vámosbalogról a magyarországi Vámospércsre.

A pénzügyőrök a maratoni váltófutással a környezet védelmére és a környezetvédelmi termékdíj fontosságára szeretnék felhívni a figyelmet. A futók Szlovákiában, Magyarországon és Romániában is minden olyan falun, községen, vagy városon átfutnak, amelynek a nevében benne van a "vám" szó - mondta Varga Zoltán a Vám és Pénzügyőrség Észak-magyarországi Regionális Parancsnokságának szóvivője.

A Vámos Települések Szövetségét ugyanis éppen ezért alapították 2007-ben, hogy az érintetett települések tartsanak össze, ismerjék meg egymás kultúráját, hagyományait, szükség esetén pedig pénzbeli vagy természetbeni juttatásokkal segítsék egymást.

A legmagasabb rangú futó Szabó Károly ezredes, a Vám- és Pénzügyőrség Közép-magyarországi Regionális Parancsnokságának parancsnoka lesz, az "újoncokat" pedig egy pénzügyőr őrmester hölgy képviseli majd, ő árpilis elseje óta dolgozik a Vám- és Pénzügyőrségen.

A 450 kilométeres futás rajtja június 29-én 9 órakor lesz a szlovákiai Vámosbalogon, a célba érkezés előreláthatólag július 4-én 9 óra 30 perckor lesz Vámospércsen.

Forrás: mti

   © Copyright 2009 Viva Media. Minden jog fenntartva.

Jogi nyilatkozat     Adatvédelem     Impresszum     Kapcsolat