a környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló 1995. évi LVI. törvény végrehajtásáról
Hatályos: 2009.01.01-től -
A környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló 1995. évi LVI. törvény (a továbbiakban: Kt.) 21. §-ának (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján - az érdekelt miniszterekkel egyetértésben - a következőket rendelem el:
A termékdíj-fizetési kötelezettségre vonatkozó közös szabályok
R.1. § (1) A Kt. 2. § (1)-(2) bekezdése szerinti kötelezett, másodlagos kötelezett, hasznosítást koordináló szervezet (a továbbiakban együtt: kötelezett) a 4. számú mellékletben meghatározott, 2009. január 1-jén hatályos Kombinált Nomenklatúra szerinti vámtarifaszámok alá osztályozott termékek, illetve csomagolás esetén a 7. számú mellékletben meghatározott KT-kóddal ellátott anyagok után - belföldi előállítású újrafutózott vagy használt gumi légabroncs, tömör vagy kis nyomású gumiabroncs kivételével - termékdíj fizetésére köteles.
(2) A termékdíj-fizetési kötelezettség kiterjed - a Kt. 5/C. §-ának (3) bekezdésében foglalt kivétellel - a más termékkel együtt vagy más termék részeként, illetőleg összetevőjeként forgalomba hozott, illetve felhasznált termékre vagy anyagra is, így különösen: a járművek részét képező gumiabroncsra, a gépek, berendezések részét képező akkumulátorra, hűtőberendezésre. Ebben az esetben az e rendelet 4. számú mellékletében szereplő termékekre, illetve csomagolás esetén - a kereskedelmi csomagolás kivételével - az e rendelet 7. számú mellékletében KT-kóddal ellátott anyagokra vonatkozó termékdíj-fizetési szabályokat kell megfelelően alkalmazni.
R.2. §
R.3. § (1) A belföldi kötelezett termékdíjköteles termékkel végzett tevékenységét az első fizetési kötelezettség keletkezésétől számított 15 napon belül a 2. számú melléklet szerinti adattartalommal köteles bejelenteni a vámhatóságnak.
(2) A nyilvántartásba vétel érdekében adott bejelentést kizárólag a kötelezett, az abban bekövetkezett változásokat a változást követő 15 napon belül a kötelezett vagy képviselője nyújthatja be.
(3) A vámhatósághoz az (1) bekezdés szerinti határidőig be nem jelentett
a)
b) hasznosítói láncban gyűjtő, illetve hasznosító tevékenységet végző szervezet tevékenysége nem számolható el.
(4) A képviselő által jogtalanul beküldött, valamint a kötelezett azonosítására alkalmatlan bejelentéseket a vámhatóság nem fogadja el bejelentésként és a kötelezett egyidejűleg történő értesítésével visszaküldi.
(5) A koordináló szervezet által történő átvállalás esetén a díjfizetési kötelezettséggel kapcsolatban a kötelezettnek, a hasznosítási kötelezettséggel kapcsolatban a koordináló szervezetnek kell bejelentést tennie.
R.4. § (1) A kötelezettnek számviteli bizonylatokkal és az előírt nyilvántartásokkal megegyezően a 3. számú melléklet szerinti adattartalommal kell bevallást tennie a vámhatóság részére.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott bevallásban közölt adatok valódiságát a vámhatóság és a környezetvédelmi hatóság az eljárásához kötődően együtt és külön-külön is ellenőrizheti.
(3) A képviselő által jogtalanul beküldött, valamint a kötelezett azonosítására alkalmatlan bevallásokat a vámhatóság bevallásként nem fogadja el és a kötelezett egyidejűleg történő értesítésével visszaküldi.
(4) A bevallásban szerepeltetett, a bevallás benyújtását megelőzően be nem jelentett hasznosítói lánc szereplője által végzett gyűjtő, illetve hasznosító tevékenység a termékdíjmentesség hasznosítási elszámolásába nem számítható be. A bevallás benyújtásával egyidejűleg bejelentett hasznosítói lánc szereplője esetében a termékdíjmentesség hasznosítási elszámolásába a benyújtást megelőző 30 nap alatt végzett gyűjtő, illetve hasznosító tevékenység számítható be.
R.5. § A külön jogszabályban meghatározottakon túl az újrahasználat vonatkozásában a mentességi kérelem tartalmazza:
a) a csomagolt termék megnevezését, a Kombinált Nómenklatúra szerinti megnevezését, valamint vámtarifaszámát,
b) a termékdíjköteles termék Kombinált Nómenklatúra szerinti megnevezését, vámtarifaszámát, KT kódját, GTIN számát, valamint a vállalt újrahasználati arány mértékét,
c) táblázatos összesítést a csomagolt termék, valamint a termékdíjköteles termékre vonatkozó kibocsátásról (így például belföldi előállítás, behozatal, ezeken belül belföldi értékesítés, saját felhasználás liter, illetve darabszám szerint), a kérelem benyújtását megelőző négy negyedévre vonatkozóan, ezen időszak anyagmérlege alapján.
R.6. § A Kt. 4. §-a (1) bekezdésében szereplő egyéb import jellegű vámeljárás kezdeményezésekor nem közösségi árunak minősülő, e rendelet 4. számú és 7. számú mellékletében szereplő termék, illetve anyag - a megfizetett és vissza nem igényelhető termékdíjjal terhelt mennyiséggel csökkentett - teljes mennyisége a szabad forgalom számára történő vámkezeléskor termékdíjköteles, függetlenül attól, hogy abból vagy annak egy részéből időközben hulladék keletkezett.
R.7. §
R.8. § (1) A Kt. 5/A. § (1) és (2) bekezdéseiben, az 5/B. §-ban, az 5/C. § (2) bekezdésében, valamint a környezetvédelmi termékdíj-mentesség, a termékdíj visszaigénylésének és átvállalásának, valamint a használt gumiabroncs behozatalának feltételeiről szóló 53/2003. (IV. 11.) Korm. rendelet 8. §-ának (1) bekezdésében foglaltak esetében a befizetett termékdíj a vámhatóságtól visszaigényelhető.
(2) A visszaigénylés a vámhatóság által rendszeresített bevallási nyomtatványon történik.
(3) A kötelezett a Kt. 5/C. §-ának (5) bekezdésében foglaltak alapján a termékdíjköteles termék közvetlen anyagként (alapanyagként) való felhasználásáról nyilvántartást vezet.
(4) Használt vagy hulladékká vált termékdíjköteles termék után - újrahasználható termék és egyéb kőolajtermékek hulladékának kivételével - nem lehet a termékdíjat exportálás és Közösségen belüli értékesítés esetén visszaigényelni.
(5) Az újrahasználható termékdíjköteles termékre, csomagolás esetén annak újrahasználható összetevőjére a termékdíjat egyszer, az első forgalomba hozatalt, illetve az első saját célú felhasználást követően kell megfizetni, ha a kötelezett a termékdíjköteles termék újrahasználatát igazolja, továbbá az első forgalomba hozatalt, illetve az első saját célú felhasználást követően a 2. számú mellékletben meghatározott bejelentkezési kötelezettségének eleget tett.
(6)
(7) A kötelezettnek elkülönítetten kell nyilvántartania a saját és más tulajdonában lévő, valamint az újonnan beszerzett és használtan visszavett újrahasználható termékdíjköteles termékeket, csomagolás esetén annak újrahasználható összetevőjét a hatályos számviteli előírásoknak megfelelően.
(8) Az újrahasználható termékdíjköteles terméket forgalomba hozó kötelezettnek a tárgyévi első bevallásához csatolnia kell az adott év nyitómérlegében szereplő újrahasználható termék, valamint a csomagolás újrahasználható összetevőinek készletadatait.
(9) A behozó - a (7)-(8) bekezdésben foglalt feltételek teljesülése esetén - levonhatja az adómegállapítási időszak alatt újrahasználható termék behozatala után keletkező termékdíj-fizetési kötelezettségéből azon újrahasználható termékek termékdíját, amelyek az adómegállapítási időszakban igazoltan a külföldi származás helyére visszaszállításra kerültek, amennyiben a kötelezett az első behozatalt követően a 2. számú melléklet II. pontjában meghatározott bejelentkezési kötelezettségének eleget tett.
(10) A Kt. 5/C. § (2) bekezdésében foglaltak alapján visszaigénylésre jogosult a termékdíjköteles termék exportjával vagy Közösségen belüli értékesítésével kapcsolatos adatokról a 10. melléklet szerinti tartalommal nyilvántartást vezet.
R.9. § A termékdíjköteles termék forgalmazója a termékdíjköteles termék származását, illetve a termékdíj megfizetését számlával és a számla kiegyenlítését igazoló bankszámlakivonattal igazolhatja.
R.9/A. § A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (a továbbiakban: Minisztérium), az adóhatóság, a vámhatóság, az Országos Környezet- és Vízügyi Főfelügyelőség és az illetékes környezetvédelmi felügyelőség a termékdíjak elszámolása és befizetése tekintetében együttműködik az ellenőrzések során.
R.9/B. §
R.10. § Termékdíjkedvezményt a Környezetbarát Termék Közhasznú Társasággal kötött érvényes környezetbarát védjegyhasználati szerződés alapján lehet igénybe venni. Amennyiben a csomagolás vagy annak összetevője a környezetbarát védjegyhasználati joggal rendelkezik, a termékdíjfizetésre kötelezett a Környezetbarát Termék Közhasznú Társaság erre vonatkozó igazolásával is jogosult termékdíj-kedvezményre.
A kenőolajok után fizetett termékdíj visszaigényléséhez szükséges nyilvántartási követelmények
R.10/A. § (1) A kenőolaj után fizetett termékdíj visszaigénylését az 5. számú melléklet 4. számú táblázata szerinti nyomtatvány benyújtásával lehet kérelmezni, amelyhez csatolni kell a visszaigénylés alapját képező teljes mennyiségre a termékdíj megfizetését igazoló dokumentumok, illetve vámárunyilatkozatok másolatát és a hasznosításra átadó nyilatkozatát az átadott mennyiség lakossági eredetéről. A kenőolajok után fizetett termékdíj jogszerűségének alátámasztására a termékdíj fizetésére kötelezettnek nyilvántartást kell vezetni.
(2) A használt vagy hulladékká vált kenőolajok hasznosítása esetén az (1) bekezdés szerinti nyilvántartásnak tartalmaznia kell:
a) a hasznosításra átadott/átvett használt vagy hulladékká vált kenőolaj mennyiségét, az eredeti hulladéktulajdonosok szerinti bontásban, nevük, címük és adószámuk feltüntetésével;
b) a szállító, valamint a begyűjtő nevét, címét, adószámát, a veszélyes hulladék szállításához, valamint begyűjtéséhez szükséges engedély számát, az „SZ”, valamint a „K” kísérőjegyek másolatát;
c) a hasznosításra átvevő nevét, címét, adószámát, engedélyének számát;
d) az átvevő által adott igazolást (ha kötelezett a hasznosítást maga végzi akkor az átvételt igazoló dokumentumokat). Az igazolásnak tartalmaznia kell a kötelezett nevét, címét, adószámát, a tárgynegyedévben a kötelezett nevében hasznosításra átvett használt vagy hulladékká vált kenőolaj mennyiségét és az átvétel tényét igazoló „SZ” kísérőjegyek sorszámát.
(3) A lakosságtól történő visszagyűjtés esetén a visszaigénylő laphoz mellékelni kell egy tájékoztatót
a) a visszagyűjtés módjáról;
b) az visszagyűjtés ösztönzésére alkalmazott eszközökről;
c) a visszagyűjtött használt vagy hulladékká vált kenőolaj mennyiségének és minőségének ellenőrzéséről.
Használt gumiabroncs behozatalának elszámolásával kapcsolatos speciális szabályok
R.10/B-C. §
R.10/D. § Az 53/2003. (IV. 11.) Korm. rendelet 22. §-ban meghatározott elszámolás keretében be kell nyújtani az alábbi okmányokat:
a) a vizsgálati jegyzőkönyv másolata,
b-c)
d) a kereskedelmi forgalomba hozatal céljából történő import esetén tételenként a behozott gumiabroncsok forgalomba került mennyiségét (számlával igazolva) súly és darabszám megjelöléssel, valamint a selejt gumiabroncsok mennyiségét és kezelésének módját,
e) felújítás céljára történő import esetén a felújítási célból tételenként behozott használt gumiabroncs, valamint a felújítottan forgalomba hozott gumiabroncs mennyiségét súly és darabszám megjelöléssel, továbbá a selejt gumiabroncs mennyiségét és kezelésének módját,
f) aktív feldolgozásra történő behozatal esetén az aktív feldolgozásra tételenként behozott használt gumiabroncs mennyiségét súly és darabszám megjelöléssel, a selejt gumiabroncs mennyiségét és kezelésének módját, az aktív feldolgozás során keletkezett hulladék mennyiségét és kezelésének módját, a felújított gumiabroncs visszaszállítását igazoló vámokmányokat.
R.10/E-10/F. §
R.10/G. §
A hulladékhasznosítói szolgáltatások megrendelésére vonatkozó részletes szabályok
R.11-12. §
R.13. § (1) A Kt. 7. § (1) bekezdésében meghatározott szolgáltatásmegrendelés igénybevételének feltételei:
a) a környezetvédelmi jogszabályok, hatósági előírások betartása az újrahasználat, az újrafeldolgozás, illetve az energianyerés során,
b) a 6. számú melléklet szerinti, a megrendelés időszakára vonatkozó negyedévenkénti beszámoló benyújtása a Minisztériumhoz,
c) a beszámolóban szereplő adatok alátámasztásához szükséges nyilvántartások vezetése,
d) a begyűjtés, az újrahasználat, az újrafeldolgozás, illetve az energianyerés a Kt. 7. § (3) bekezdésében meghatározott termékdíjköteles termékből képződött elkülönített anyagú hulladékból (a továbbiakban: hulladék) történhet.
(2) Az (1) bekezdés c) pontjában meghatározott nyilvántartásoknak tartalmaznia kell:
a) az átvett, begyűjtők esetén a begyűjtött hulladék megnevezését, mennyiségét, típusát;
b) a hulladék szállítójának nevét, címét, adószámát, GLN számát, valamint, ha a hulladék szállításához szükséges, a szállításra vonatkozó engedélyének számát;
c) az egyes telephelyeken tárolt hulladékok megnevezését, jellemző tulajdonságait, tárolásuk módját (telephelyenkénti bontásban HKT-kódokkal);
d) hulladékhasznosítás esetén a hulladék újrahasználatából, újrafeldolgozásából, energianyeréséből származó termékek megnevezését, a környezetbe kibocsátott szennyező anyagok megnevezését, jellemző tulajdonságait, mennyiségét, típusait, értékét, az értékesítésükkel kapcsolatos adatokat.
(3) A Kt. 7. §-a (4) bekezdésében meghatározott igénybevevő által készletezett összes hulladék engedélyezett lerakóra történő elhelyezési költsége 3 hónapnál hosszabb ideig nem haladhatja meg az igénybevevő saját tőkéjének összegét.
A láncügyletek bejelentésének és nyilvántartásának szabályai
R.13/A. § (1) A kötelezett a Kt. 5/D. § (2) bekezdése szerinti bejelentést az ügylet megkezdése előtt legalább három nappal a 2. számú melléklet IV. pontja szerinti adattartalommal, a vámhatóság által rendszeresített, a honlapjáról letölthető nyomtatványon, illetve az arra kötelezett elektronikus úton teszi meg a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező vámhatóságnál.
(2) A láncügylet esetén a mentesség igénybevételéhez a kötelezettnek rendelkeznie kell minden bejelentett ügylet vonatkozásában a termék kiszállítását igazoló okmány és az értékesítési láncot igazoló számlák kötelezettnél maradó példányával, valamint nyilvántartást kell vezetnie a 9. számú mellékletben meghatározottak szerint.
(3) A láncügylet esetén a mentesség igénybevételéhez a termék kiszállítását igazoló okmányon a termékek fuvarozásra (feladásra) átvétele helyének a kötelezett címét (telephelyét, saját vagy bérelt raktárát) kell feltüntetni. Az okmányon igazolni kell
a) a kötelezettnek és a fuvarozásra (feladásra) átvevőnek, hogy a terméket a kötelezett címéről szállították el, továbbá
b) a külföldi vevőnek, hogy a terméket átvette.
(4) A Kt. 5/D. §-a, valamint e § tekintetében a termék kiszállítását igazoló okmány:
a) export esetén a termék exportját igazoló vámokmány és az áruk kiszállítását igazoló okmány,
b) Közösségen belüli értékesítés esetén az áruk kiszállítását igazoló okmány
kötelezettnél maradó példánya.
A termékdíj számlán való megjelenítésére vonatkozó szabályok
R.14. § (1) A Kt. 23. §-a alapján a kötelezettnek - a (2) és (3) bekezdés szerinti kivétellel - a számlában vagy a számla mellékletében
a) teljes termékdíjfizetés esetén: díjtételenként „a ......................... környezetvédelmi termékdíj összege a bruttó árból ...............: ..................... Ft” szöveget,
b) termékdíj-kedvezmény esetén: „a ..... környezetvédelmi termékdíja kedvezményben részesül, bruttó árból ..... környezetvédelmi termékdíja: ..... Ft” szöveget,
c) termékdíjmentesség esetén (díjtételenként): „a .................. környezetvédelmi termékdíj alól ...............%-ban mentes, az ezen felül fennmaradó termékdíj a bruttó árból ..... Ft” szöveget, illetve koordináló szervezeten keresztüli mentesség esetén: „a .......................... környezetvédelmi termékdíj alól .....%-ban mentes, a hasznosítási díj megfizetve, továbbá az ezen felül fennmaradó termékdíj, a bruttó árból ......................... Ft” szöveget,
d) újrahasználható termék első forgalomba hozatal utáni forgalomba hozatala esetén: „a ..... környezetvédelmi termékdíj az első forgalomba hozatalkor megfizetésre került” szöveget
kell feltüntetni.
(2) Kiskereskedelmi értékesítés esetén az (1) bekezdés szerinti szöveget a számlán nem kell feltüntetni.
(3) Kézzel kitöltött számlán
a) az (1) bekezdés a) pontja esetén a 14/1a,
b) az (1) bekezdés b) pontja esetén a 14/1b,
c) az (1) bekezdés c) pontja esetén a 14/1c,
d) az (1) bekezdés d) pontja esetén a 14/1d
szöveg, a KT kód első három jegyének és a termékdíj összegének feltüntetésével az (1) bekezdés szerinti szöveg helyettesíthető.
(4) Termékdíjköteles termék értékesítésekor a termékdíjat közvetlenül az általános forgalmi adó felszámítását megelőzően kell a termék nettó árába beszámítani oly módon, hogy a termékdíj ne képezze az általános forgalmi adón kívül másnak az alapját.
(5) A feltüntetett termékdíj, a hasznosítási díj, valamint a termékdíj-kedvezmény és termékdíjmentesség összegét nyilvántartással kell alátámasztani, amely tartalmazza a vevők nevét, adószámát és címét, valamint a számla sorszámát és kiállításának dátumát.
Értelmező rendelkezések
R.14/A. § E rendelet alkalmazásában
a) adószám: a közösségi és a magyarországi adószám, közösségi adószám hiányában a magyarországi adószám,
b) behozatal: a Kt. 20. §-a g) és t) pontjában meghatározott Közösségen belüli behozatal és az import,
c) behozó: a Kt. 2. §-a (1) bekezdésének b)-c) pontjában meghatározott kötelezett.
Záró rendelkezések
R.15. § (1) Ez a rendelet - a (2) és (3) bekezdésekben szabályozott eltérésekkel - a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba, ezzel egyidejűleg az üzemanyagok környezetvédelmi termékdíjáról szóló 17/1992. (VIII. 3.) KTM rendelet hatályát veszti.
(2)-(3)
R.16. § (1) A Környezetvédelmi Alap célfeladat fejezeti kezelésű előirányzat (Kac.) kezelését végző szervhez 2004. május 1. előtt benyújtott termékdíj-visszaigénylés, továbbá ezt követően 2005. január 1-jéig a környezetvédelmi és vízügyi célelőirányzat (Kövice) kezelését végző szervhez - az export utáni visszaigénylés kivételével - benyújtott termékdíj-visszaigénylés esetén a visszaigénylés jogosultságát, amennyiben azt 2006. május 1-jéig jogerősen nem bírálták el, az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség határozatban állapítja meg.
(2) Az (1) bekezdésben foglalt rendelkezés az ott meghatározott termékdíj-visszaigénylési kérelmek jogalapját, illetve e kérelmek elbírálásával összefüggő igényeket nem érinti.
1. számú melléklet a 10/1995. (IX. 28.) KTM rendelet 1. §-ának (1) bekezdéséhez
2. számú melléklet a 10/1995. (IX. 28.) KTM rendelethez
A bejelentés teljesítéséhez szükséges adattartalmi követelmények
I. Alapadatok (Főlap)
A termékdíjfizetésre kötelezett adatai:
a) név,
b) GLN szám,
c) adószám, adóazonosító,
d) KSH törzsszám,
e) VPID szám,
f) KÜJ szám,
g) belföldi, külföldi bankszámlaszám,
h) kötelezett székhelye,
i) levelezési cím,
j) ügyintéző neve,
k) ügyintéző telefonszáma,
l) képviselőjének neve,
m) képviselőjének GLN száma,
n) képviselőjének VPID száma,
o) képviselőjének adószáma,
p) adatszolgáltatás típusa,
q) oldalak száma,
r) keltezés, cégszerű aláírás.
II. Bejelentőlap a termékdíj-fizetési kötelezettség keletkezéséről (BJ1)
A termékdíjköteles termékre vonatkozó adatok:
a) kötelezettségek feltüntetése a formanyomtatványon megadott kódszámokkal,
b) bejelentés érvényességének időpontja,
c) a termékdíjfizetési kötelezettség keletkeztetése
d) keltezés, cégszerű aláírás.
III. Nyilvántartásba vételi adatok az újrahasználható termékdíjköteles termékek vagy termékdíjköteles termék részeként forgalomba hozott újrahasználható termékdíjköteles termékek bejelentéséhez (BJ2)
Újrahasználható termékdíjköteles termékre vonatkozó adatok:
a) adatsor sorszáma,
b) GTIN azonosító száma,
c) megnevezése,
d) vámtarifaszám,
e) KT kódjának 1-3 jegye,
f) anyaga,
g) típusa,
h) csomagolt termék,
i) nettó tömege (termékdíj alapja),
j) mérete (szélesség, mélység, magasság),
k) nettó töltési mennyisége,
l) átlagos élettartama,
m) átlagos forgási sebessége,
n) Engedély/Tanúsítvány típusa, száma,
o) anyagában való hasznosíthatóságának jelölése,
p) újrahasználhatóságának jelölése,
q) az adott év nyitómérlegében szereplő készletadatok,
r) keltezés, cégszerű aláírás.
IV. Bejelentőlap a láncügyletről (BJ3)
Láncügylet bejelentésének adatai ügyletenként:
a) KT kód,
b) termék megnevezése,
c) termékdíj alapját képező mennyiség (kg vagy db),
d) a láncügyletben részt vevő belföldi vevők neve, címe, GLN száma, VPID száma,
e) a kiszállítást végző neve, címe, adószáma, GLN száma, VPID száma,
f) a kiszállítás időpontja, fuvarozásra (feladásra) átvétel helye (telephely, saját vagy bérelt raktár) és rendeltetési hely,
g) a külföldi vevő neve, címe, a rendeltetéssel érintett székhely vagy telephely,
h) keltezés, cégszerű aláírás.
V. Bejelentőlap a képviseletről (BJ4)
A képviselő adatai:
a) név,
b) GLN szám,
c) adószám,
d) KSH törzsszám,
e) VPID szám,
f) KÜJ szám,
g) bankszámlaszám,
h) székhely,
i) levelezési cím,
j) ügyintéző neve és telefonszáma,
k) keltezés, cégszerű aláírás.
VI. A hasznosítás-mentességi feltétel teljesítéséhez alkalmazott hulladékkezelők felsorolása (BJ5)
(Koordináló szervezeti átvállalás esetén a mentességi engedéllyel rendelkező koordináló szervezet, egyéni mentesség esetén a hasznosításhoz kötött egyéni mentességi engedéllyel rendelkező kötelezett részére.)
A hulladékkezelők adatai:
a) név,
b) GLN szám,
c) VPID szám (külföldi hulladékkezelő esetén csak a GLN szám szükséges),
d) KÜJ szám (külföldi hulladékkezelő esetén csak a GLN szám szükséges),
e) mentesség érdekében való közreműködés tárgyévi kezdete,
f) mentesség érdekében való közreműködés tárgyévi vége,
g) hulladékkezelésre vonatkozó engedélyszám,
h) KTJ szám,
i) tevékenység típusa,
j) HKT kód,
k) EWC kód,
l) a tárgyévi hulladékkezelés lekötött kapacitás mértéke HKT kód és EWC szerint,
m) keltezés, cégszerű aláírás.
VII. Termékdíjfizetési kötelezettség készletre történő vételkor keletkeztetésének bejelentése (BJ6)
a) név,
b) GLN szám,
c) VPID szám,
d) termék megnevezése,
e) KT kód,
f) tárgyidőszak,
g) keltezés, cégszerű aláírás.
VIII. Átvezetési/kiutalási kérelem (KE1)
1. Terhelendő díj
a) adónemkód, számlajel
b) rövidített megnevezés
c) összeg forintban
2. Jóváírandó
a) adónemkód, számlajel
b) rövidített megnevezés
c) összeg forintban
3. Kiutalandó forintösszeg
4. Keltezés, cégszerű aláírás
IX. Gazdasági társaság (egyéb gazdálkodó szervezet) bírság és pótlékok mérséklésére irányuló kérelme (KE2)
1. Alapadatok
a) Köztartozási nyilatkozat kitöltöttsége
b) Időszak megjelölése
c) Mérsékelni kért összeg
2. Egyéb információk
a) Határidőn túli követelések
b) Határidőn túli szállítók
c) Hosszúlejáratú hitel tárgyévi törlesztése
d) Hosszúlejáratú hitel tárgyévi kamatai
e) Eladásra (befektetésre) vásárolt értékpapírok
ea) Megnevezés
eb) Beszerzés dátuma
ec) Érték
f) Kapott osztalék
fa) Osztalék nyújtó
fb) Osztalék nyújtás időpontja
fc) Osztalék összege
g) Adott osztalék
ga) Osztalék nyújtás időpontja
gb) Osztalék összege
h) Bankszámlák és azok egyenlegei
ha) Számlavezető pénzintézet megnevezése
hb) Bankszámla száma
hc) Utolsó egyenleg
hd) Egyenleg kelte
he) Összeg
3. Kapcsolt vállalkozások
a) Kapcsolt vállalkozásokra vonatkozó adatok
aa) Vállalkozás megnevezése
ab) Vállalkozás adószáma
ac) Részesedés összege
ad) Részesedés százaléka
ae) Befektetés időpontja
b) Más vállalkozásba ingyenesen átadott vagyon
ba) Tárgyévet megelőző évben
bb) Tárgyévben
c) Alapítványi befizetések, befektetések, közérdekű kötelezettségvállalások
ca) Tárgyévet megelőző évben
cb) Tárgyévben
4. A kérelem benyújtásával kapcsolatos egyéb információk
a) Fizetési nehézség keletkezésének okai
b) Tartozás felhalmozódásának elkerülése
c) Fizetőképesség helyreállítása érdekében tett intézkedések
5. A kérelem mellékletei
a) A tárgyévet megelőző időszakra vonatkozó
aa) mérleg
ab) eredmény-kimutatás
b) A tárgyévi aktuális időszak három hónapnál nem régebbi
ba) mérlege
bb) eredménykimutatása
6. Keltezés, cégszerű aláírás
X. Gazdasági társaság (egyéb gazdálkodó szervezet) termékdíj fizetési könnyítésre irányuló kérelme (KE3)
1. Gazdálkodással kapcsolatos adatok
a) Kötelezettségek
aa) Önkormányzat felé fennálló
ab) APEH felé fennálló
ac) Egyéb köztartozások
2. Fedezetként felajánlott biztosíték
a) Ingatlan vagyontárgyak
aa) Ingatlan megnevezése
ab) Ingatlan adatai
b) Ingó vagyontárgyak (100 E Ft egyedi értéket meghaladó)
ba) Ingóság megnevezése
bb) Ingóság adatai
c) Értékpapírok
ca) Értékpapír megnevezése
cb) Értékpapír adatai
d) Kezesség
da) Kezesség megnevezése
db) Kezesség adatai
3. Továbbá e melléklet IX. pontjában szereplő adatok
XI. Egyes kötelezettségek késedelmes teljesítésének kimentésére szolgáló igazolási kérelem (KE4)
1. Kérelem tárgya, mulasztott kötelezettség/cselekmény
a) megjelölése, száma
b) esedékessége
c) teljesítettsége
2. Határidő elmulasztásának kimentése
3. Igazoló dokumentumok felsorolása
4. A kérelemhez mellékelni kell a felsorolt igazoló dokumentumokat
5. Keltezés, cégszerű aláírás.
XII. Bevallás másolati kérelem (KE5)
1. Bevallásra vonatkozó adatok
a) Tárgyidőszak megjelölése
b) Példányszám
c) Átvétel módja
2. Keltezés, aláírás
3. Átvételi adatok
4. A kérelemhez mellékelni kell:
a) meghatalmazott eljáró esetében a meghatalmazást
b) illeték összegét illetékbélyegben a kérelemre felragasztva
5. Keltezés, cégszerű aláírás
XIII. Kereskedelmi csomagolás esetében egyéni tömeg-darab arány nyilvántartásba vételi kérelem (KE6)
1. Hulladékkezelő adatai
a) név,
b) GLN szám,
c) adószám,
d) KÜJ szám (belföldi vállalkozás esetében)
2. A kereskedelmi csomagolás tömeg-darab aránya a csomagolóeszköz anyaga szerinti bontásban
3. A tömeg-darab arány alkalmazásának időszaka
4. A tömeg-darab arány alkalmazásának kezdeti időpontja
5. Keltezés, cégszerű aláírás
XIV. Átvállalási szerződés nyilvántartásba vételi kérelem (KE7)
1. Átvállalásban érintettek adatai
a) név,
b) GLN szám,
c) adószám, adóazonosító,
d) KSH törzsszám,
e) VPID szám,
f) KÜJ szám,
g) belföldi, külföldi bankszámlaszám,
2. Az átvállalással érintett termék adatai
a) a termék KT kódját
b) a termék vámtarifaszámát (kivéve csomagolás esetében),
3. Az átvállalás időszakának meghatározása,
4. Az átvállalás kezdő időpontjának meghatározása,
5. Az átvállalás típusát,
6. Keltezés, cégszerű aláírás
XV. Nyilatkozat a fennálló köztartozásokról (KNY)
1. Szerv megnevezése
2. A köztartozás összege forintban
3. Szerv számlavezető pénzintézetének neve
4. Szerv pénzforgalmi jelzőszáma
5. Keltezés, aláírás
XVI. Nyilatkozat csekély összegű támogatás igénybevételéről (TNY)
1. Csekély összegű támogatás ágazatonkénti és adott három év vonatkozásában éves bontásban, valamint összesen
2. Nyilatkozat, miszerint a vállalkozás nehéz helyzetű vállalkozásnak minősül-e
3. Keltezés, cégszerű aláírás
3. számú melléklet a 10/1995. (IX. 28.) KTM rendelethez
A bevallás teljesítéséhez szükséges adattartalmi követelmények
I. Alapadatok (Főlap)
A termékdíjfizetésre kötelezett adatai:
a) név,
b) GLN szám,
c) adószám, adóazonosító,
d) KSH törzsszám,
e) VPID szám,
f) KÜJ szám,
g) belföldi, külföldi bankszámlaszám,
h) kötelezett székhelye,
i) levelezési cím,
j) ügyintéző neve,
k) ügyintéző telefonszáma,
l) képviselőjének neve,
m) képviselőjének GLN száma,
n) képviselőjének VPID száma,
o) képviselőjének adószáma,
p) adatszolgáltatás típusa,
q) oldalak száma,
r) tárgyidőszak,
s) a termékdíjfizetési kötelezettség keletkeztetése
sz) keltezés, cégszerű aláírás.
II. Összesítő lap nettó kötelezettségekről, valamint a termékdíjköteles termékek mennyiségéről
1. Tárgyidőszak
2. Termékkörönként tárgyidőszakban összesen keletkezett termékdíjköteles termék mennyisége, valamint a fizetendő termékdíj összege
3. Termékkörönként tárgyidőszakban összesen levonható termékdíj köteles termék mennyisége, valamint a levonható környezetvédelmi termékdíj
4. Önellenőrzés és az önellenőrzési pótlék összege
5. Keltezés, cégszerű aláírás
III. A termékdíj-fizetési kötelezettség (B01-B02)
1. Termékdíj fajtája KT kód szerinti bontásban
2. Termékdíjköteles termék megnevezése
3. Termékdíj-fizetési kötelezettség összegének megállapítása
a) Termékdíjköteles termék fizetési kötelezettség alapját képző mennyisége havi bontásban soronként és összesen, kereskedelmi csomagolás H díjtétele esetében a darabszámon felül a termékdíjköteles mennyiség kg-ban meghatározott tömege is
b) Mentesség százaléka
c) Termékdíjtételek
d) Környezetvédelmi termékdíj-fizetési kötelezettség összege soronként és összesen
4. Levonható, illetve visszaigényelhető termékdíj összegének megállapítása
a) Termékdíj levonás, visszaigénylés alapját képző mennyisége soronként és összesen, kereskedelmi csomagolás H díjtétele esetében a darabszámon felül a termékdíjköteles mennyiség kg-ban meghatározott tömege is
b) Termékdíjköteles termék egysége után megfizetett díj
c) Termékdíjköteles termék után megfizetett levonható, visszaigényelhető összeg soronként és összesen
5. Termékdíj nettó összege soronként és összesen, amely a termékdíj-fizetési kötelezettség összegének és a termékdíjköteles termék után megfizetett levonható, visszaigényelhető összegének különbözete
6. Keltezés, cégszerű aláírás
IV. Bevallás a mentességhez kötődő hulladékkezelési tevékenységről (HAS)
(Koordináló szervezeti átvállalás esetén a mentességi engedéllyel rendelkező koordináló szervezet, egyéni mentesség esetén a hasznosításhoz kötött egyéni mentességi engedéllyel rendelkező kötelezett részére.)
Hulladékkezelésre vonatkozó adatok
a) A hulladékkezelési tevékenységet végző GLN száma
b) A hulladékkezelési tevékenységet végző neve
c) HKT kód 1-7. jegye
d) EWC kód
e) Hulladékkezelési művelet megnevezése
f) Mentesség során elszámolásra kerülő mennyisége havi bontásban és összesen
g) Keltezés, cégszerű aláírás
V. Bevallás a termékdíj-fizetési kötelezettség átvállalásáról (ÁTV)
1. Átvállalással érintett termék adatai
a) KT kód
b) Termékdíjköteles termék megnevezése
c) Mennyiségi egység
2. A kötelezettség átadó szerinti bontásban és KT kódonként
a) Csomagolás számlában átvállalt mennyisége
b) Egyéb kőolajtermék számlában átvállalt mennyisége
3. A kötelezettség átvállaló szerinti bontásban és KT kódonként
a) Bérgyártásból származó termékdíjköteles termék mennyisége
b) Első vevő által közösségen belüli kivitelre átvett mennyiség
c) Első vevő által közösségen belüli kivitt mennyiség
d) Első vevő által exportra átvett mennyiség
e) Első vevő által exportált mennyiség
f) Első vevő által belföldön forgalomba hozott mennyiség
4. Keltezés, cégszerű aláírás
VI. Bevallás az újrahasználható csomagolások, kereskedelmi csomagolások mennyiségéről (UHA)
Újrahasználható csomagolásra vonatkozó adatok
a) Adatsor sorszáma: a nyilvántartásba vételi adatok az újrahasználható termékdíjköteles termékek vagy termékdíjköteles termék részeként forgalomba hozott újrahasználható termékdíjköteles termékek bejelentéséhez (BJ2) adatsor sorszámával megegyezően kell alkalmazni.
b) Kibocsátott újrahasználható csomagolás mennyisége (kg)
c) Újrahasználatra visszafogadott és újrahasznált csomagolás mennyisége (kg)
d) Újonnan beszerzett újrahasználható csomagolás mennyisége (kg)
e) Visszafogadott újrahasználható csomagolásból keletkezett hulladék mennyisége (kg)
f) Keltezés, cégszerű aláírás
VII. Levonás részletező lap, valamint műanyag (reklám-bevásárló) táska mentességéhez kapcsolódó bevallás (UHB)
1. Termékdíj levonáshoz kötődő újrahasználati adatok:
a) E1 díjtétel esetében
aa) Tárgyévben forgalomba hozott összes újrahasználható elsődleges fogyasztói csomagolás mennyisége (db)
ab) Tárgyévben visszagyűjtött és újrahasznált összes újrahasználható elsődleges fogyasztói csomagolás mennyisége (db)
ac) az aa) és az ab) pontok aránya (%)
b) E2 díjtétel esetében
ba) Tárgyévben forgalomba hozott összes újrahasználható elsődleges fogyasztói csomagolás mennyisége (db)
bb) Tárgyévben visszagyűjtött és a gyártónak átadott összes újrahasználható elsődleges fogyasztói csomagolás mennyisége (db)
2. Termékdíj levonáshoz kötődő hasznosítási adatok:
a) E1 díjtétel esetében
aa) Tárgyidőszakban termékdíjfizetési kötelezettséggel érintett forgalomba hozott elsődleges fogyasztói csomagolás mennyisége anyagfajtánként (db)
ab) Tárgyidőszakban visszagyűjtött és hasznosított összes elsődleges fogyasztói csomagolás mennyisége anyagfajtánként (db)
b) E2 díjtétel esetében
ba) Tárgyidőszakban termékdíjfizetési kötelezettséggel érintett forgalomba hozott elsődleges fogyasztói csomagolás mennyisége anyagfajtánként (db)
bb) Tárgyidőszakban visszagyűjtött és az E1 kötelezettnek (vagy megbízottjának) átadott összes elsődleges fogyasztói csomagolás mennyisége anyagfajtánként (db)
3. Forgalomba hozott (bevásárló-reklám) táska mentességéhez tartozó adatok
a) forgalomba hozott (bevásárló-reklám) táska térfogatösszege (literben)
b) környezetbarát védjeggyel rendelkező (bevásárló-reklám) táska térfogatösszege (literben)
4. Keltezés, cégszerű aláírás
VIII. Hasznosítás koordináló szervezetek bevallása az átvállalt mennyiségekről (HKS)
Csatlakozott partnerek adatai
a) Csatlakozott partnerek GLN száma
b) Csatlakozott partnerek VPID száma
c) Csatlakozott partnerek neve
d) KT kód
e) Szolgáltatói díj alapját képező átvállalt tárgyidőszaki mennyiségek soronként és összesen
f) Keltezés, cégszerű aláírás
IX. Önellenőrzésről (ÖNP)
1. Önellenőrzési pótlék kiszámítása
a) helyesbített díj
aa) termékpályánkénti bontásban a bevallott, befizetett termékdíj (Ft), és a helyes számított termékdíj (Ft),
ab) összesen a bevallott, befizetett termékdíj (Ft), és összesen a helyes számított termékdíj (Ft),
ac) a befizetendő, illetve a visszautalandó termékdíj összege (ezer Ft)
b) az önellenőrzési pótlékok kiszámítása és összesítésük
ba) nyilvántartásba vétel ideje,
bb) önellenőrzési, ismételt önellenőrzési pótlék összege
2. Keltezés, cégszerű aláírás
X. Átvezetési/kiutalási kérelem (KE1)
1. Terhelendő díj
a) adónemkód, számlajel
b) rövidített megnevezés
c) összeg forintban
2. Jóváírandó összeg
a) adónemkód, számlajel
b) rövidített megnevezés
c) összeg forintban
3. Kiutalandó forint összeg
4. Keltezés, cégszerű aláírás
XI. Nyilatkozat a fennálló köztartozásokról (KNY)
1. Köztartozás megjelölése
2. Szerv megnevezése
3. A köztartozás összege forintban
4. Szerv számlavezető pénzintézetének neve
5. Szerv pénzforgalmi jelzőszáma
6. Keltezés, cégszerű aláírás
XII. Nyilatkozat csekély összegű támogatásról (TNY)
1. Nyilatkozat, hogy a támogatás odaítélésekor az érintett pénzügyi évben, valamint az előző két pénzügyi év során a kötelezett által igénybe vett csekély összegű támogatások támogatástartalma nem haladja meg a 200 000 eurónak megfelelő forintösszeget
2. Nyilatkozat, hogy a vállalkozás nehéz helyzetű vállalkozásnak nem minősül
3. Keltezés, cégszerű aláírás
XIII. Visszaigénylésről (VIS)
1. A termék adatai
a) a termékdíjköteles termék megnevezésével
b) a termékdíjkötekles termék KT-kódja
c) a termékdíjköteles termék mennyisége (kg, db)
2. A visszaigénylés időszaka
3. Termékdíjtétel (Ft/db)
4. A visszaigényelhető termékdíj összege (Ft)
5. Keltezés, cégszerű aláírás
4. számú melléklet a 10/1995. (IX. 28.) KTM rendelethez
Termékdíjköteles termékek és anyagok köre
Az „ex” jelzéssel ellátott vámtarifaszám olyan termékcsoportot jelent, melyben csak a Kt. hatálya alá tartozó termékek termékdíjkötelesek.
A * jelzéssel ellátott vtsz. számok olyan elektromos és elektronikai berendezés termékcsoportokat jelentenek, melyben azok a termékek termékdíjkötelesek, melyeknek bruttó súlya legfeljebb 200 kg, vagy teljesítmény felvétele legfeljebb 4 kW.
|
|
Vámtarifaszám |
|
Megnevezés |
Vámtarifaszám és HR alszám |
KN alszám |
|
Gumiabroncsok |
|
|
|
Új gumi légabroncs, kivéve a 4011 40; 4011 50 00 vtsz. alá tartozó termékeket |
ex 4011 |
|
|
Újrafutózott vagy használt gumi légabroncs; tömör vagy kisnyomású gumiabroncs, kivéve a 4012 90 30; 4012 90 90 vtsz. alá tartozó termékeket |
ex 4012 |
|
|
Hűtőközegek |
|
|
|
Szénhidrogének halogénszármazékai hűtőközeg céljára: |
|
|
|
Aciklikus szénhidrogének két vagy több különböző halogént tartalmazó halogénszármazékai |
|
|
|
Triklór-fluor-metán |
ex 2903 41 |
00 |
|
Diklór-difluor-metán |
ex 2903 42 |
00 |
|
Triklór-trifluor-etán |
ex 2903 43 |
00 |
|
Diklór-tetrafluor-etánok és klór-pentafluor-etánok |
ex 2903 44 |
|
|
Csak fluorral és klórral perhalogénezett más származékok |
ex 2903 45 |
|
|
Bróm-klór, difluor-metán, bróm-trifluor-metán és dibróm-tetrafluor-etán |
ex 2903 46 |
|
|
Más perhalogénezett származékok |
ex 2903 47 |
00 |
|
Más |
ex 2903 49 |
|
|
Metán, etán vagy propán halogénezett származékait tartalmazó keverékek: |
|
|
|
Klórfluór-szénhidrogéneket (CFC-k) tartalmazó, hidroklórfluór- szénhidrogén-(HCFC), perfluór-szénhidrogén (PFC) vagy hidrofluór- szénhidrogén (HFC) tartalommal is |
ex 3824 71 |
00 |
|
Brómklór-difluor-metánokat, bróm-trifluor-metánokat vagy dibróm- tetrafluoretánokat tartalmazó |
ex 3824 72 |
00 |
|
Hidrobrómfluór-szénhidrogéneket (HBFC-k) tartalmazó |
ex 3824 73 |
00 |
|
Hidroklórfluór-szénhidrogéneket (HCFC-k) tartalmazó, perfluór- szénhidrogén (PFC) vagy hidrofluór-szénhidrogén (HFC) tartalommal is, de klórfluórszénhidrogén (CFC) tartalom nélkül |
ex 3824 74 |
00 |
|
Szén-tetrakloridot tartalmazó |
ex 3824 75 |
00 |
|
1,1,1-triklóretánt tartalmazó (metil-kloroform) |
ex 3824 76 |
00 |
|
Bróm-metánt (metil-bromid) vagy brómklór-metánt tartalmazó |
ex 3824 77 |
00 |
|
Más |
ex 3824 79 |
00 |
|
Részlegesen halogénezett fluorozott-klórozott aciklikus szénhidrogént tartalmazó keverékek és más részlegesen halogénezett aciklikus szénhidrogént tartalmazó keverékek |
ex 3824 90 |
97 |
|
Akkumulátorok |
|
|
|
Elektromos akkumulátorok a 8507 90 vtsz. kivételével |
ex 8507 |
|
|
Egyéb kőolajtermékek |
|
|
|
Kenőolaj |
|
|
|
Motorolaj, kompresszor-kenőolaj, turbina-kenőolaj |
2710 19 |
81 |
|
Hidraulikus célú folyadék |
2710 19 |
83 |
|
Fehérolaj, folyékony paraffin |
2710 19 |
85 |
|
Differenciálolaj és reduktorolaj |
2710 19 |
87 |
|
Keverék fémmegmunkáláshoz, formaleválasztó olaj, korróziógátló olaj |
2710 19 |
91 |
|
Villamosszigetelési olaj |
2710 19 |
93 |
|
Más kenőolaj és más olaj, kivéve kenőzsírok |
ex 2710 19 |
99 |
|
Textil, bőr, szőrme és más anyagok kezelésére használt készítmények |
3403 11 |
00 |
|
Legalább 70 tömegszázalék kőolaj- vagy bitumenes ásványokból előállított olajtartalommal, de nem fő alkotóként |
3403 19 |
10 |
|
Gépek, berendezések és járművek kenőanyagai, kivéve kenőzsírok |
ex 3403 19 |
91 |
|
Más |
3403 19 |
99 |
|
Hidraulikusfék-folyadék és más elkészített folyadék hidraulikus hajtóműhöz, amely kőolajat vagy bitumenes ásványokból nyert olajat 70 tömegszázaléknál kisebb arányban tartalmaz |
ex 3819 00 |
00 |
|
Reklámhordozó papírok |
|
|
|
Papír és karton; papíripari rostanyagból, papírból vagy kartonból készült áruk |
ex 48 |
|
|
Könyvek, újságok, képek és más nyomdaipari termékek; |
ex 49 |
|
|
Elektromos és elektronikai berendezések |
|
|
|
Háztartási nagygépek |
|
|
|
Lég- vagy vákuumszivattyú, lég- vagy más gázkompresszor és ventilátor; elszívó vagy visszavezető kürtő beépített ventilátorral, szűrővel is |
ex 8414* |
|
|
Légkondicionáló berendezés motormeghajtású ventilátorral, valamint hőmérséklet- és nedvességszabályozó szerkezettel, beleértve az olyan berendezést is, amelyben a nedvesség külön nem szabályozható |
ex 8415* |
|
|
Hűtőgép, fagyasztógép és egyéb hűtő- vagy fagyasztókészülék, elektromos vagy más működésű is; hőszivattyú a 8415 vtsz. alá tartozó légkondicionáló berendezés kivételével, valamint a 8418 91 és a 8418 99 vtsz. alá tartozó termékek kivételével |
ex 8418* |
|
|
Mosogatógép; palack vagy más tartály tisztítására vagy szárítására szolgáló gép; palack, kanna, doboz, zsák vagy más tartály töltésére, zárására, vagy címkézésére szolgáló gép; palack, befőttesüveg, kémcső és hasonló tartály dugaszolására szolgáló gép; más csomagoló- vagy bálázógép (beleértve a zsugorfóliázó bálázógépet is); ital szénsavazására szolgáló gép |
ex 8422* |
|
|
Háztartásban vagy mosodában használatos mosógép, beleértve az olyan gépet is, amely mos és szárít is |
ex 8450* |
|
|
Elektromotor és elektromos generátor [az áramfejlesztő egység (aggregát) kivételével] |
ex 8501* |
|
|
Porszívók beépített elektromotorral a 8508 11 vtsz. alá tartozók kivételével |
ex 8508 19 |
|
|
Elektromos átfolyásos vízmelegítő |
8516 10 |
11 |
|
Helyiségek fűtésére szolgáló, elektromos lég- és talajmelegítő készülék |
|
|
|
Hőtárolós radiátor |
8516 21 |
00 |
|
Folyadékkal töltött radiátor |
8516 29 |
10 |
|
Hősugárzó |
8516 29 |
50 |
|
Más beépített ventilátorral |
8516 29 |
91 |
|
Más helyiségek fűtésére szolgáló, elektromos lég- és talajmelegítő készülék |
8516 29 |
99 |
|
Mikrohullámú sütő |
8516 50 |
00 |
|
Más sütő; tűzhely, főzőlap, forralógyűrű, grillsütő és sütőrostély |
8516 60 |
|
|
Háztartási kisgépek |
|
|
|
Személymérleg, csecsemőmérleg is, háztartási mérleg |
8423 10 |
|
|
Háztartási varrógép |
8452 10 |
|
|
Legfeljebb 1 500 W teljesítményű és legfeljebb 20 literes porzsákkal vagy más tartálykapacitással rendelkező beépített elektromotoros porszívó |
8508 11 |
00 |
|
Elektromechanikus háztartási készülékek beépített elektromotorral, a 8508 vtsz. alá tartozó porszívók kivételével, valamint a 8509 90 vtsz. kivételével |
ex 8509 |
|
|
Villanyborotva, -hajnyíró gép és szőreltávolító készülék beépített elektromotorral: |
8510 |
|
|
Elektrotermikus fodrászati készülék vagy kézszárító készülék: |
|
|
|
Hajszárító |
8516 31 |
|
|
Más fodrászati készülék |
8516 32 |
00 |
|
Kézszárító készülék |
8516 33 |
00 |
|
Villanyvasaló |
8516 40 |
|
|
Kávé- vagy teafőző |
8516 71 |
00 |
|
Kenyérpirító |
8516 72 |
00 |
|
Olajsütő |
8516 79 |
20 |
|
Más elektrotermikus háztartási készülék |
8516 79 |
70 |
|
Legfeljebb 1 000 V feszültségű elektromos áramkör összekapcsolására vagy védelmére vagy elektromos áramkörbe vagy azon belüli összekapcsolásra szolgáló készülék (például kapcsolók, relék, olvadóbiztosítékok, túlfeszültség-csökkentők, dugaszok, foglalatok, lámpafoglalatok és más csatlakozók, csatlakozódobozok); optikai szálakhoz, optikai szálból álló nyalábokhoz vagy kábelekhez való csatlakozók |
8536 |
|
|
Karóra, zsebóra és más óra (beleértve a stopperórát is), nemesfémből vagy nemesfémmel plattírozott fémből készült tokkal |
ex 9101 |
|
|
Karóra, zsebóra és más óra, beleértve a stopperórát is, a 9101 vtsz. alá tartozó kivételével |
ex 9102 |
|
|
Óra „kisóraszerkezettel”, a 9104 vtsz. alá tartozó kivételével |
ex 9103 |
|
|
Műszerfalba beépítésre alkalmas és hasonló típusú óra gépjárműhöz, légi-, űr- és vízi járműhöz |
ex 9104 |
|
|
Más óra |
ex 9105 |
|
|
Információs (IT) és távközlési berendezések (kivéve a mobil és a rádiótelefon készülék) |
|
|
|
Nyomdaipari gép, amely nyomólapok, nyomóhengerek és más, a 8442 vtsz. alá tartozó nyomóalkatrészek segítségével működik; más nyomtatók, másológépek és faxgépek, kombinálva is; ezek alkatrészei és tartozékai |
ex 8443* |
|
|
Írógépek a 8443 vtsz. alá tartozó nyomtatók kivételével; szövegszerkesztő gépek |
ex 8469 |
|
|
Számológép és számoló funkcióval ellátott zsebméretű adatrögzítő-, előhívó-, és megjelenítő gép; könyvelőgép, postai bérmentesítő gép, jegykiadó gép és hasonló gép számolószerkezettel; pénztárgép |
ex 8470 |
|
|
Automatikus adatfeldolgozó gép és egységei; mágneses vagy optikai leolvasó, adatátíró gép a kódolt adat adathordozóra történő átírására és máshol nem említett gép ilyen adatok feldolgozásához |
ex 8471 |
|
|
Más irodai gép (pl. stencil- vagy más sokszorosítógép, címíró gép, automata bankjegykiadó gép, érmeválogató, érmeszámláló vagy érmecsomagoló gép, ceruzahegyező, lyukasztó- vagy fűzőgép), kivéve a 8472 90 30 vtsz. alá tartozó termékek |
ex 8472 |
|
|
Távbeszélő-készülékek, beleértve a mobiltelefon-hálózatokhoz vagy más vezeték nélküli hálózatokhoz való készülékeket; hang, képek vagy más adatok továbbítására vagy vételére szolgáló más készülékek, beleértve a vezetékes vagy vezeték nélküli hálózatok (helyi- vagy nagy kiterjedésű hálózat) távközlési berendezéseit a 8443, 8525, 8527 vagy 8528 vtsz. alá tartozó, továbbításra vagy vételre szolgáló készülékek, valamint a 8517 12, a 8517 69 31 és a 8517 69 39 kivételével |
ex 8517 |
|
|
Vezetékes telefon kézibeszélője |
8518 30 |
20 |
|
Szövegismétlő készülék telefonhoz |
8519 81 |
11 |
|
Diktafon, amely csak külső áramforrással működik |
8519 81 |
51 |
|
Telefonüzenet-rögzítő |
8519 50 |
00 |
|
Radarkészülék, rádiónavigációs segédkészülék és rádiós távirányító készülék |
8526 |
|
|
Kizárólag vagy elsősorban a 8471 vtsz. alá tartozó automatikus adatfeldolgozó rendszerben használatos katódsugárcsöves monitor |
8528 41 |
00 |
|
Kizárólag vagy elsősorban a 8471 vtsz. alá tartozó automatikus adatfeldolgozó rendszerben használatos más monitor |
8528 51 |
00 |
|
Kizárólag vagy elsősorban a 8471 vtsz. alá tartozó automatikus adatfeldolgozó rendszerben használatos projektor |
8528 61 |
00 |
|
Automatikus adatfeldolgozó gép által létrehozott digitális információ megjelenítésére alkalmas, síkpanel megjelenítő (például folyadékkristályos eszköz) segítségével működő más projektor |
8528 69 |
10 |
|
Elektromos ellenőrző jelző-, és biztonsági berendezés vasút, villamosvasút, közút belvízi kikötő, kikötői berendezés vagy repülőtér számára (a 8608 vtsz. alá tartozók kivételével) |
ex 8530 |
|
|
Elektronikus fordítógép vagy szótár |
8543 70 |
10 |
|
Szórakoztató elektronikai cikkek |
|
|
|
Mikrofon és tartószerkezete; hangszóró, dobozba szerelve is; fejhallgató és fülhallgató, mikrofonnal összeépítve is, valamint egy mikrofonból és egy vagy több hangszóróból álló egység; hangfrekvenciás elektromos erősítő; elektromos hangerősítő egység a 8518 30 20 vtsz. alá tartozó termékek kivételével |
ex 8518 |
|
|
Hangfelvevő- vagy hanglejátszó készülék a 8519 50, a 8519 81 11 és a 8519 81 51 vtsz. alá tartozó termékek kivételével |
ex 8519 |
|
|
Videofelvevő vagy -lejátszó készülék, videotunerrel egybeépítve is |
ex 8521* |
|
|
Televíziós kamerák (felvevők), digitális fényképezőgépek és videokamera-felvevők a 8525 80 11 kivételével |
ex 8525 80 |
|
|
Rádióműsor-vevőkészülék, hangfelvevő vagy -lejátszó készülékkel vagy órával kombinálva is, közös házban |
8527 |
|
|
Monitorok és kivetítők, beépített televízióvevő-készülék nélkül; televíziós adás vételére alkalmas készülék, rádióműsor-vevőkészüléket vagy hang- vagy képfelvevő vagy -lejátszó készüléket magában foglaló is, a 8528 41 00, a 8528 51 00, a 8528 61 00 és a 8528 69 10 vtsz. alá tartozó termékek kivételével |
ex 8528 |
|
|
Kizárólag vagy elsősorban a 8525-8528 vtsz. alá tartozó készülékek alkatrészei: |
8529 |
|
|
Fényképezőgép (a mozgófényképészeti kivételével); fényképészeti villanófény-készülék és villanókörte, a 8539 vtsz. alá tartozó kisülési cső kivételével |
|
|
|
Azonnal előhívó (polaroid) fényképezőgép |
9006 40 |
00 |
|
Fényképezőgép közvetlen keresővel [egylencsés visszatükrözés (SLR)], legfeljebb 35 mm szélességű filmtekercshez |
9006 51 |
00 |
|
Más fényképezőgép, 35 mm-nél kisebb szélességű filmtekercshez |
9006 52 |
00 |
|
Más fényképezőgép 35 mm szélességű filmtekercshez |
9006 53 |
|
|
Fényképészeti villanófény-készülék és villanókörte: |
|
|
|
Kisülési csővel működő (elektronikus) villanófény-készülék |
9006 61 |
00 |
|
Mozgóképfelvevő (kamera) és -vetítő, hangfelvevő vagy hanglejátszókészülékkel vagy anélkül: |
|
|
|
Kamera, 16 mm-nél keskenyebb vagy super 8-as filmhez: |
9007 11 |
00 |
|
Kamera, más filmhez |
9007 19 |
00 |
|
Állóképvetítő, a mozgófényképészeti-gép kivételével; fényképészeti nagyító és kicsinyítő (mozgó-fényképészeti kivételével) |
|
|
|
Diavetítő |
9008 10 |
00 |
|
Elektromos és elektronikus barkácsgépek, szerszámok, kivéve a nagyméretű, helyhez kötött ipari szerszámok |
|
|
|
Más, automata ipari varrógép |
8452 21 |
00* |
|
Fémipari eszterga (beleértve az esztergáló központot is): |
8458* |
|
|
Anyagleválasztással működő fémipari fúró-, furatmegmunkáló, marómenetvágó vagy menetfúró gép (beleértve a hordozható fúrógépet is), a 8458 vtsz. alá tartozó eszterga (beleértve az esztergáló központot is) kivételével: |
8459* |
|
|
Gyalugép, véső-, hornyoló-, üregelő-, fogaskerékmaró, fogaskerék- köszörülő vagy fogaskerék-simító gép, fűrész- és vágógép, valamint más vtsz. alá nem osztályozható fém vagy cermet leválasztással működő más szerszámgép: |
8461* |
|
|
Szerszámgép (beleértve a szegező-, ragasztó- vagy más összeállító gépet is) fa, parafa, csont, keménygumi; kemény műanyag vagy hasonló kemény anyag megmunkálására |
8465* |
|
|
Kovácsoló, kalapáló vagy alakos sajtoló szerszámgép (beleértve a présgépet is) fém megmunkálására; nyíró, hajlító, hajtogató, redőző, simító, egyengető, nyíró, lyukasztó vagy rovátkoló szerszámgép (beleértve a présgépet is) fém megmunkálására; máshol nem említett présgép fém vagy keményfém megmunkálására |
8462* |
|
|
Anyagleválasztás nélkül működő más szerszámgép fém vagy cement megmunkálására |
8463* |
|
|
Kézi használatú szerszám, pneumatikus, hidraulikus, vagy beépített elektromos vagy nem elektromos motorral működő |
ex 8467* |
|
|
Játékok, szabadidős és sportfelszerelések |
|
|
|
Napozóágyak, napozólámpák és hasonló, napozáshoz használt felszerelések: |
|
|
|
Ultraibolya A sugarat felhasználó fénycsővel: |
|
|
|
Ultraibolya A sugarat felhasználó fénycsővel legfeljebb 100 cm csőhosszúsággal |
8543 70 |
51 |
|
Ultraibolya A sugarat felhasználó más fénycsővel |
8543 70 |
55 |
|
Más, napozóágyak, -lámpák, hasonló felszerelések napozáshoz |
8543 70 |
59 |
|
Villanyvonat, vágány, jelzőlámpa és más tartozékai; csökkentett méretű „méretarányos” összeszerelhető modell készletben, működő is |
9503 00 |
30 |
|
Beépített motorral működő más játék és modell műanyagból |
9503 00 |
75 |
|
Beépített motorral működő más játék és modell más anyagból |
9503 00 |
79 |
|
Tévéhez kapcsolható videojáték |
9504 10 |
00 |
|
Pénzérmékkel, bankjegyekkel, bankkártyákkal, zsetonokkal vagy más fizetőeszközökkel működő más játék, a tekepálya-felszerelés kivételével |
9504 30 |
|
|
Elektromos autóverseny-készlet, verseny jellegű |
9504 90 |
10 |
|
Ellenőrző és vezérlő eszközök |
|
|
|
Mérleg, vizsgáló és ellenőrző mérleg is (az 50 mg vagy ennél nagyobb érzékenységű mérleg kivételével) beleértve a súllyal működtetett számláló vagy ellenőrző mérleget is; súly mindenfajta mérleghez, (valamint a 8423 10 vtsz. alá tartozó termékek kivételével) |
ex 8423* |
|
|
Gépjárműhöz használt riasztóberendezés |
8512 30 |
10 |
|
Elektromos, akusztikus vagy vizuális jelzőberendezés (pl. csengő, sziréna jelzőtábla, betörést vagy tüzet jelző riasztókészülék), a 8512 vagy a 8530 vtsz. alá tartozó kivételével |
ex 8531 |
|
|
Adagoló automaták |
|
|
|
Bankjegykiadó automata |
8472 90 |
30 |
|
Automata elárusítógép (pl. postai bélyeg, cigaretta, étel vagy ital árusítására), beleértve a pénzváltó gépet is: |
|
|
|
Automata italárusító gép beépített melegítő- vagy hűtőkészülékkel |
8476 21 |
00 |
|
Más elárusító automata beépített melegítő-, hűtőkészülékkel |
8476 81 |
00 |
|
Rádiótelefon készülék |
|
|
|
Mobiltelefon-hálózathoz vagy más vezeték nélküli hálózatokhoz való távbeszélők |
8517 12 |
00 |
|
Rádiótelefon- vagy rádiótávíró-vevőkészülék |
|
|
|
Hordozható személyi hívó |
8517 69 |
31 |
|
Más rádiótelefon- vagy rádiótávíró-vevőkészülék |
8517 69 |
39 |
|
II. Műanyag (bevásárló-reklám) táska |
|
|
|
Műanyag zsák és zacskó (beleértve a kúp alakút is) (az eladási helyen történő megtöltésre tervezett és szánt zsák és zacskó, valamint az eladás helyén eladott, megtöltött vagy ott történő megtöltésre tervezett és szánt eldobható zsák és zacskó, amennyiben csomagolási funkciót lát el) etilénpolimerekből |
ex 3923 21 |
00 |
|
Műanyag zsák és zacskó (beleértve a kúp alakút is) (az eladási helyen történő megtöltésre tervezett és szánt zsák és zacskó, valamint az eladás helyén eladott, megtöltött vagy ott történő megtöltésre tervezett és szánt eldobható zsák és zacskó, amennyiben csomagolási funkciót lát el) más műanyagból |
ex 3923 29 |
|
5. számú melléklet a 10/1995. (IX. 28.) KTM rendelet 8. §-ához
A termékdíj visszaigénylésére vonatkozó nyilvántartások tartalmi követelményei
1. számú táblázat
A Kt. 5/B. §-a szerinti termékdíjköteles termék gyártásához közvetlen anyagként (alapanyagként) felhasznált termékdíjköteles termék után befizetett termékdíj visszaigénylésére vonatkozó nyilvántartás tartalmi elemei
1. A termékdíj visszaigénylőjének adatai (a 3. számú melléklet I. pontja szerint)
2. A közvetlen anyagként (alapanyagként) felhasznált termékdíjköteles termékre vonatkozó adatok:
a) termékdíjköteles termék megnevezése;
b) termékdíj fajtája, KT-kód szerinti bontásban;
c) a közvetlen anyagként (alapanyagként) felhasznált termékdíjköteles termék mennyisége, GTIN száma, KT-kód szerinti bontásban;
d) a közvetlen anyagként (alapanyagként) felhasznált termékre befizetett termékdíj összege, KT-kód szerinti bontásban;
e) a termékdíj befizetőjének neve; VPID és GLN száma;
f) a termékdíj-befizetés azonosítója (számlaszám).
3. Az előállított termékdíjköteles termékre vonatkozó adatok
a) termékdíjköteles termék megnevezése;
b) termékdíj fajtája, KT-kód szerinti bontásban;
c) a termékdíjköteles termék mennyisége, GTIN száma, KT-kód szerinti bontásban;
d) az előállított termékre befizetett termékdíj összege, KT-kód szerinti bontásban;
e) a termékdíj befizetőjének neve, VPID és GLN száma;
f) a termékdíj-befizetés azonosítója (számlaszám).
4. A nyilvántartás tartalmazza:
a) a visszaigénylés jogalapját, rövid leírást a gyártási tevékenységről, az ott felhasznált anyagokról;
b) anyagmérleget, amely pontosan bemutatja a gyártáshoz közvetlen anyagként felhasznált termékdíjköteles termékek mennyiségét, illetve a létrejött termékdíjköteles termék mennyiségét és az ahhoz kötődő anyagnormákat;
c) a termék megvásárlását igazoló számlák tételes összesítését (bizonylatszám, teljesítés dátuma, KT-kód mennyiség, megfizetett nettó termékdíj összege) és a számlák egy példányát, amelyben a jogszabály szerint tételesen szerepelnie kell a kötelezett által befizetett termékdíjnak, a számla kiegyenlítését igazoló bizonylatot;
d) import esetén a vámtartozás kiszabásáról szóló határozatok összesítését, a határozat másolatát, vámszabad terület, tranzitterület esetén a betárolást igazoló vámokmány másolatát, Közösségen belüli behozatal esetén számlákat, a bevallás és a termékdíj megfizetését igazoló bizonylatot.
A nyilvántartás oldalait oldalszámmal kell ellátni.
5. A visszaigénylés nyilvántartására és a nyilvántartás hitelességére vonatkozó adatok:
oldalak száma, keltezés, cégszerű aláírás.
2. számú táblázat
A Kt. 5/A. §-a szerinti nemzetközi szerződés alapján, valamint az Észak-atlanti Szerződés Szervezete Biztonsági Beruházási programja megvalósítása keretében behozott felhasznált termékek után befizetett termékdíj visszaigénylésére vonatkozó nyilvántartás tartalmi elemei
1. A termékdíj visszaigénylőjének adatai (a 3. számú melléklet I. pontja szerint)
2. A termékdíjköteles termékre vonatkozó adatok:
a) termékdíjköteles termék megnevezése;
b) termékdíj fajtája, KT-kód szerinti bontásban;
c) a vásárolt termékdíjköteles termék mennyisége, GTIN száma, KT-kód szerinti bontásban;
d) a vásárolt termékre befizetett termékdíj összege, KT-kód szerinti bontásban;
e) a termékdíj befizetőjének neve, VPID és GLN száma;
f) a termékdíj-befizetés azonosítója (számlaszám).
3. A nyilvántartás tartalmazza:
a) a visszaigénylés jogalapját, rövid leírást arról, hogy melyik Nemzetközi Szerződés milyen pontja alapján valósul meg a köztehermentes beszerzés, illetve mely NATO Biztonsági Beruházási Program keretében;
b) a termék megvásárlását igazoló számlák tételes összesítését (bizonylatszám, teljesítés dátuma, KT-kód mennyiség, megfizetett nettó termékdíj összege) és a számlák egy példányát, amelyben a jogszabály szerint tételesen szerepelnie kell a kötelezett által befizetett termékdíjnak, a számla kiegyenlítését igazoló bizonylatot;
c) import esetén a vámtartozás kiszabásáról szóló határozatok összesítését, a határozat másolatát, vámszabad terület, tranzitterület esetén a betárolást igazoló vámokmány másolatát, Közösségen belüli behozatal esetén számlákat, a bevallás és a termékdíj megfizetését igazoló bizonylatot.
A nyilvántartás oldalait oldalszámmal kell ellátni.
4. A visszaigénylés nyilvántartására és a nyilvántartás hitelességére vonatkozó adatok:
oldalak száma, keltezés, cégszerű aláírás.
3. számú táblázat
A Kt. 17. § (3) bekezdése szerinti negyedévente, negyedéves időszakra benyújtható kenőolaj hasznosítás utáni termékdíj-visszaigénylés iránti kérelem tartalmi elemei
Kérelem a ........... év ................ negyedévében végzett kenőolaj hasznosítás utáni termékdíj kötelezett által történő visszaigényléséhez
A visszaigénylést külön-külön, negyedévente kell benyújtani, a negyedévek egy visszaigénylésen belül nem vonhatók össze, az eljárás a környezetvédelmi, természetvédelmi, valamint a vízügyi hatósági eljárások igazgatási szolgáltatási díjairól szóló 33/2005. (XII. 27.) KvVM rendelet 1. melléklet I. pont 31. (fő) sorszáma alapján igazgatási szolgáltatási díj köteles.
1. A termékdíj visszaigénylőjének adatai
|
Név: |
|
|
VPID szám: |
|
|
GLN szám: |
|
|
KÜJ száma: |
|
|
Bankszámlaszám: |
|
|
Székhely: |
|
|
Cím/telefon: |
|
2. A termékdíjköteles termék mennyisége és a megfizetett termékdíj havi bontású adatai:
a) termékdíjköteles tennék megnevezése, KT-kód szerinti bontásban,
b) a termékdíjköteles termék mennyisége, GTIN száma, KT-kód szerinti bontásban,
c) a befizetett termékdíj összege, KT-kód szerinti bontásban.
A visszaigénylést megelőző 12 hónap adatait kell beírni.
3. Igénylőlap a kenőolaj termékdíj visszaigénylésére
........... év .................. negyedéve
|
Megnevezés |
Visszagyűjtött mennyiség (t) |
Saját hasznosítás (t) |
Hasznosításra átadott mennyiség (t) |
Nem hasznosított |
Vissza- igénylendő |
|
|
gazdálkodó szerveze- tektől |
lakosságtól |
ebből újra- feldolgozás |
ebből energia- nyerés |
ebből újra- feldolgozás |
ebből energia- nyerés |
mennyiség (t) |
összeg (ezer Ft) |
|
......................... hó |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
......................... hó |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
......................... hó |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Összesen: |
|
|
|
|
|
|
|
|
A visszaigényelhető összeget az 53/2003. (IV. 11.) Korm. rendelet 3. számú mellékletben meghatározott képletek szerint kell kiszámítani.
4. A kenőanyag-behozatal a vámhatóság határozatai és a KT-kód szerinti bontásban
|
Dátum |
Határozat száma |
KN-kód |
KT-kód |
Mennyiség |
Megfizetett nettó termékdíj összege |
|
|
|
|
|
|
|
5. Az átadók bemutatása
|
|
|
|
|
|
|
Átadó cég címe |
|
|
|
Sorsz. |
Dátum |
Átadó neve |
Átadó adó- száma |
Átadó szervezet- azonosító GLN száma |
Átadó telephely- azonosító GLN száma |
ir. szám |
város |
cím |
SZ/K kísérő szám |
Meny- nyiség (kg) |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
6. Az átvevők bemutatása
|
|
|
|
|
|
|
Átvevő cég címe |
|
|
|
Sorsz. |
Dátum |
Átvevő neve |
Átvevő adó- száma |
Átvevő szervezet- azonosító GLN száma |
Átvevő telephely- azonosító GLN száma |
ir. szám |
város |
cím |
Engedély- szám |
Meny- nyiség (kg) |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
7. A tárgyévre vonatkozó göngyölített kenőolajtermékdíj-adatok
|
|
Ezer Ft |
|
Éves termékdíj forgalom |
|
|
Tárgyévre befizetett összes termékdíj |
|
|
Tárgyév első három negyedévében visszautalt termékdíj |
|
|
Negyedik negyedévben visszaigényelt termékdíj |
|
|
Tárgyévre visszaigényelhető termékdíj |
|
A táblázatot csak a negyedik negyedéves visszaigénylés benyújtásakor kell kitölteni és beadni.
Oldalak száma (ezzel az oldallal együtt):
Dátum: ........................................................
.................................................
cégszerű aláírás
6. számú melléklet a 10/1995. (IX. 28.) KTM rendelet 14. §-ához
Beszámoló hulladékhasznosítói szolgáltatás megrendeléshez .................... év
1. A szolgáltatás megrendelést teljesítő adatai:
a) Név: ...............................................................................................................................................
b) GLN szám: ....................................................................................................................................
c) VPID szám: ...................................................................................................................................
2. A szolgáltatók adatai
a) Név: ...............................................................................................................................................
b) GLN szám (telephelyi bontásban): ...............................................................................................
c) VPID szám: ...................................................................................................................................
d) Telephelyi kapacitásadatok: ..........................................................................................................
e) Szolgáltató beszállítóinak GLN száma, szerződésazonosítói: ......................................................
f) Szolgáltató vevőinek GLN száma, szerződésazonosítói: ..............................................................
3. A begyűjtött és hasznosított hulladék, valamint a hasznosítás eredményeképpen keletkező termék besorolása, illetve azonosítása
a) Megnevezés: .................................................................................................................................
b) HKT-kód: ......................................................................................................................................
c) EWC-kód: .....................................................................................................................................
d) GTIN szám (újrahasználatból, újrafeldolgozásból és energianyerésből származó termékek esetén): ...............
4. Mennyiségi adatok [áthozat az előző időszakból, tárgyidőszaki összesen (havi részletezéssel) és göngyölített összesen] az alábbi részletezéssel:
A) Hulladékkezelés
a) Begyűjtött hulladék mennyisége: ..................................................................................................
b) Készletezett hulladék mennyisége: ...............................................................................................
c) Anyagában történő hasznosításra válogatott hulladék mennyisége: .............................................
d) Hasznosított hulladék mennyisége összesen: ................................................................................
da) Anyagában hasznosított hulladék mennyisége: .......................................................................
- Biológiai úton anyagában hasznosított hulladék mennyisége: .................................................
- Újrafeldolgozással anyagában hasznosított hulladék mennyisége: ..........................................
- Visszanyeréssel alapanyaggá átalakított, anyagában hasznosított hulladék mennyisége:
- Egyéb anyagában hasznosított hulladék mennyisége: .............................................................
db) Energetikai úton hasznosított hulladék mennyisége: ..............................................................
dc) Más módon hasznosított hulladék mennyisége: ......................................................................
e) Ártalmatlanított hulladék mennyisége: .........................................................................................
ea) Elégetéssel ártalmatlanított hulladék mennyisége: ..................................................................
eb) Lerakással ártalmatlanított hulladék mennyisége: ...................................................................
ec) Más kémiai, biológiai, fizikai eljárással ártalmatlanított hulladék mennyisége: .....................
B) Újrahasználat
a) Újrahasználatra visszagyűjtött termékek mennyisége: .................................................................
b) Újrahasznált termékek mennyisége: .............................................................................................
c) Értékesített termék mennyisége: ...................................................................................................
5. Megrendelések nyilvántartása
a) Tevékenység: ................................................................................................................................
b) Időszak: .........................................................................................................................................
c) Mennyiség: ....................................................................................................................................
d) Megrendelési összeg (göngyölítve, havi bontásban): ...................................................................
7. számú melléklet a 10/1995. (IX. 28.) KTM rendelethez
Környezetvédelmi Termékdíj Kódok
I. Termékdíjköteles termékek környezetvédelmi termékdíj kódjai (KT kód)
A következő táblázatok a KT kódok első 3 jegyét tartalmazzák.
Akkumulátor környezetvédelmi termékdíj kódjai
|
Termék megnevezése |
Termékdíj típusa |
KT kód |
|
Akkumulátor, elektrolittal feltöltött |
Akt. |
501 |
|
Akkumulátor, elektrolittal fel nem töltött |
Akt. |
502 |
|
Rádiótelefon akkumulátorok |
Akt. |
503 |
Csomagolás környezetvédelmi termékdíj kódjai (ide nem értve a kereskedelmi csomagolást)
|
Csomagolás anyaga |
Termékdíj típusa |
KT kód |
|
Műanyag |
Cskt. |
419 |
|
Papír, karton és természetes alapú textil |
Cskt. |
439 |
|
Alumínium |
Cskt. |
441 |
|
Fém (kivéve alumínium) |
Cskt. |
448 |
|
Fa |
Cskt. |
459 |
|
Üveg |
Cskt. |
479 |
|
Társított |
Cskt. |
489 |
|
Egyéb |
Cskt. |
499 |
Kereskedelmi csomagolás környezetvédelmi termékdíj kódjának első 3 jegye
|
Csomagolás típusa |
Termékdíj típusa |
KT kód |
|
Műanyag 1,5 literig |
Cskt. |
4A9 |
|
Műanyag 1,5 liter felett |
Cskt. |
4B9 |
|
Műanyag (bevásárló-reklám) táska 3 literig |
Cskt. |
4C9 |
|
Műanyag (bevásárló-reklám) táska 3,001-20 liter között |
Cskt. |
4D9 |
|
Műanyag (bevásárló-reklám) táska 20 liter felett |
Cskt. |
4E9 |
|
Üveg 1 literig |
Cskt. |
4F9 |
|
Üveg 1 liter felett |
Cskt. |
4G9 |
|
Társított csomagolás 1,5 literig |
|
|
|
Rétegzett italcsomagolás |
Cskt. |
4H9 |
|
Egyéb |
Cskt. |
4I9 |
|
Társított csomagolás 1,5 liter felett |
|
|
|
Rétegzett italcsomagolás |
Cskt. |
4J9 |
|
Egyéb |
Cskt. |
4K9 |
|
Fém 1,0 literig |
Cskt. |
4L9 |
|
Fém 1,0 liter felett |
Cskt. |
4M9 |
|
Gyűjtő kód újrahasználható csomagolás levonásához |
Cskt. |
4ÚL |
|
Gyűjtő kód nem újrahasználható csomagolás levonásához |
Cskt. |
4HL |
Kereskedelmi csomagolás környezetvédelmi termékdíj kódjának 3. jegye a 2008. évi visszaigénylési jogosultság igénybevételéhez
|
Kereskedelmi csomagolás termék kör |
Termékdíj típusa |
KT kód |
|
Műanyag bevásárló reklámtáska |
Cskt. |
A |
|
Bor |
Cskt. |
B |
|
Sör |
Cskt. |
C |
|
Alkoholtermék, köztes alkoholtermék |
Cskt. |
D |
|
Ásványvíz, kristályvíz |
Cskt. |
E |
|
Ivóvíz, szikvíz |
Cskt. |
F |
|
Szénsavas üdítőital, valamint tartósítószert tartalmazó nem szénsavas üdítőital, illetve szörp |
Cskt. |
G |
|
Tartósítószert nem tartalmazó, nem szénsavas üdítőital, illetve szörp |
Cskt. |
H |
|
Az összes termék technikai gyűjtőkódja |
Cskt. |
9 |
Egyéb kőolajtermékek környezetvédelmi termékdíj kódjai
|
Termék megnevezése |
Termékdíj típusa |
KT kód |
|
Kenőolaj |
Kkt. |
601 |
Gumiabroncs környezetvédelmi termékdíj kódjai
|
Termék megnevezése |
Termékdíj típusa |
KT kód |
|
Gumiabroncs |
Gkt. |
211 |
Hűtőközeg környezetvédelmi termékdíj kódjai
|
Termék megnevezése |
Termékdíj típusa |
KT kód |
|
Hűtőközeg |
Hkkt. |
809 |
Reklámhordozó papírok környezetvédelmi termékdíj kódjai
|
Termék megnevezése |
Termékdíj típusa |
KT kód |
|
Reklámhordozó papírok |
Pkt. |
900 |
Elektromos és elektronikai berendezés környezetvédelmi termékdíj kódjai
|
Termékkör megnevezése |
Termékdíj típusa |
KT kód |
|
|
Háztartási nagygépek |
Ekt. |
101 |
|
|
Háztartási kisgépek |
Ekt. |
102 |
|
|
Információs (IT) és távközlési berendezések, kivéve rádiótelefon készülék |
Ekt. |
103 |
|
|
Szórakoztató elektronikai cikkek |
Ekt. |
104 |
|
|
Elektromos és elektronikus barkácsgépek, szerszámok, kivéve a helyhez kötött, nagyméretű ipari szerszámok |
Ekt. |
105 |
|
|
Játékok, szabadidős és sportfelszerelések |
Ekt. |
106 |
|
|
Ellenőrző, vezérlő és megfigyelő eszközök |
Ekt. |
107 |
|
|
Adagoló automaták |
Ekt. |
108 |
|
|
Rádiótelefon készülék |
Ekt. |
109 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
A KT kód 4-5. jegye: |
|
00, |
|
ha a termék sem kedvezményben, sem mentességben nem részesül, továbbá ha a kereskedelmi csomagolás „H” díjtétel vonatkozásában sem kedvezményben, sem mentességben nem részesül, és E1 díjtétel vonatkozásában kedvezményben nem részesül; |
|
|
05, |
ha a kereskedelmi csomagolás „H” díjtétel vonatkozásában sem kedvezményben, sem mentességben nem részesül, és a Kt. 12. § (7) bekezdés alapján nem kell a termékdíjat megfizetni [a Kt. 2. § (1) bekezdés a)-c) pontjában meghatározott kötelezettnek a Kt. 2. számú melléklet 2.4. b) pontjában meghatározott „E1” termékdíjtétel alapján számított termékdíjat nem kell megfizetni, ha a Kt. 12. § (7) bekezdésében meghatározott mennyiségeknél éves szinten nem nagyobb mennyiséget csomagol]; |
|
|
09, |
ha a kereskedelmi csomagolás „E2” díjtétel vonatkozásában kedvezményben nem részesül; |
|
10, |
|
ha a termék kedvezményben részesül, továbbá ha a kereskedelmi csomagolás „H” díjtétel és az „E1” díjtétel vonatkozásában kedvezményben részesül; |
|
|
15, |
ha a kereskedelmi csomagolás „H” díjtétel vonatkozásában kedvezményben részesül, és a Kt. 12. § (7) bekezdés alapján nem kell a termékdíjat megfizetni [a Kt. 2. § (1) bekezdés a)-c) pontjában meghatározott kötelezettnek a Kt. 2. számú melléklet 2.4. b) pontjában meghatározott „E1” termékdíjtétel alapján számított termékdíjat nem kell megfizetni, ha a Kt. 12. § (7) bekezdésében meghatározott mennyiségeknél éves szinten nem nagyobb mennyiséget csomagol]; |
|
|
19, |
ha a termék „E2” díjtétel vonatkozásában kedvezményben részesül; |
|
20, |
|
ha a termék teljes mentességben részesül, továbbá ha a kereskedelmi csomagolás „H” díjtétel teljes mentességben és az „E1” termékdíj vonatkozásában kedvezményben nem részesül, |
|
|
25, |
ha a kereskedelmi csomagolás „H” díjtétel vonatkozásában teljes mentességben részesül, és a Kt. 12. § (7) bekezdés alapján nem kell a termékdíjat megfizetni [a Kt. 2. § (1) bekezdés a)-c) pontjában meghatározott kötelezettnek a Kt. 2. számú melléklet 2.4. b) pontjában meghatározott „E1” termékdíjtétel alapján számított termékdíjat nem kell megfizetni, ha a Kt. 12. § (7) bekezdésében meghatározott mennyiségeknél éves szinten nem nagyobb mennyiséget csomagol]; |
|
30, |
|
ha a termék nem teljes mentességben és kedvezményben részesül, továbbá a kereskedelmi csomagolás „H” díjtétel vonatkozásában nem teljes mentességben és kedvezményben, „E1” díjtétel vonatkozásában kedvezményben részesül; |
|
|
35, |
ha a kereskedelmi csomagolás „H” díjtétel vonatkozásában nem teljes mentességben és kedvezményben részesül, és a Kt. 12. § (7) bekezdés alapján nem kell a termékdíjat megfizetni [a Kt. 2. § (1) bekezdés a)-c) pontjában meghatározott kötelezettnek a Kt. 2. számú melléklet 2.4. b) pontjában meghatározott „E1” termékdíjtétel alapján számított termékdíjat nem kell megfizetni, ha a Kt. 12. § (7) bekezdésében meghatározott mennyiségeknél éves szinten nem nagyobb mennyiséget csomagol]; |
|
40, |
|
ha a termék nem teljes mentességben részesül, továbbá ha a kereskedelmi csomagolás „H” díjtétel vonatkozásában nem teljes mentességben, „E1” díjtétel vonatkozásában kedvezményben részesül; |
|
|
45, |
ha a kereskedelmi csomagolás „H” díjtétel vonatkozásában nem teljes mentességben részesül, és az „E1” díjtételt a Kt. 12. § (7) bekezdés alapján nem kell a termékdíjat megfizetni [a Kt. 2. § (1) bekezdés a)-c) pontjában meghatározott kötelezettnek a Kt. 2. számú melléklet 2.4. b) pontjában meghatározott „E1” termékdíjtétel alapján számított termékdíjat nem kell megfizetni, ha a Kt. 12. § (7) bekezdésében meghatározott mennyiségeknél éves szinten nem nagyobb mennyiséget csomagol]; |
|
50, |
|
ha a termékdíjat jogszabály alapján nem kell megfizetni; |
|
|
51, |
ha a termékdíjat a Kt. 5/C. § (4) bekezdése alapján nem kell megfizetni; |
|
|
52, |
ha a termékdíjat a Kt. 5/C. § (5) bekezdése alapján nem kell megfizetni (kenőolaj közvetlen anyagként való felhasználása esetén); |
|
|
53, |
ha a termékdíjat a Kt. 5/C. § (6) bekezdése alapján nem kell megfizetni (raktározási vámszabad területre külföldről történő betároláskor); |
|
|
54, |
ha a termékdíjat a Kt. 5/C. § (7) bekezdése alapján nem kell megfizetni (a Kt. hatálya alá tartozó termékek, amelyek a vámjogszabályok szerint mentesek a behozatali vámok alól); |
|
|
55, |
ha a termékdíjat a Kt. 12. § (7) bekezdése alapján nem kell megfizetni [a Kt. 2. § (1) bekezdés a)-c) pontjában meghatározott kötelezettnek a Kt. 2. számú melléklet 2.4. b) pontjában meghatározott „E1” termékdíjtétel alapján számított termékdíjat nem kell megfizetni, ha a Kt. 12. § (7) bekezdésében meghatározott mennyiségeknél éves szinten nem nagyobb mennyiséget csomagol]; |
|
|
56, |
ha a termékdíj-fizetési kötelezettség korábban teljesítésre került, mivel újrahasználható termékdíjköteles termék újbóli felhasználás történik; |
|
60, |
|
ha a termékdíj megfizetésre került, és az visszaigénylésre kerül; |
|
|
61, |
ha a termékdíj exportált, vagy Közösségen belül értékesített termékdíjköteles termék után megfizetésre került, és az visszaigénylésre kerül; |
|
|
62, |
ha a termékdíj a termékdíjköteles termék gyártásához közvetlen anyagként (alapanyagként) felhasznált termékdíjköteles termék után megfizetésre került, és az visszaigénylésre kerül; |
|
|
63, |
ha a termékdíj a nemzetközi szerződés alapján, valamint az Észak-atlanti Szerződés Szervezete Biztonsági Beruházási programja megvalósítása keretében behozott, felhasznált termékek után megfizetésre került, és az visszaigénylésre kerül; |
|
|
64, |
ha a termékdíj a termékdíjköteles kenőolajok után megfizetésre került, és az visszaigénylésre kerül; |
|
|
65, |
ha a termékdíj megfizetésre került, és az egyéb jogcímen visszaigénylésre kerül; |
|
|
66, |
ha az „E1” termékdíj a Kt. 5/E. § (1) bekezdése szerint az újrahasználható csomagolás visszavétele és újrahasználata után 100%-os visszaigényléssel történő levonásra kerül, |
|
|
67, |
ha az „E1” termékdíj a Kt. 5/E. § (3) bekezdése szerint a nem újrahasználható csomagolás visszavétele és anyagában történő hasznosítása után 85%-os visszaigényléssel történő levonásra kerül, |
|
|
68, |
ha az „E2” termékdíj a Kt. 5/E. § (2) bekezdése szerint az újrahasználható csomagolás visszavétele és átadása után 100%-os visszaigényléssel történő levonásra kerül, |
|
|
69, |
ha az „E2” termékdíj a Kt. 5/E. § (4) bekezdése szerint a nem újrahasználható csomagolás hulladékának és átadása után 85%-os visszaigényléssel történő levonásra kerül, |
|
90, |
|
az összes termék (a 00-89-es végződéssel rendelkező termékek gyűjtőkódja). |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
A KT kód 6-7. kiegészítő jegye (származáskód): |
|
Termék származása |
Kötelezetti státus |
Származáskód |
|
Belföldi előállítású termék |
Első belföldi forgalomba hozó |
B1 |
|
|
Saját célú felhasználó |
B2 |
|
|
Első belföldi forgalomba hozó első továbbforgalmazó vevője |
B3 |
|
|
Első belföldi forgalomba hozó első vevője (csak Egyéb kőolajtermék és Reklámhordozó papír esetén) |
B4 |
|
|
Csomagolás esetén az első belföldi forgalmazó vagy sajátcélú felhasználó készletre vételkor keletkeztető fizetési kötelezettség esetén |
B5 |
|
|
Bérgyártató |
B6 |
|
|
Belső technikai kód |
B9 |
|
|
A Kt. 2/A. § (2) bekezdés szerinti átvállaló |
BA |
|
|
A Kt. 2/A. § (3) bekezdés a) pont aa) alpontja szerinti exportáló, Közösségen belüli értékesítő első belföldi vevő |
BB |
|
|
A Kt. 2/A. § (3) bekezdés a) pont aa) alpontja szerinti bérgyártó |
BC |
|
|
A Kt. 2/A. § (3) bekezdés a) pont ab) alpontja szerinti exportáló, Közösségen belüli értékesítő első belföldi vevő |
BD |
|
|
A Kt. 2/A. § (3) bekezdés a) pont ac) alpontja szerinti hasznosítást koordináló szervezet |
BE |
|
Európai Közösségből behozott termék |
Első belföldi forgalomba hozó |
K1 |
|
|
Saját célú felhasználó |
K2 |
|
|
Első belföldi forgalomba hozó első továbbforgalmazó vevője |
K3 |
|
|
Első belföldi forgalomba hozó vagy saját célú felhasználó készletre vételkor keletkeztető fizetési kötelezettség esetén |
K5 |
|
|
Belső technikai kód |
K9 |
|
Harmadik országból importált termék |
Első belföldi forgalomba hozó |
I1 |
|
|
Saját célú felhasználó |
I2 |
|
|
Első belföldi forgalomba hozó első továbbforgalmazó vevője |
I3 |
|
|
Belső technikai kód |
I9 |
|
Belföldi előállítású közösségből behozott és harmadik országból importált termékek belső technikai gyűjtőkódja |
99 |
|
|
|
|
|
|
|
|
II. Termékdíjköteles termékből képződő hulladék környezetvédelmi termékdíjkódjai (HKT-kód)
|
|
|
|
|
A 9 számjegyű HKT-kód felépítése: |
|
1. pozíció: |
1 |
- a belföldön keletkező és belföldön kezelt hulladék esetén |
|
|
2 |
- a belföldön keletkező, de külföldön kezelt hulladék esetén |
|
|
9 |
- a belföldön keletkező és belföldön, valamint külföldön kezelt hulladék összesen (1+2) |
|
|
3 |
- országon kívül keletkező, de belföldön kezelt hulladék esetén |
|
2-4. pozíció: |
900 |
- hulladékkezelés esetén (belső technikai kód) |
|
|
010 |
- visszavett hulladék mennyisége összesen (011+012) |
|
|
011 |
- lakosságtól visszavett hulladék mennyisége esetén |
|
|
012 |
- nem lakosságtól visszavett hulladék mennyisége esetén |
|
|
100 |
- begyűjtött hulladék mennyisége esetén (101+102) |
|
|
101 |
- lakossági szelektív hulladékgyűjtésből begyűjtött hulladék mennyisége esetén |
|
|
102 |
- nem lakossági szelektív hulladékgyűjtésből begyűjtött hulladék mennyisége esetén |
|
|
200 |
- készletezett hulladék mennyisége esetén |
|
|
300 |
- előkezelt hulladék mennyisége esetén |
|
|
310 |
- előkezelt (válogatás) hulladék mennyisége esetén |
|
|
320 |
- előkezelt (bontás) hulladék mennyisége esetén |
|
|
400 |
- összes hasznosított hulladék mennyisége esetén |
|
|
410 |
- anyagában hasznosított hulladék mennyisége esetén |
|
|
411 |
- biológiai úton anyagában hasznosított hulladék mennyisége esetén |
|
|
412 |
- újrafeldolgozással anyagában hasznosított hulladék mennyisége esetén |
|
|
413 |
- visszanyeréssel alapanyaggá átalakított - anyagában hasznosított hulladék mennyisége esetén |
|
|
414 |
- egyéb anyagában hasznosított hulladék mennyisége esetén |
|
|
420 |
- energetikai úton hasznosított hulladék mennyisége esetén |
|
|
421 |
- hulladékégetőben energetikai hasznosítással történő elégetés esetén |
|
|
422 |
- energia visszanyerés esetén |
|
|
430 |
- más módon hasznosított hulladék mennyisége esetén |
|
|
500 |
- ártalmatlanított hulladék mennyisége esetén |
|
|
510 |
- elégetéssel ártalmatlanított hulladék mennyisége esetén |
|
|
520 |
- lerakással ártalmatlanított hulladék mennyisége esetén |
|
|
530 |
- más kémiai, biológiai, fizikai eljárással ártalmatlanított hulladék mennyisége esetén |
|
5-9. pozíció: |
megegyezik |
a KT kód első öt jegyének felépítésével |
8. számú melléklet a 10/1995. (IX. 28.) KTM rendelethez
9. számú melléklet a 10/1995. (IX. 28.) KTM rendelethez
Láncügyletek esetében a nyilvántartás adattartalmi követelményei
A 13/A. § (2) bekezdése szerinti nyilvántartás bejelentett ügyletenként tartalmazza:
a) a kötelezett nevét, adószámát, GLN számát, VPID számát,
b) a termékdíjköteles termék megnevezését, KT-kódját, KN-kódját, a termékdíj alapját képező mennyiségét (kg vagy db),
c) a láncügyletben részt vevő belföldi vevők nevét, adószámát, GLN számát, VPID számát,
d) a láncügyletben történt értékesítések résztvevőit, időpontjait, a számlák sorszámait,
e) a kiszállítást végző nevét, címét, adószámát (ennek hiányában GLN számát), GLN számát, VPID számát,
f) a kiszállítás időpontját, fuvarozásra (feladásra) átvétel helyét (telephely, saját vagy bérelt raktár) és rendeltetési helyét,
g) export esetén a vámhatóság által igazolt végleges rendeltetéssel történő kiléptetés időpontját, Közösségen belüli értékesítésnél a vevő általi átvétel helyét és időpontját,
h) a 13/A. § (4) bekezdésében meghatározott okmányok azonosító számát.
10. számú melléklet a 10/1995. (IX. 28.) KTM rendelethez
A Kt. 5/C. § (2) bekezdése szerinti export, Közösségen belüli kivitel utáni visszaigénylés esetében a nyilvántartás adattartalmi követelményei
1. A termékdíj visszaigénylőjének adatai:
a) név;
b) adószám;
c) GLN szám;
d) VPID szám;
e) bankszámlaszám;
f) cím.
2. A termékdíjköteles termékre vonatkozó adatok:
a) termékdíjköteles termék megnevezése;
b) termékdíj fajtája;
c) a termék megvásárlását igazoló számlák egy példánya, amelyben a jogszabály szerint tételesen szerepelnie kell a kötelezett által befizetett termékdíjnak; szállítólevél, a számla kiegyenlítését igazoló bizonylat;
d) Közösségen belüli behozatal esetén számlák, szállítólevél a bevallás és a számla kiegyenlítését, a termékdíj megfizetését igazoló bizonylat;
e) import esetén a vámtartozás kiszabásáról szóló határozat másolata, egységes vámárunyilatkozat, szállítólevél és a termékdíj megfizetését igazoló bizonylat;
f) a termék megvásárlását, termékdíjköteles behozatalát igazoló bizonylatok tételes összesítése (kibocsátó, bizonylatszám, teljesítés dátuma, KT-kód, mennyiség, megfizetett nettó termékdíj összege);
g) a termékdíj befizetőjének neve, címe, GLN és VPID száma;
h) az exportált vagy Közösségen belül értékesített termékdíjköteles termék mennyisége, export esetén a számla, a termék exportját igazoló vámokmány és az áruk kiszállítását igazoló okmány, a számla pénzügyi teljesítését igazoló bizonylat;
i) Közösségen belüli értékesítés esetén számla, az áruk kiszállítását igazoló okmány kötelezettnél maradó példánya, a számla pénzügyi teljesítését igazoló bizonylat;
j) a termék exportját, Közösségen belüli kivitelét igazoló bizonylatok tételes összesítése (kibocsátó, bizonylatszám, teljesítés dátuma, KT-kód, mennyiség, a korábban megfizetett visszaigényelhetővé vált nettó termékdíj összeg).
11. számú melléklet a 10/1995. (IX. 28.) KTM rendelethez